Az apa-lánya kapcsolat meghatározó a nők szexuális életében

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos megjelent:

Azt, hogy egy nő milyen kockázatot vállal szexuális életében, az apjával való kapcsolata nagymértékben befolyásolja. Ezt mutatja az a tanulmány, melynek eredményeit a Development and Psychopathology című lapban tették közzé.

„Az apáknak nagy befolyásuk van a lányaik nemi életével kapcsolatos döntéseire.” –magyarázza a tanulmány szerzője, Bruce J. Ellis.

Az Arizónai Egyetem felmérésében 59 olyan női testvérpár vett részt, akiknek szülei elváltak és 42 olyan testvérpár, akiket szüleik közösen neveltek fel. A nővérek közötti korkülönbség átlagosan hét év volt, de legalább négy. A szakértők 18 és 36 év közötti nőket kérdeztek meg. Az elvált szülők gyermekei közül az idősebb lányok átlagosan hét évvel tovább éltek apjukkal egy háztartásban, mint húgaik.

Hogyan védekezzenek a fiatalok a terhesség ellen?

Számtalan módszert ismerünk, amellyel a teherbeesés elkerülhető. A nem kívánt terhesség a serdülőkorúak között a legveszélyesebb. Ebben az életkorban a serdülőknek nincs elegendő információjuk a szexuális életről, ugyanakkor a filmekből, magazinokból árad rájuk egy hamis információáradat, miszerint a szexuális élet fantasztikus, veszélytelen, érdekes, igazi felnőttes dolog, amit érdemes kipróbálni. Elképesztő adat, hogy a 15 éveseknek körülbelül a fele túl van az első szexuális élményén.

Hogyan védekezzenek a fiatalok a terhesség ellen?

Az apa viselkedésének van döntő szerepe

A kutatók megkérdezték a nőket arról is, milyen viszonyban állnak az apjukkal. Azok a lányok, akikkel apjuk fenyegető, nyers vagy lekezelő volt, későbbi szexuális életükben több kockázatot vállaltak. Ez például azt jelenti, hogy nem védekeztek, gyakran váltogatták szexuális partnereiket vagy 19 éves koruk előtt teherbe estek. Azok a lányok, akiket apjuk szeretettel és törődéssel nevelt, később kevesebb kockázatot vállaltak.

„Bebizonyosodott, hogy nincs olyan nagy jelentősége annak, hogy mennyi ideig él együtt egy lány az apjával. Sokkal fontosabb, hogy az idő alatt, amíg együtt vannak, hogy viselkednek az apák lányaikkal.” –magyarázza Ellis. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a gondoskodó, jó apával együtt töltött idő rendkívül nagy védelmet jelent a lánygyermekek számára későbbi életükben, és megalapozza felelősségtudatukat.”

WEBBeteg Forrás: WEBBeteg
Fordító: Bak Marianna, biológus szakfordító; NetDoktor.de
Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Cikkajánló

Magas vérnyomás hatásai Magas vérnyomás hatásai

A kezeletlen magas vérnyomás milyen elváltozásokat eredményezhet?

Túl sok stressz Túl sok stressz

Hogyan jelezheti testünk, hogy túl sok stressznek vagyunk kitéve?

Szexuális élet a terhesség alatt és után

Bizonyára minden várandós nőben felmerül a kérdés, hogy szabad-e szexuális életet élni az áldott állapot idején, s vajon a szülés után milyen változások...

Nem alszik a baba? Rossz szülő vagyok? Hogy fog jól kötődni?

A legtöbb friss szülő számtalan olyan élethelyzettel találja magát szemben, amelyben elbizonytalanodhat, olyannyira, hogy következményesen akár önvádlás és...

A mérgező családokban élő gyermekek örök sérüléseket cipelnek

A felnőttek többnyire azt a mintát követik, amit gyermekként szüleiktől láttak, amivel erősítették önbecsülésüket, testi, lelki fejlődésüket, vagy épp amivel...

Frigiditás - Testi baj vagy lelki zavar?

A hétköznapi életben a szülész-nőgyógyászt gyakran keresik fel olyan testi panaszokkal, melyek kialakulásának érzelmi és pszichés háttere van (pl. szexuális...

A potenciazavar hatása a párkapcsolatra és az önértékelésre

Magyarországon a merevedési zavar (erektilis diszfunkció) a becsült adatok szerint mintegy félmillió férfit érint. Sajnos csak kis részük fordul orvoshoz...

Potenciazavarok fiatalkorban

A potenciazavarok említése során szinte mindenki először az időskorra asszociál: sokan élnek abban a tudatban, hogy a merevedési és egyéb jellegű szexuális...

Ingyenes cikkértesítő
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.