Koszorúér katéterezés a csukló verőerén keresztül

Szerző: MTI

A szívinfarktust okozó elzáródott koszorúeret egy verőéren át az érbe vezetett katéter segítségével tágítják ki. Olasz kutatók tanulmánya szerint a kezelés sokkal hatékonyabb, ha nem a comb, hanem a csukló verőerén keresztül vezetik be a műszert.

A koszorúér-elzáródás kezelésére szolgáló katétert kezdetben a comb verőerén keresztül vezették a beteg területre. Néhány éve a szakorvosok mind nagyobb gyakorlata és a mind jobb technika hatására ma már sokszor a csuklót használják erre.

Marco Valgimigli és munkatársai mindkét megoldást használták. A klinikus kutatók 12 olasz kórház 11 068 betegének vizsgálatát összegezték a Journal of the American College of Cardiology, Cardiovascular Interventions című folyóiratban. Az infarktus miatt beszállított betegeket 2003 januárja és 2009 júniusa között kezelték. A betegek egészségi állapotát az infarktus után gondosan követték. Ez tette lehetővé, hogy fölmérjék a szívkatéter bevezetésének helyétől függő különbségeket.

Nagyobb szakértelmet kíván, de növekszik a gyógyulás esélye

A tények azt bizonyították, hogy a csukló artériáján keresztül beszúrt katéterrel kezeltek, a beavatkozás utáni második év végén fele annyian haltak meg, mint a comb verőerén át bejuttatott katéterrel kezelt csoport tagjai.

A kutatók az értékelés során felfedezték, hogy a csuklóartériás eljárással több fiatalt, több férfit és több, enyhébbnek esetet kezeltek. A hatalmas betegcsoportból ezért a statisztikai értékeléshez minden szempontból hasonló korú, nemű és betegségük súlyossága szerint is megfelelő párokat képeztek.

A kezelés utáni halálozásban a két módszer közötti különbség így csökkent, de továbbra is jelentős maradt. A kutatók hangsúlyozzák, hogy a csuklóéren át végzett technika nagyobb gyakorlatot kíván, de világszerte egyre több szívgyógyász képes ezzel a módszerrel dolgozni.

A koszorúérműtét (Bypass-műtét)

A koszorúérműtét vagy Bypass-műtét komoly sebészeti eljárás, amely a legjobb életminőséget biztosítja a gyógyszerekkel már tovább nem kezelhető érelmeszesedés esetén. Hogy zajlik ez a beavatkozás? Mit érdemes tudni a betegeknek?>>

(MTI)

Hozzászólások (1)

Cikkajánló

Mi az az egészségterv? Mi az az egészségterv?

Készíttessen egészségtervet egészségpénztárból!

Hormonmentes segítség Hormonmentes segítség

Ha a megemelkedett prolaktinszint akadályozza a teherbe esést. (x)

Semmelweis Egyetem: Különleges...

Újabb nagy lépést tett a különleges végtagrekonstrukciós műtéti centrummá válás útján az Ortopédiai Klinika, ahol június elején országszerte...

Térdprotézis-operációt követő...

Napjainkban még él az a szemlélet, hogy a térd-, csípőprotézis-műtétre csak időskorban kerülhet sor. Ez a felfogás részben téves, amit számos...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.