Az autizmus egyik jele már az élet első hónapjaiban megmutatkozik

Szerző: MTI

Már kéthónapos korban kimutatható az autizmus egyik jele a gyerekeknél - derült ki amerikai kutatók új vizsgálatából, amely során a babák szemkontaktusát elemezték születésüktől három éves korukig.

A szakemberek arra jutottak, hogy a háromévesen autizmussal diagnosztizált babáknál már az életük első pár hónapjában megfigyelhető volt a betegség egyik legjellegzetesebb tünetének számító gyenge szemkontaktus. A Nature című folyóiratban közölt tanulmány szerzői szemmozgást követő technológiával mérték, hogy a gyerekek miként néztek és válaszoltak bizonyos szociális jelekre.

Kinőhető az autizmus?

Néhány, kisgyermekkorban autizmus spektrumzavarral (ASD) diagnosztizált gyermek megszabadul tüneteitől, és a diagnózis sem érvényes rájuk, ahogy idősebbekké válnak - állapították meg amerikai kutatók. Kinőhető az autizmus?>>

Az atlantai Emory Egyetem orvostudományi tanszékének szakemberei által vezetett vizsgálat szerint a későbbiekben autizmussal diagnosztizált babák már kéthónapos koruktól kezdődően folyamatos szemkontaktus-csökkenést mutattak, amikor természetes emberi interakciókat mutató videókat nézettek velük - adta hírül a BBC News.

"Ezek az autizmus legkorábbi jelei, amelyeket valaha megfigyeltünk" - húzta alá a kutatást vezető Warren Jones. A vizsgálat során a szakemberek 59 olyan csecsemőt figyeltek meg, akiknek esetében magas volt az autizmus kockázata, mivel a testvérük is a betegséggel élt, valamint 51 olyan babát is bevontak, akiknél alacsony volt a kockázat.

A kutatók egészen hároméves korukig követték figyelemmel a gyerekeket: ekkor hivatalosan is kivizsgálták őket, tizenhármuknál állapították meg az autizmust és az Asperger-szindrómát is magába foglaló autizmus spektrumzavart (ASD): 11 fiúnál és 2 lánynál.

A diagnózis felállításakor holisztikus megközelítésre van szükség

A kutatók ezután alaposan elemezték az érintett gyerekek szemmozgására vonatkozó adatokat és meglepő eredményre jutottak. "Az autizmussal élő csecsemőknél a szemkontaktus már életük első hat hónapjában csökkeni kezd" - mutatott rá Jones, hozzátéve, hogy ezt kizárólag kifinomult technológiával lehet észlelni, vagyis a szülők számára láthatatlan. Mint hangsúlyozta, amennyiben a szülőknek aggodalmaik vannak, mindenképpen keressék fel gyermekorvosukat.

A brit Nemzeti Autizmus Társaság (NAS) információs, tanácsadási és támogatási vezetője, Caroline Hattersley szerint a szakemberek "nagyon kicsi mintára alapozták eredményeiket, ezért a vizsgálat nagyobb volumenű megismétlésére van szükség, mielőtt bármilyen konkrét következtetés levonhatóvá válna".

A szakember rámutatott: nincs két egyforma autista ember, ezért olyan holisztikus megközelítésre van szükség a diagnózis felállításakor, amely figyelembe veszi az adott egyén viselkedésének minden egyes aspektusát. (http://www.bbc.co.uk/news/health-24837462)

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Gyermektervezés Gyermektervezés

Ez a hormon is megakadályozhatja a teherbe esést. (x)

Szabálytalan ciklus? Szabálytalan ciklus?

Policisztás ovárium szindróma (PCOS) is állhat a hátterében.

Evészavarok: így segíthetünk...

A pandémia alatt 15%-kal emelkedett az anorexia gyakorisága, az egyéb evészavarok is egyre több embert érintenek, sőt új típusok jelennek meg. Túry...

Mi az a COVID utáni pszichózis, és...

A COVID utáni pszichózis egy ritka, de ijesztő állapot. Néhány ember esetében a koronavírus-fertőzést pszichotikus epizód kísérheti, mely napokig...

Út a külvilágba - Az autizmus...

Az autizmusnak nincs teljes gyógyulást eredményező terápiája, a legtöbb eredményt jelenleg gyógypedagógiai módszerektől, ezen belül is a...

Autizmus, a bezárt világ - Ezek...

A gyermek fejlődése során, leggyakrabban 3 éves kor körül válnak a tünetek olyan markánssá, hogy a szülők orvoshoz fordulnak, valójában azonban...

Növelik-e a feldolgozott élelmiszerek...

Az anya terhesség alatti táplálkozása befolyásolhatja a születendő gyermek agyi fejlődését. Úgy tűnik, van egy olyan élelmiszer-adalékanyag, mely...

Az autista gyermekeknek...

A magyar oktatásban sajnos nincs egységes, kidolgozott integrációs és oktatási-nevelési terv egyes, sajátos nevelési igényű gyerekek...

Idősebb nők gyermekeinél nagyobb az...

A nőknél az életkor előrehaladtával nő a kockázata annak, hogy születendő gyermekük autista lesz, az idősödő férfiak gyermekeinél azonban ez a...

Autizmus: nagyobb a kockázat az...

A Pediatrics című orvosi lapban megjelent tanulmány szerint jelentősen nagyobb az autizmus kialakulásának esélye azoknál, akik elsőszülöttek...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.