Stroke: egy genetikai mechanizmus segítheti az idegsejteket

MTI
megjelent:

Brit kutatóknak a központi idegrendszer fejlődésében kulcsszerepet játszó genetikai mechanizmust sikerült felfedezniük, amely idővel lehetővé teheti a stroke (agyi érkatasztrófa), az Alzheimer-kór, vagy az agydaganatok gyógyítását.

A kutatás során, amelynek eredményeit a Nature Neuroscience című folyóiratban tették közzé, a tudósok azt mutatták ki, hogy a Sox9 elnevezésű gén kulcsszerepet játszik a magzat idegrendszeri őssejtjeinek a kialakulásában. E "mestersejtekből" alakulnak ki a továbbiakban az agy és a gerincvelő sejtjei, szövetei. Egérkísérletek során a tudósoknak a gén segítségével sikerült beindítaniuk az idegrendszeri őssejtek fejlődését. A módszer a tudósok reményei szerint idővel lehetővé teszi a károsodott agyszövet pótlását.

"Felismerve, hogy a Sox9 gén kulcsszerepet játszik a központi idegrendszer fejlődésében, egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy kontrolláljuk az agyi őssejteket és különféle sejttípusokat állíthassunk elő a sérült szövet regenerálására" - hangsúlyozta a kutatást irányító James Briscoe, a brit Medical Research Council (MRC) tudósa. Hozzátette: a szövetpótlás lehetősége reményt jelent betegek millióinak, akik Alzheimer-kórban, agytumorban vagy stroke-ban szenvednek, bár a módszer gyógyászati alkalmazására még sok évet kell várni.

Mint a kutatók a tanulmányukban kifejtették, a fogantatástól számított két hét múlva kezdődik a központi idegrendszer kialakulása a humán embrióban. A következő három hétben az idegrendszer javarészt úgynevezett neuroepitheliális sejtekből áll, amelyek igen gyorsan növekednek, s lefektetik a jövendő agy és gerincvelő "alapjait". Az "alapozás" után kezdenek csak megjeleni a központi idegrendszert alkotó különböző sejtek, amelyek őssejtekből fejlődnek ki. A kutatócsoport arra derített fényt, hogy a Sox9 nevű gén a neuroepitheliális sejtek őssejtekké való átalakulásához szüksége. A génnek ráadásul nem csupán a magzati életben van szerepe, a Sox9-nek köszönhetően őrzik meg a felnőtt agy sejtjei a megújulásra és differenciálódásra való képességüket. A vizsgálat során az is kiderült, hogy a Sox9 működéséhez az Shh elnevezésű gén szükséges. Amennyiben a Sox9-ben valamilyen genetikai meghibásodás volt, sokkal nehezebben reparálódtak a későbbiekben az idegsejtek.

(MTI)

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Dr. Szabó Roxana belgyógyász szakorvosjelölt

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Varga Dóra

Varga Dóra

Dietetikus

Budapest

Cikkajánló