Látványosan csökkent a méhnyakrákos esetek száma a HPV-oltás elterjedése után

MTI
megjelent:

A British Medical Journal orvosi szaklap friss számában megjelent tanulmány szerint mióta 10 évvel ezelőtt bevezették a lányok rutinszerű oltását a vírus ellen, szinte teljesen eltűntek azok az esetek, melyeknél a méhnyakrákot megelőző állapotot diagnosztizáltak.

Azt találták, hogy a vakcina majdnem 90 százalékkal csökkentette a rákot megelőző állapotban lévő sejtek számát, a védőoltási program "felülmúlta a várakozásokat". Az elmúlt évtizedben a lányok 12-13 éves korukban rutinszerűen megkapták a HPV-oltást az Egyesült Királyságban. Skóciában az lányok mintegy 90 százalékát immunizálták.

A Strathclyde-i, az Edinburgh-i, Aberdeeni és a Glasgow-i Caledonian Egyetem munkatársai mintegy 140 ezer fiatal nő adatait elemezték. Mindannyian 2008 és 2016 között vettek részt az első méhnyakrákszűrésükön.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a védőoltási program a "méhnyakrákhoz vezető betegségek számának látványos csökkenéséhez vezetett". Hozzátették, hogy a vakcina "nagyon hatékony" és a jövőben jelentősen visszaszorítja a méhnyakrák előfordulását.

Amikor a védőoltási program elkezdődött, a kutatók úgy vélték, a vakcina a HPV két típusát tartja távol, ezek a méhnyakrákos esetek 80 százalékát okozzák. Most azonban azt találták, hogy Skóciában a méhnyakrákot megelőző betegségek majdnem 90 százalékát sikerült megelőzni vele.

A csökkenés még a be nem oltott nőknél is jelentkezett, ami arra utal, hogy a védőoltási program jelentős "nyájimmunitást" hozott létre, vagyis az oltatlanokat is védi Skóciában.

A HPV fertőzés tüneteiről, kezeléséről itt olvashat bővebben.

(MTI)

Cikkajánló

A HPV elleni védőoltás

Dr. Sarkadi Adrien, infektológus
HPV oltás
A HPV vírussal kapcsolatban folytatott vizsgálatok igazolták, hogy a HPV a méhnyakrák kórokozója, amely ellen napjainkban már létezik védőoltás. A HPV elleni oltás beadása széles körben javasolt: ideális esetben a szexuális élet megkezdése előtt, de később is minden szexuálisan aktív nőnek ajánlott, sőt férfiaknak is.
Fogantatás előtt
Fogantatás előtt

Életmódváltásra is szükség lehet.

Hát- és derékfájás
Hát- és derékfájás

Mire utalhat, ha reggel tapasztalja?

WEBBeteg - Dr. Vas Felícia Emese, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Sarkadi Adrien, infektológus, Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
WEBBeteg - Dr. Sarkadi Adrien, infektológus
WEBBeteg - Dr. Szanyi Andrea, belgyógyász, háziorvos, geriáter
WEBBeteg - Dr. Sarkadi Adrien, infektológus
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.