EPO-val doppingolnák a koraszülötteket

MTI
megjelent:

A vérszegénység kezelésére kifejlesztett doppingszerként is alkalmazott EPO nevű hormonkészítmény a rendkívül kicsi, agyvérzéses koraszülötteknél csökkentette a későbbi sérültség kockázatát, és intelligenciájukat is fokozta.

Német gyermekorvosok és pszichológusok kétszáz, 1993 és 1998 között született, 1000 gramm alatti újszülöttet vizsgáltak meg születésükkor, majd tíz évvel később megismételték a felmérést.

Achim-Peter Neubauer koraszülött-specialista szerint a vörösvértest-termelésben segítő EPO megvédi az agyat az agyvérzés következményeitől, az idegsejtek nem károsodnak. Kollégáival ezen kívül kiderítették, hogy a hormon segíti az idegsejtek növekedését és regenerációját is - írja a Die Welt című német lap.

Az agyvérzés ellenére a kezelt koraszülöttek 52 százaléka átlagos szellemi és testi fejlődésen ment keresztül, ellentétben a kezelésben nem részesült kontrollcsoporttal, ahol ez az arány csak a hat százalékot érte el. A koraszülöttként EPO-val kezelt iskolások intelligenciahányadosa is magasabb volt.

Több mint hatvan százalékuk teljesített a normálisnak megfelelő 85 százalék felett, míg a kontrollcsoportból csupán 24 százalék.

Az orvoskutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az eritropoietin-kezelés révén az agyvérzéses koraszülöttek normális fejlődésre való esélye nagyjából egyenlő lett az agyvérzés nélküli gyerekekével.

(MTI)

Frissítve: 2010.01.26. 19:55, Megjelent: 2010.01.26. 19:55
Nem mesterséges intelligencia által készített tartalom. ✓
Címkék: Koraszülött téma, Dopping téma

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Dr. Szabó Roxana belgyógyász szakorvosjelölt

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Varga Dóra

Varga Dóra

Dietetikus

Budapest

Cikkajánló