Hová forduljak?

Tisztelt Szakértő! 1979-től 2008. augusztusáig folyamatos munkaviszonnyal rendelkeztem. Amikor a munkahelyemen felmondtam, már két éve tanultam egy pénzügyi közvetítő cégnél, s szerettem volna egyéni vállalkozó lenni. Soha rosszabbkor nem hozhattam volna meg a döntésemet, mert jött a "pénzügyi válság", s egyszerűen hiába dolgoztam heti hét napot, sorra utasították vissza a bankok az ügyfeleimet. Hamar kiderült, hogy ebből megélni jelen helyzetben nem lehet, sőt, még a járulékokat sem voltam képes fizetni magam után. 1, 5 év után visszaadtam a vállalkozói igazolványomat. Kétségbeesetten kerestem más munkahelyet, de 48-49 évesen nem igazán kapkodott utánam senki. Voltam állásinterjúkon - eredménytelenül. 2010-ben, miután már családom teljesen ellehetetlenedett anyagilag - s ennek én is oka voltam - találtam egy álláshirdetést, külföldre kerestek házvezetőnőt. Elindultam a nagy világba, s 10 hónapig küldtem haza rendszeresen a keresetemet (nem hivatalos), hogy helyreálljon a rend. Miután hazajöttem, újra próbálkoztam, de sikertelenül, nem tudtam elhelyezkedni. Úgy gondoltam, ismét megyek külföldre, s inkább takarítok, nem szégyen a munka, csak pénzt keressek. Ekkor viszont egy csomót vettem észre a mellemben, s kiderült, rossz indulatú daganatom van. Túl vagyok műtéten, kemoterápián, sugárkezelésen. Még szerencse, hogy az egészségügyi biztosításomat mindig fizettem. Nézegettem a jogszabályokat, s mivel az elmúlt 5 évre már nem esik hivatalosan összesen 3 év munkaviszony mi lesz most én velem? Én sosem kértem az államtól semmit, most is szégyellem, hogy ilyen helyzetbe csöppentem. Mit tanácsol nekem, átnézve a jogszabályokat semmire nem vagyok jogosult, de már a 6660, - Ft befizetése is terhet jelent számomra. Nem élhetek a mások nyakán teherként - én így nem tudok sem gondolkodni már, sem élni. Szíves válaszát előre is köszönöm.

Dr. Árki Ildikó válasza emlőműtét után témában

Kedves Kérdező! Nem gondolnám, hogy fel kellene adnia, most, hogy már túl van a műtéten és kezeléseken. Arról nem írt, hogy most milyen fizikai állapotban van, de egy kis pszichés támogatás nagyon kellene Önnek, a területileg illetékes pszichiátriai rendelésen jelentkezzen, biztosan tudnak segíteni ebben az élethelyzetben, hogy a korábbiakhoz hasonlóan jól oldja meg a problémákat.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Árki Ildikó
Dr. Árki Ildikó Háziorvos
Megválaszolva: 2013. március 01.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Mellkas CT kimutatja-e a daganatot a...
Üdvözlöm! 14 évvel ezelőtt a jobb mellemből rosszindulatú csomót távolítottak el, ezt követte ABD műtét, aminek a szövettana már negatív...
Mammografia lelet
Tisztelt Doktornő! Megállapított dg.: R92H0 Mammográfia vizsgálati eredményem megérkezett, Fibroadenotípusos szerkezetű emlők. Bal...
Kaposi sarcoma
A szövettani vizsgálatom a bőr Kaposi sarcomáját mutatta ki, plakk tumor stádium határán. Jelenleg a vöröses lilás foltok a bal vádlimon...
Melanoma malignum génmutáció
Tisztelt Doktornő! Véleményét szeretném kérni. 52 éves nő vagyok. A mellemről eltávolított anyajegy szövettani és genetikai vizsgálatának...
Radiológiai lelet vesedaganatban
Tisztelt Doktornő! Párom idén februárban RCC daganat miatt részleges nefrektómián esett át. Szövettani adatai pT1bNx, 5 cm-es bal oldali...
Agydaganat
Tisztelt Orvos Szakértő Asszony! Külföldi 53 éves beteg külföldön sikeres agydaganat műtét közben agyvérzést kapott, aminek következtében...