Astellas-díj - Minden eddiginél több elismerés

Astellas-díj
megjelent:

A négy legnagyobb, egészségügyi szakdolgozó képzésben érintett hazai egyetem, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK), a Magyar Hospice Alapítvány, valamint az Országos Mentőszolgálat képviselőiből álló bíráló testület közös értékelésével, majd a díjak és egyéb elismerések odaítélésével zárult a 2014-es Astellas-díj – Az év egészségügyi szakdolgozója pályázat.

Az idei nemes megmérettetésre összesen 52 egyéni és 47 csoportos jelölés érkezett. A mezőny rendkívül erősnek bizonyult, a felterjesztők összesen 849 egészségügyi szakdolgozó munkáját ismerték el. Az egymással közel egyenrangú, egyformán értékes jelölések rangsorolásakor a bírálók számára idén is könnyebbséget jelentett, hogy akimagasló teljesítmények elismerésére az Astellas-díj mellett a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) és a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar által felajánlott szakmai különdíjak idén is rangos lehetőséget biztosítottak.

A szakmai értékelés során a bírálók - a jelöltek korábbi életútját, szakmai, tudományos és oktatói tevékenységét vizsgálva - elsősorban a 2013-as esztendőben tanúsított teljesítményekre fókuszáltak. A zsűrizés során kiemelt figyelmet és elismerést kapott a jelöltek szakmai feladatokon felüli, például az egészségnevelés, vagy a prevenció területén végzett munkája is. Az értékelés végeztével, egyhangú döntést követően az Astellas-díj végül három egyéni és három csoportos kategóriában talált gazdára.

Az egyéni jelöltek közül Sasváriné Bojtor Anna, a pécsi NŐVÉR-MED Egészségügyi Szolgáltató Kft. szolgálatvezetője az alapellátás, Bernáth-Lukács Zsuzsanna, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika kardiológiai asszisztense a járóbeteg-ellátás, Ungi Lászlóné, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika intézetvezető főnővére pedig a fekvőbeteg-ellátás kategóriában került az első helyre.

Az Astellas-díj odaítélésére a felterjesztett csoportok esetében szintén három szakterületen került sor: a járóbeteg-ellátás első helyezettje az érdi Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény Laboratóriumánakcsapata lett, fekvőbeteg-ellátásban a Bethesda Gyermekkórház Neurológiai Osztályának munkatársai, helyszíni sürgősségi ellátás kategóriában pedig a Szentgotthárdi Mentőállomás bajtársai került az élre, így a díjat a közelgő átadási ceremónián ők vehetik majd át.

A zsűri az értékelés során további díjak és kitüntetések odaítéléséről is döntött. A szakdolgozói utánpótlás oktatásában és a jövő szakdolgozói generációinak felkészítésében kifejtett kiemelkedő teljesítmények elismerésére a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar 2011-ben hagyományteremtő jelleggel különdíjat alapított. Az egyetemi területi gyakorlatvezetői különdíjban 2014-ben az egészségügyi szakdolgozók, a gyakorlatos hallgatók, valamint az orvostanhallgatók elméleti oktatása és gyakorlati felkészítése terén kifejtett erőfeszítéseinek méltó elismeréseképpenDr. Pápai Tibor, a Honvédkórház Sürgősségi Betegellátó Centrumának vezető ápolója részesült.

A kiemelkedően sok és értékes felterjesztés bírálatát követően a zsűri a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara által felajánlott idei szakmai különdíjak odaítéléséről is döntött. Egyéni kategóriában Medgyesi Anna, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Neurológiai Klinika Intenzív Osztály ápolónője, csoportos kategóriában pedig az Országos Onkológiai Intézet Fej- Nyakdaganatok Multidiszciplináris Centrum szakdolgozói munkaközössége érdemelte ki az elismerést.

A Magyar Kórházszövetség támogatását is élvező 2014-es szakdolgozói pályázaton – a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan – a járó- és fekvőbeteg-ellátó intézmények szakmai vezetői, valamint az alapellátási szakterületen tevékenykedő orvosok jelölhettek. A nagyközönség a jelölt csoportok értékelésében a 21 napos betegelégedettségi felmérés során kapcsolódott be, amikor közel 12.000 beteg mondhatta el véleményét a felterjesztett csoportok munkájával kapcsolatban.

Az Astellas-díj – Az év egészségügyi szakdolgozója 2014 pályázaton összesen 86 szakdolgozó került a díjjal elismertek közé. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a díjak átadására 2014. július 11-én, 14:00 órai kezdettel a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar épületében kerül sor.

(astellasdij.hu)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.