Dohányzás terhesség alatt: ügyetlenebb lehet a gyerek

Medipress
megjelent:

A terhesség alatti dohányzás rontja a gyermekek mozgásfejlődését és koordinációs képességét, derül ki egy a svédországi Örebrói Egyetemen végzett kutatásból.

"A fiúk kézségei jobban romlottak, mint a lányoké” - nyilatkozta Scott Montgomery professzor. "A nikotin befolyásolja az idegrendszer fejlődését és befolyásolja a tesztoszteron hatásait is, így a fiúk fejlődésére sokkal összetettebb a hatása."

A megfigyelésekbe 13 ezer gyermeket vontak be. Valamennyi résztvevő 1958 márciusának ugyanazon hetében született Angliában. A megfigyeléseket egész életük során folytatták. Édesanyjuk dohányzási szokásait szintén lejegyezték. A gyermekeket 11 éves korukban iskolaorvosi vizsgálatnak vetették alá: 20 gyufaszálat kellett időre összegyűjteniük előbb jobb, majd bal kezükkel. Időre kellett megjelölniük 200 kört, majd egy ábrát kellett lemásolniuk.

Azoknak a gyerekeknek, akiknek édesanyja naponta több, mint 9 szál cigarettát szívott el terhessége során, nehézségei voltak a feladatok teljesítése közben - főleg, mikor a kevésbé ügyes kezüket (ami legtöbbünk számára a bal) kellett használniuk.

Kiderült, hogy a terhesség alatti dohányzás gátolja a gyermekek mozgásfejlődését. Ennek számos oka lehet. A nikotin hat az acetilkolinra, amely egy fontos információt közvetitő anyag az idegrendszerben, de kihat az idegrendszer korai fejlődésére is.

Elképzelhető, hogy a dohányzás méhen belüli oxigénhiányos állapothoz vezet. „Eredményeink azért is fontosak, mert veleszületett, nem tanult készségeket vizsgáltunk. Ezt nem befolyásolja a szociális és az anyagi helyzet” - nyilatkozta a professzor.

"Az eredmények segíthetnek megérteni azt is, hogy az idegrendszeri funkciók miért függnek olyan tényezőktől, mint a kövérség és a 2-es típusú cukorbetegség, amikre szintén hat az anyai dohányzás." Gyermekkkorban a legkisebb eltérésnek is nagy figyelmet kell tulajdonítani, mert gyors motoros és általános egészségromlást okozhatnak felnőttkorban.

(Medipress)

Cikkajánló

A dohányzás káros hatásai

Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
Dohányzás
A dohányzás számos betegséghez és különféle egészségkárosodáshoz vezet, és a test szinte minden szervét károsítja.
Alvászavar
Alvászavar

Milyen testi betegségek állhatnak mögötte?

Aranyér
Aranyér

Milyen tényezők hajlamosítanak rá?

Endokrinközpont - Dr. Borus Hajnal, diabetológus, belgyógyász, endokrinológus
Cukorbetegközpont - Dr. Para Györgyi, diabetológus, belgyógyász
WEBBeteg összeállítás - Cs. K., fordító és Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.