Safe Laser – a gyógyulás sejtszinten kezdődik

Szponzorált tartalom
megjelent:

A modern orvostechnológia egyik legnagyobb hazai sikertörténete a Safe Laser, amely a lágylézer, más néven soft laser terápiát tette elérhetővé bárki számára. Ez a magyar innováció lehetővé teszi, hogy bárki biztonságosan alkalmazhassa a tudományosan igazolt, orvosok által ajánlott lágylézer terápiát kényelmes, otthoni környezetben, amelynek hatása a sejtszinten zajló biológiai folyamatokon alapul. (x)

Mi az a lágylézer terápia?

A lágylézer, más néven alacsony intenzitású lézerfény, olyan hullámhosszú fényt bocsát ki, amely mélyen a szövetekbe hatol. Nem vág, nem éget, nem roncsolja a sejteket – éppen ellenkezőleg: biostimulációt indít el. A sejtek és szövetek a lézerfény hatására gyorsabban regenerálódnak, felgyorsul az anyagcseréjük, új sejtek, szövetek és hajszálerek képződnek, miközben az immunrendszer működését is aktiválja. A lágylézer terápia lényege, hogy a sejtekben található mitokondriumok fényérzékenyek. Már az 1940-es évektől ismert, hogy a különböző hullámhosszak eltérő hatást váltanak ki, és közülük a legerőteljesebb gyógyító hatással a vörös fény (660 nm – a Safe Laser 150 készülék hullámhossza) és az infravörös fény (808 nm – a Safe Laser 500 és Safe Laser 1800 készülékek hullámhossza) rendelkezik. A lágylézer kezelés nemcsak a tüneteket csillapítja, hanem a szervezetben zajló biológiai és kémiai folyamatokon keresztül sok esetben a kiváltó okokat is kezeli.

Safe Laser – otthon is alkalmazható lágylézer

Safe laserA Safe Laser különlegessége, hogy magyar orvosok és mérnökök fejlesztették ki. A cél az volt, hogy a kórházi és rendelői lágylézer terápiát biztonságosan, otthon is alkalmazható formába hozzák.

A Safe Laser technológia sajátossága, hogy a hagyományos lézersugarak veszélyes, párhuzamos fénynyalábját egy speciális szórófelület alakítja át oly módon, hogy az a szemre teljes mértékben ártalmatlanná válik.

Ennek az innovatív megoldásnak köszönhetően a lágylézer készülékek ma már nemcsak rendelői környezetben, hanem otthoni használatra is biztonságosan alkalmazhatók.

Ez óriási áttörést jelent, mert így a betegeknek nem kell minden kezelésért rendelőbe járniuk: saját otthonukban is elvégezhetik a terápiát, így ma már több tízezer ember használja Magyarországon a Safe Laser készülékeket otthonában.

Milyen problémák esetén és hogyan segíthet a Safe Laser?

  • Fájdalomcsillapítás: ízületi fájdalmak, porckopás (artrózis), gerincproblémák, sportsérülések - A lágylézer terápia fájdalomcsillapító hatása a gyulladáscsökkentésen, a közvetlen fájdalomcsillapításon és a szervezet öngyógyító folyamatait serkentő biostimuláción alapul.
  • Gyulladás és duzzanat csökkentés: teniszkönyök, golfkönyök, vállfájdalmak, sarkantyú, ínhüvelygyulladás, lágyrész gyulladások - A lézerterápia kitágítja a kisebb ereket és a nyirokereket, így a duzzanatot okozó folyadék gyorsabban távozik, javul a nyirokkeringés, és ennek köszönhetően a véraláfutások is sokkal gyorsabban gyógyulnak.
  • Sebgyógyulás: műtéti hegek, égési sérülések, felfekvések, diabéteszes fekélyek - A lágylézer fénye serkenti a sejtek anyagcseréjét, így gyorsabb sebgyógyulást, szövet- és érképződést indít el, vagyis fokozza a test öngyógyító folyamatait. Emellett növeli a kollagéntermelést is, ami kulcsfontosságú a sérült szövetek regenerációjához.

A soft laser kezelés fájdalommentes, mellékhatása nincs, más terápiákkal is kombinálható.

Safe Laser 500 – a legnépszerűbb Safe Laser készülék

A Safe Laser 500 készülék lézerfénye 8 cm mélyen behatol a szövetekbe, így már komoly mozgásszervi rendellenességek hatékony kezelésére is alkalmas, illetve bőrproblémák és egyéb sérülések kezelésére is segítséget nyújt. Erős, 500 mW-os, 808 nm-es hullámhosszú infravörös lézerfényt bocsájt ki, amely porcfelszíni regenerációra és csonttörés utáni rehabilitáció támogatására is képes.

Hogyan juthat hozzá a Safe Laserhez?

A Safe Laser készülékek megvásárolhatók akár kamatmentes részletre, vagy kipróbálhatók kaució nélküli bérléssel, ingyenes orvosi tanácsadással és országos házhozszállítással.

További információ: terapia24.hu

Cikkajánló