• Kiterjesztenék a HPV elleni védőoltást a fiúkra is

        Szerző: MTI

        A kormány kiterjesztené 12 éves fiúkra is a HPV elleni védőoltást az iskolai védőoltási program keretében - mondta az egészségügyért felelős államtitkár.

        Horváth Ildikó elmondta, az állam 2014 óta térítésmentesen biztosítja a 12 éves lányoknak a méhnyakrák elleni védőoltást az iskolákban, ez minden évben sikeres, hiszen a beoltottsági arány ebben a korosztályban 75 százalék feletti. Mint hozzátette, egyre több orvostudományi adat támasztja alá, hogy a védőoltás a fiúk esetében is hatékony a humán papilloma vírus (HPV) ellen.

        Hirdetés

        A Mályvavirág Alapítvány által szervezett méhnyakrák-megelőzési hét nyitórendezvényén az államtitkár arról beszélt, hogy a kormány elkötelezett a méhnyakrák és egyéb népbetegségek megelőzésében, sajnálatos, hogy ebben a ma már megelőzhető és korai stádiumban gyógyítható betegségben ötszáz nő hal meg évente Magyarországon.

        Fontos az egyén felelőssége

        Horváth Ildikó fontosnak nevezte az egyén felelősségét a szűrésen való részvételben, mert - mint mondta - még mindig kevesen élnek az ingyenes szűrés lehetőségével a 25 és 65 év közötti nők körében. Az egészségügyért felelős államtitkár elmondta azt is, hogy 2019-től  adókedvezményben részesülnek azok a nők, akiket az endometriózis, az emlőrák, a méhnyakrák vagy a petefészekrák betegség érint.

        Koiss Róbert, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház osztályvezető főorvosa is a szűrés és az oltás fontosságát emelte ki, hiszen e kettő kombinációjával megelőzhető a méhnyakrák kialakulása. A méhnyakrákot korai stádiumban igen nehéz észrevenni, mert nem jár különösebb tünetekkel, csak akkor, ha a daganat már továbbterjedt. A rendszeres szűrésnek éppen ezért hatalmas szerepe van, hiszen minél korábbi stádiumban ismerik fel a betegséget, annál jobbak a gyógyulás esélyei - hangsúlyozta.

        A szűrés a rákmegelőző állapotot is nagy arányban kimutatja, így kezeléssel elkerülhető a méhnyakrák kialakulása - emelte ki.

        Hétfőtől rendezik meg a XIII. európai méhnyakrák-megelőzési hetet, amely a nőket sújtó daganatos megbetegedés veszélyeire, az éves szűrővizsgálatok és a védőoltás fontosságára hívja fel a figyelmet.

        (MTI)

        Módosítva: 2019.01.21 10:13, Megjelenés: 2019.01.21 10:05
      • Cikkajánló

        Táplálkozás

        Táplálkozás

        Dr. Zsuga Judit

        Ételallergia vagy ételintolerancia? Ön tudja, hogy mi a különbség?

        Elsősegély

        Elsősegély

        WEBBeteg

        Elsősegélytippek háztartási balesetek esetére. Mit tehetünk?

        Kérdezze a gyógyszerészt

        Bármilyen gyógyszerszedéssel kapcsolatos témában tehetnek fel kérdéseket a látogatók a Semmelweis Egyetem ingyenes rendezvénysorozatának decemberi programján.

        Melanoma- és fogászati szűrés

        Egyebek mellett melanoma- és fogászati szűréseken is részt vehetnek az érdeklődők a Semmelweis Egyetem ingyenes rendezvénysorozatának decemberi programján.

        A HPV elleni védőoltás

        A HPV vírussal kapcsolatban folytatott vizsgálatok igazolták, hogy a HPV a méhnyakrák kórokozója, amely ellen napjainkban már létezik védőoltás. A HPV elleni oltás beadása széles körben javasolt: ideális esetben a szexuális élet megkezdése előtt, de később is minden szexuálisan aktív nőnek ajánlott.

        A HPV (humán papillomavírus) fertőzés tünetei, kezelése

        A HPV a bőrön és a nyálkahártyákon sejtburjánzást okozó víruscsalád. Különböző típusai a felelősek a közönséges szemölcsök, a condylomák (nemi szemölcsök) megjelenéséért, valamint igazolódott kiemelt szerepük a méhnyakrák kialakulásában. A HPV becslések szerint a világ leggyakoribb szexuális úton átadható kórképe, miközben a fertőzés ma már egy gyors teszttel kimutatható, a legveszélyesebb és leggyakoribb típusai ellen pedig létezik védőoltás.

        HPV-fertőzés férfiaknál

        A HPV-fertőzéssel kapcsolatos figyelem rendszerint a nőkre irányul, annak ellenére, hogy a férfiak sem csak a fertőzés továbbadásában érintettek, hiszen esetükben is számos egészségügyi problémát okozhat a HPV.

        A HPV szűrése - a HPV-tesztek típusai

        HPV vírus hordozásával kapcsolatos szűrésre és teszt elvégzésére leggyakrabban abban az esetben kerül sor, ha a nőgyógyászati citológiai leletben rendellenes megjelenésű sejteket írnak le, amelyek felvetik rákmegelőző állapot lehetőségét a sejttani vizsgálat során.

        Nemi és egyéb HPV vírusok - A HPV vírusok típusai

        A HPV vírusok családja mintegy 170 különböző típusú vírust foglal magában. Minden HPV-típus kifejezetten fertőző, az átadáshoz közvetlen kontaktus szükséges, azonban eltérőek az egyes vírusok által okozott elváltozások: a közönséges tenyéri vagy talpi szemölcs nem okoz nemi szemölcsöket vagy rosszindulatú elváltozást az intim régiókban.

        A hüvely daganatai

        A női nemi szervekben is kialakulhatnak egyaránt jó- és rosszindulatú daganatok. A jóindulatú daganatok általában tünet- és panaszmentesen növekednek, melyeket általában a beteg nem is vesz észre. A rosszindulatú elváltozások esetében már erős fájdalomérzet, vérzés és áttétek is jelentkezhetnek.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.