Receptkereső

Marhahúsos carpaccio édesköménnyel

Ételtípus: Egytálétel Nehézség: Közepes

Diéta: Laktózmentes, Tojásmentes, Mogyorómentes, Cukormentes, Gluténmentes

Hozzávalók:

  • 40 dkg marhafelsál
  • 5 dkg parmezán sajt
  • 2 zöldpaprika
  • 2 fej édeskömény#A salátához
  • 15 dkg fejes saláta
  • 2 evőkanál fenyőmag#A szószhoz
  • 2 citrom
  • 6 evőkanál olaj
  • őrölt bors

Elkészítés:

A húst hűtőzacskóba helyezzük és 1 órára a fagyasztóba rakjuk, így olyan keménységű lesz, hogy szépen szeletelhetjük. A sajtból forgácsokat vágunk és a hűtőbe tesszük. A salátát megmossuk, leveleire szedjük és salátástálba tesszük. A szószhoz 1 citrom levét kinyomjuk és 4 evőkanál olajjal összekeverjük, sóval, borssal ízesítjük. Ezt is a hűtőbe rakjuk. 4 tányért 10 percre a fagyasztóba állítunk. A paprikákat megmossuk és vékonyan felkarikázzuk. Az édeskömény gyökerét és külső kemény részét levágjuk és egészen vékonyan felszeleteljük. Ecset segítségével a szeletek mindkét oldalát a szósszal megkenjük. A húst kivesszük a fagyasztóból és nagyon vékony szeleteket vágunk belőle. Vágódeszkára tesszük és 2 réteg folpackot teszünk rá, majd sodrófával addig nyújtjuk, míg levél vékonyságú darabokat kapunk. A köménnyel váltakozva a lehűtött tányérokra tesszük, a sajtforgácsokkal megszórjuk és a maradék olajjal meglocsoljuk. Borssal meghintjük. A salátát, a maradék citrom levét és a fenyőmagot összekeverjük, sóval, borssal ízesítjük. A maradék salátát külön kínáljuk.

Hasonló receptek

Csomagolt csirke

Egytálétel, Nehéz

Hízókúra, Tojásmentes, Tejmentes, Laktózmentes, Mogyorómentes, Cukormentes, Gluténmentes

Brokkolitorta

Egytálétel, Könnyű

Csontritkulás, Mogyorómentes, Cukormentes

Salátafőzelék

Egytálétel, Könnyű

Allergia, Epebetegség, Gyomorfekély, Keringési problémák, Vashiány, Crohn, Vesebetegség, Köszvény, Tojásmentes, Mogyorómentes

Új keresés

Válasszon diétát: