Vizsgálat téma

Milyen vizsgálatok szükségesek cukorbetegeknek?

Dr. Vándorfi Győző, belgyógyász, diabetológus, lipidológus főorvos, Vanderlich Egészségcentrum

Minden betegre legalább egy ember jut, akinél még nem jelentkeztek a cukorbetegség tünetei, ezért nem is tud róla. Az alábbi vizsgálatok segítségével diagnosztizálható a betegség, feltérképezhetőek az anyagcserehelyzet mutatói és a szövődmények megléte.

Ritka betegségek, gyakori gondok a járvány idején

VM.komm kommunikációs Tanácsadó Iroda

Egy járvány során sokszor az olyan, egyébként is sérülékeny betegcsoportok kerülhetnek még rosszabb helyzetbe, mint a ritka betegséggel élők. A RIROSZ segített, ahol tudott, igyekezett felhívni a problémára a figyelmet, végül pedig felmérte a tapasztalatokat. Az Európai Ritka Barométer felmérés előzetes magyar adatai alapján az érintettek elsöprő többsége találkozott egyes kezelések, vizsgálatok elmaradásával vagy elhalasztásával.

Mikor kell a nyugalmi és mikor a terheléses? - EKG-kisokos

Kardioközpont - Dr. Vaskó Péter, kardiológus

Még azok is hallottak az EKG-vizsgálatról, akiknek nincs ismert szívproblémájuk. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont szakorvosa a vizsgálat jelentőségét, és a nyugalmi, valamint terheléses EKG közti különbséget magyarázta el.

A szívelégtelenség kivizsgálása

WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus, Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász

A szívelégtelenségben szenvedő beteg életkilátásai a háttérben álló októl, a súlyosságtól és az általános egészségi állapottól függenek. A pontos diagnózis felállításával számos betegnél kiválasztható az a terápia, amellyel jelentősen javítható a beteg állapota és csökkenthető a szívműködés romlásának üteme.

Hogyan vizsgálják a magzat méhen belüli állapotát?

WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos

Az NST és a CTG teljesen veszélytelen, fájdalommentes és tetszőlegesen ismételhető vizsgálati módszerek. Szükség esetén (például koraszülés vagy magzati veszélyállapot gyanúja esetén) már a 24. terhességi héttől el lehet végezni őket, ellenben nem annyira informatívak ezek a vizsgálatok, ilyenkor apróbb különbségeket még nem lehet értékelni.

Mikor van szükség immunhisztokémiai vizsgálatra?

WEBBeteg - Dr. Csonka Tamás, patológus

A szövettani és citológiai mintavételek elemzése során gyakran kerül sor immunhisztokémiai (IHC) vizsgálatokra, amelyet a mintákat vizsgáló patológus szakorvosok végeznek el speciális reagensek és berendezések segítségével, a végeredmény mikroszkópban látható. Az IHC vizsgálat célja, hogy információkat kapjunk a mintában található daganatos sejtek molekuláris összetevőiről.

Foglalkozás-egészségügy: mit kell tudni az üzemorvosi vizsgálatokról?

WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró

Hazánkban a Munka Törvénykönyve előírja, hogy a munkavállaló csak olyan feladatra alkalmazható, ami az egészségére, a testi alkatára és fejlettségére tekintettel van, valamint káros hatást nem gyakorol rá. A munkáltató a dolgozó munkába állása előtt, illetve időközönként vagy soron kívül köteles az ingyenes munkaköri alkalmassági vizsgálatot lehetővé tenni az üzemorvosi rendelésen.

Colitis ulcerosa - Mikor forduljunk orvoshoz?

WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus

Bár a colitis ulcerosa csak ritkán okoz életet veszélyeztető állapotot, egy nagyon súlyos betegség, amelynek akár életveszélyes szövődményei is lehetnek. Figyeljen a tünetekre, és szükség esetén forduljon időben orvoshoz!

Allergiavizsgálat parlagfűországban

Svábhegyi Gyermekgyógyintézet - Dr. Ragó Zsuzsanna, kutatás-fejlesztési vezető

Magyarországon csaknem 2 millióan küzdenek allergiás tünetekkel, legnagyobb részük a parlagfűre allergiás. Az Európában is csak néhány kiemelt allergiacentrumban elérhető új, úgynevezett molekuláris vagy komponensalapú allergiavizsgálati módszer lehetővé teszi az allergiás betegségek pontosabb diagnosztizálását, ezáltal célzottabb, immunterápiás kezelését. Így a betegség tünetei már az első évben jelentősen csökkenhetnek, a 3-5 éves kezelés befejezése után pedig tartósan panaszmentes maradhat.

Keresztallergiája van? Ezzel az új teszttel kiderítheti

Budai Allergiaközpont - Dr. Réthy Lajos, allergológus

Ha Önnek légúti allergiája van, és emellett kapar a torka, égő, bizsergető, viszkető érzése jelentkezik bizonyos ételek elfogyasztásakor, akkor célszerű kizárni a keresztallergiák lehetőségét! A hagyományos allergiatesztek azonban ilyen esetekben nem mindig kellően informatívak. Egy merőben új, korszerű allergiavizsgálat azonban segíthet meghatározni, hogy mi okozza a tüneteket.