A nőkre veszélyesebb az angina

Medipress
megjelent:

A nőknek háromszor akkora esélyük van arra, hogy a súlyos angina (szívtáji fájdalom) következtében súlyos koszorúér-betegség alakuljon ki esetükben, amely a nyugati világban a nők egyik leggyakoribb haláloka.

A tanulmány során kanadai kutatók 23 771 érfestéssel diagnosztizált beteget vizsgáltak. Hatvan év feletti nők esetén a legsúlyosabb (IV. osztályú) angina 21 százalékkal jelentett magasabb kockázatot a súlyos koszorúérbetegség kialakulása szempontjából, mint férfiaknál, míg 60 év alatt 11 százalékos volt a kockázatnövekedés.

Csoportosítva az egyéb fennálló tényezőket, mint a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a dohányzás és az életkor, a IV. osztályú angina a súlyos koszorúér-betegség kialakulása szempontjából 82 százalékos kockázatnövekedést eredményezett nőknél, míg mindössze 28 százalékosat férfiak esetén.

Ezzel szemben általában véve férfiaknál nagyobb volt a súlyos koszorúérbetegség kialakulásának valószínűsége, mint nőknél (37, illetve 22 százalék), a kialakulás azonban idősebb korra volt jellemző (70, illetve 66 év). A Journal of Internal Medicine júliusi számában megjelent tanulmány a koszorúérbetegséggel foglalkozik, mely a nyugati világban a nők egyik legfontosabb haláloka – a daganatos betegségek mellett. Ezzel szemben a koszorúérbetegséget még mindig inkább a férfiak betegségének tartják.

A Catherine Kreatsoulas és a hamiltoni McMaster Egyetem (Ontario) munkatársai által végzett tanulmány a jövőben fontos lehet a gyakorló orvosok számára annak eldöntésében, ki kerüljön koszorúér-festéses vizsgálatra.

(Medipress)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Vincze Dóra, kardiológus
WEBBeteg - Dr. Palotás Lehel, szívsebész
WEBBeteg - Dr. Borsi-Lieber Katalin
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.