Évente 1 százalékban megújul az emberi szív

MTI
megjelent:

Az emberi test évente közel egy százalékos arányban állít elő új szívsejteket - közölték a stockholmi Karolinska Intézet kutatói az amerikai Science tudományos magazin pénteken megjelent számában.

Jonas Frisen és kutatócsoportja ötven önkéntes szívét vizsgálta a szén egyik izotópjának, a C-14 mennyiségének mérésével. Ez a szénizotóp a hideghárorús atombomba-robbantások során került a légkörbe, és beépült az élő sejtekbe.

A szív sejtjei a többitől eltérő módon az élet korai szakaszában leállnak az osztódással. Az orvosok eddig úgy tudták, hogy bár a szív szöveteiben is vannak őssejtek, a szívizom csak hegszövetet képez sérülés után, nem áll helyre eredeti formájában.

"Valamennyi növényi és állati sejt DNS-e tartalmazza a szén-14 izotópot, amely jelentős mennyiségben került a légkörbe a hidegháború idején végrehajtott felszíni nukleáris tesztek során. Ez a cseppet sem szerencsés esemény különleges lehetőséget kínál arra, hogy megvizsgáljuk az emberi szövetek sejtjeiben lezajló változásokat" - írta kommentárjában Charles Murry, a Washington Egyetem és Richard Lee, a Harvard Egyetem orvosi iskolájának munkatársa.

Frisen és társai a négy éven át tartó vizsgálatban megállapították, hogy az önkéntesek szíve átlagosan fiatalabb volt, mint saját koruk. Az öregedéssel az új sejtek képződése is lassul, a húszas éveinkben körülbelül 1 százalékos megújulási arány 75 éves korunkra mintegy felére csökken Frisen mérései szerint.

Feleslegessé válhat a sejtátültetés

"Bármely pillanatban a szívünk egy mozaikhoz hasonlítható, melyben egyszerre vannak jelen a születésünktől magunkkal hordott sejtek és azok, melyek később képződtek, hogy helyettesítsék az életünk során elvesztett sejteket" - magyarázta Frisen.

Frisen úgy véli, a felfedezés alapján egykor a szívsejtek átültetése is feleslegessé válhat, ha sikerül a szív saját sejtjeit gyorsabb megújulásra késztetni.

(MTI)

Cikkajánló

Visszérpanasz
Visszérpanasz

Mikor forduljunk orvoshoz vele?

Náthát okozó vírusok
Náthát okozó vírusok

Vajon mitől folyik az orrom? Mi lehet a kórokozó?

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg összeállítás - Dr. Bene Orsolya, kardiológus és Dr. Horváth Balázs, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Kovács Anikó, gyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Kovács Anikó, gyógyszerész
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.