Ígéretes szájon át alkalmazható emlékeztető vakcina

szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Egy kísérleti ráerősítő COVID-19 elleni orális készítmény a korai adatok alapján (állatkísérletekben, patkányoknál alkalmazva) eredményesnek látszik, számoltak be izraeli kutatók. A MigVax-101 elnevezésű készítmény a koronavírust több ponton is támadás alá veszi.

A vírus felszínén lévő tüskefehérje mellett - ami mellesleg a jelenleg hozzáférhető vakcinák célpontja - ez az orális szer a vírus burkát két azon ponton is támadja, amely pontok a vírus genetikai anyagát zárják magukba.

A laboratóriumi vizsgálatokban azoknál a patkányoknál, akiknek beadták a tüskefehérjét támadó vakcina két dózisát, majd eztán kapták meg az orális emlékeztetőt „sokkal magasabb ellenanyag szint alakult ki a betegség semlegesítésére, mint a kontroll csoport tagjainál, akik vagy placebót, vagy az emlékeztető helyett az eredeti vakcinából kaptak egy harmadik injekciót” – hangzik David Zigdon (MIGAL Galilee kutatóintézet), a cikk társszerzőjének magyarázata.

A jelentés a napokban jelent meg a bioRxiv portálon. Amennyiben hamarosan kiderül, hogy emberi alkalmazása teljesen biztonságos, rendelkezésre áll majd egy szájon át bevehető védőoltás. Azt feltételezik a kutatók, hogy erős immunválaszt képes kiváltani a száj és a felső légúti traktus nyálkahártyájának felületén – ez a régió az, amelynek aktivitása segít blokkolni a vírus bejutását.

Az orális vakcina különösen nagy jelentőségű volna a fejlődő országokban, ott látnák legnagyobb hasznát, hiszen teljes egészében el lehetne kerülni, többek között az adagok szállítását, szétosztását. A kezelt egyén önállóan volna képes alkalmazására, egészségügyi személyzet közreműködése nélkül.

Szerző: WEBBeteg - Fazekas Erzsébet újságíró
Forrás: Oral booster vaccine shows promise in animal tests (Reuters - Yahoo News)

Cikkajánló

A COVID-19 elleni vakcinák összehasonlítása

Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
Koronavírus védőoltás
A COVID-19 elleni oltásokról rengeteg információt lehet olvasni, azonban sokszor nehéz kiszűrni a valós adatokat, követni a fejlesztések meglepően gyors ütemét, vagy eldönteni, minek higgyünk. Összefoglaló a vakcinákkal kapcsolatos legfontosabb aktuális tudnivalókról.
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.