Milyen bőrbetegségem lehet?

Tisztelt Dr. Bodnár Edina! Egy olyan problémám lenne, hogy nemrég kijött a kezemen egy seb, amivel nem foglalkoztam mivel eszre se vettem, hogy mikor szedtem össze, majd egyik napról a másikra véres-gennyes váladék folyt ki belőle, körülötte duzzadt és be van pirosodva, majd rá pár napra ehhez a sebhez egy hasonló újult ki amely úgyszintén már duzzadt viszont ez nincs akkora, mint a másik (mellékletben a képen küldöm), és amit még tudni kell, hogy én egy olyan mosodában dolgozik ahol főképp kórházi ruhákat mosunk, én jelenleg 11 hónapja dolgozok ott viszont semmilyen védőoltást nem kaptam fertőzések ellen., amilyen ruhákat mosunk azok eléggé szennyezettek ilyen pl. (véres, szaros) és van úgy, hogy fertőzött ruhákat is kell (heti szinten mindig) ilyen pl. MRSA (húsevő baktérium) és más olyan fertőzött ruhákat, amikről nem is tudunk. kb. 2-3 napja a lábamon is kiújult a kezemhez hasonló, szintén duzzadt viszont jobban be van pirosodva körülötte. Lehet összefüggés aközött, hogy milyen körülmények közt dolgozok és aközött, amit elkaptam? Valamint, hogy ez milyen bőrbetegségre utalhat? Mit tanácsol? Előre is köszönöm a válaszát! Tisztelettel Gábor!

Dr. Bodnár Edina válasza Holyagok témában

Valószínű az összefüggés a két dolog között, ezért azt javaslom, hogy forduljon személyesen bőrgyógyászhoz mikrobiológiai, mintavétel és célzott kezelés céljából. Addig is gumikesztyűben dolgozzon!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bodnár Edina
Dr. Bodnár Edina bőrgyógyászat, onkológia
Megválaszolva: 2016. március 29.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Végbél hólyag
Tisztelt Doktor Úr/ Nő! A végbélnyílásomnál és benne, előjöttek apró fehér hólyagok. Nem viszket, nem fáj, csak érzem, hogy ott van. Mi lehet ez? A választ...
Bőrbetegség a nemi szerv környékén.
Tisztelt Dr. Bodnár Edina! Tanácsot szeretnék Öntől kérni, körülbelül 2-3 hónapja a nemi szervemen keletkezett egy kis fehér hólyag szerű folt, azóta egyre...
Viszketés
Jó reggelt! Az egész ugy kezdödött, hogy van egy 11hónapos kislányom akinek a lábán apro pici hólyag (nem gennyes) foltok jelentek meg! A picit elvittem egy...
Sárgás hólyagok a torokban
1-2 hete sokszor száraznak érzem a torkom és néha, mintha kicsit kaparna is. Megnéztem tükörben és ilyen kis sárgás hólyag szerű dolgok vannak a torkomon. Mi...
Apró hólyagok a kezemen
Tisztelt Doktornő! Évekkel ezelőtt úgy kb 2007-ben vettem észre, hogy apró hólyagok vannak a kezemen. Nem viszket, nem fáj. Viszont ha kinyomom akkor...
Kérem Doktornő Segítsen!
Kedves Doktornő! USA-ban élek! Pár éve sztrókot kaptam, így most rokkantként nem tudok dolgozni. Az itteni orvosok megfizethetetlenül drágák a számomra!...