Zacher Gábor toxikológus: Gyógyító erejű lehet a médiaszereplés

Szigeti Ildikó
Szerző: WEBBeteg - Szigeti Ildikó, újságíró

Mindegy, hogy mérgezett paprikáról, szénmonoxidról, ünnepi depresszióról, vagy túlzott gyógyszerfogyasztásról van éppen szó, az újságírók minden időben, minden helyzetben számíthatnak rá. „Üzembiztos” interjúalany – mondják rá a sajtóban.

A budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályvezető főorvosa évek óta a leggyakrabban megszólaltatott doktor az országban.

Zacher Gábor állítja, a gyakori médiaszereplés oka nem az exhibicionizmus, a kommunikáció a kórháznak és a szakmának is elemi érdeke.

Ön szerint létezik egészségügyi PR, vagy ez egy olyan fogalom, mint a mesebeli négyszögletű kerek erdő?
A magánszolgáltatók körében értelmezhető a fogalom és ők napi gyakorisággal alkalmazzák is a hagyományos PR-eszközöket saját maguk, illetve szolgáltatásaik népszerűsítésére. A közszolgáltató intézmények esetében más a helyzet, de úgy látom valami e téren is elindult. Egyre több kórház igyekszik – lehetőleg jó színben – bemutatni önmagát.

Zacher Gábor
(Forrás)

Miért van erre szükség?
Hivatalosan azért van szükség PR-ra, vagy tudatos kommunikációra, hogy mindenki lássa, ismerje, miként működik az adott intézmény, így eloszlassák a „kórház, mint elefántcsont-torony” képzetet.

A kevésbé hivatalos verzió szerint azért van minderre szükség, mert kell a beteg. Ha a potenciális, vagy leendő paciensek megismernek egy kórházat, azt szükség esetén nagyobb valószínűséggel választják a későbbiekben, mint egy ismeretlen ellátót.

Ön hogyan értelmezi a PR fogalmát az állami intézmények esetében?
Véleményem szerint a PR-nak – ha jól csinálják – egyfajta összekötő kapocsként kell szolgálnia a lakosság és az intézmények között.

Nem tartom szerencsésnek, ha puszta reklám-célokra használják a PR eszköztárát. A kommunikációnak ugyanis nem csupán a betegek felé kellene irányulnia, hanem a szakrendelők, a beutalók irányába is.

Zaher Gábor - Életrajz

Budapesten született 1960. október 8-án.
A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán 1986-ban véggzett.
1998. január 1. óta dolgozik a Péterfy Sándor utcai Kórház és Baleseti Központ Klinikai Toxikológiai Osztályán, mint osztályvezető főorvos.
Tagja a Mentésügyi, Sürgősségi, Katasztrófaorvostani Szakmai Kollégiumnak, vezetőségi tagja a Sürgősségi Orvostani Társaságnak és a Magyar Toxikológus Társaságnak.
Klinikai toxikológiát oktat a Semmelweis Egyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen és a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Centrumában.
2002 óta orvosi toxikológus igazságügyi szakértőként tevékenykedik.

Ezek szerint Ön úgy véli, az alapellátásban nem rendelkeznek kellő mértékű és minőségű információkkal a kórházakat illetően?
Egy kicsit enyhébben fogalmaznék. Vegyünk példaként egy pajzsmirigy problémát. A háziorvosnak jól felfogott érdeke, hogy olyan intézménybe küldje a paciensét, ahol a legjobban, a leggyorsabban, és a leghatékonyabban be tudják állítani a szükséges működési szinteket.

A háziorvos ilyen esetben elküldheti a betegét a legközelebbi, általa jól ismert kórházba, ahol – vélhetően – a belgyógyászati osztályon remek szakemberek dolgoznak, és be is állítják azt a pajzsmirigyet, csak éppen nem ez a szűkebb szakterületük.

Ha a betegnek szerencséje van, a beutaló orvos tudja, hogy hol van olyan speciális, endokrinológiai osztály, ahol az ő problémájára a legprofesszionálisabb megoldást sikerül megtalálni. A specialitások megismertetéséhez kell a jó PR.

Úgy tudom, nemcsak a fővárosban, hanem országos szinten is egyedülálló munkát végeznek az Önök osztályán. Ismerik magukat az alapellátásban dolgozók?
Azt gondolom, hogy egyre jobban és egyre többen ismernek minket. Ráadásul az ismertségünkkel arányosan mondhatni a megítélésünk is látványosan javul mind a szakma, mind a lakosság szemében. Megalakulásunk idején, vagyis tíz éve még elég rossz csengése volt a toxikológiai osztálynak, az egész egy igen negatív hangulatú mítoszba volt beágyazódva, amiből csak nehezen tudtuk kiásni magunkat. Mára azonban megváltozott ez a szemlélet.

A „beteganyag” terén nem hiszem, hogy nagy változás történt az elmúlt években. Mitől változott a megítélésük?
A változás motorja ezúttal a sajtó, pontosabban a sajtó szüntelen érdeklődése volt. Nálunk mindig történik valami, amire egy-egy TV-csatorna vagy újság „rámozdul”. Ezáltal hamar bekerültünk a köztudatba és a szerepünk egyértelműen pozitív kontextusban jelent meg.

Gondolatok az orvos-beteg kapcsolatról
Lehetséges, hogy orvos és betege ma már alapvetően nem érti meg egymást, és ez vezet a kölcsönös bizalmatlansághoz, az együttműködés hiányához, végül a gyógyulási folyamat megtorpanásán keresztül a gyógyító tevékenység presztízsének csökkenéséhez?
Az orvos-beteg kapcsolatról >>
Ez a várt vagy nem várt ismertség hozott valamit a konyhára?
Szó szerinti értelemben nem, hiszen a betegek hozzánk – általában – nem maguktól jönnek, hanem hozzák őket, tehát nem lett több „strigulánk” az OEP felé.

Ennek ellenére viszont a szakmai elismertségünk látványosan növekedett, ami – ha közvetett módon is, de az anyagiakban is megmutatkozik. Például ha pályázunk valahol valamire, már nem kérdeznek vissza, pontosan tudják, kik vagyunk és mit csinálunk. Az utóbbi időben szinte nem volt olyan pályázat, amelyen ne jártunk volna eredménnyel.

Felfigyeltek Önökre a „pénzosztó” illetékesek is?
Minden jel szerint. Az osztályunk hosszú éveken át csak veszteséggel volt képes működni. Ez nem a felelőtlen gazdálkodás miatt alakult így, hanem amiatt, mert a központi finanszírozásban a toxikológiai betegek mindig a sor végén álltak. Csaknem öt évig tartó, egyrészt sajtón keresztüli, másrészt különböző fórumokon történő „kiabálás” és levelezgetés után valami megváltozott. Ma már kimondhatjuk, hogy értékarányossá vált a finanszírozás, az osztályunk szinte nullszaldóval működik.

Hasznos praktikák orvosoknak
Felmérések szerint 15-18 másodpercig hallgatja az orvos a beteget anélkül, hogy félbeszakítaná. A betegnek tehát fel kell készülnie, hogy ez alatt mondja el a problémáját – jó, ha összeírja a kérdéseit. Hasznos praktikák orvosoknak >>
Akkor tehát elmondható, hogy kifizetődő az Ön „közszereplése” ?
Az anyagi támogatások elnyerése nagyon fontos, ám van, ami csaknem ugyanennyire fontos. A mi osztályunk szakmailag sokáig bezárkózott. Ma gyakran járunk előadásokra, részt veszünk az egyetemi képzésben, a főiskolán önálló tantárgyat oktatunk.

Minden jel szerint eredményesen kommunikáltuk a felnövekvő orvos-generáció felé, hogy nálunk érdekes beteganyag van, itt nagyon sokat lehet tanulni.

Tapasztalatai szerint a jó PR vagy a tudatos kommunikáció játszhat-e szerepet az orvosok pályán-, illetve itt-tartásában?
Más kórházak, osztályok nevében nem tudok erre válaszolni, csak az itteni tapasztalatokról tudok beszámolni. Nálunk nincs hiány a rezidensekben, mitöbb, a jelenlegi állománnyal az elkövetkezendő egy-két évtizedre biztosítani tudjuk az ellátás folytonosságát. Ebben szerintem nagy szerepe van az osztályunk gyakori média-megjelenéseinek.

Mit gondol, egy-egy intézménynek csak szakmai kérdésekben kell és szabad kommunikálni, avagy beszélhetnek a kórház egyéb problémáiról is?
Úgy vélem, az embereknek joguk van tudni, hol gyógyítják őket, tudniuk kell, hogy mit tud egy intézmény. Ez egyfajta biztonságot nyújthat a számukra. Mindez nem jelenti azt, hogy korlát nélkül, minden belső információt nyilvánosságra kellene hozni. Az például nem tartozik senkire, hogy éppen milyen kártérítési perek vannak folyamatban.

A problémákról jobb hallgatni?
Attól függ, milyen problémáról van szó. Van olyan negatívum, amelynek az úgymond „elő-emlegetése” preventív célokat szolgálhat. Egy rossz állapotban lévő kórteremről, vagy műtőről szóló tudósítást nemcsak a betegek látják a televízióban, hanem olykor azok is, akik tehetnének ellene. A kizárólag VIP-ellátáshoz szokott döntéshozókat néha érdemes szembesíteni a valósággal.

A sajtó is képes hozzájárulni a prevencióhoz?
Meggyőződésem, hogy igen. Egyértelműen a médiának köszönhető – többek között – hogy az utóbbi években jelentősen csökkent a téli ünnepek ideje alatt elkövetett öngyilkosságok száma. Karácsony tájékán menetrendszerűen megkerestek az újságírók, mi pedig menetrendszerűen elmondtuk az aktuális fekete statisztikát. Ezek a nyilatkozatok valami módon azt eredményezték, hogy az emberek jobban odafigyelnek egymásra.

Az írott és az elektronikus médiumok jóvoltából mind több az úgynevezett „képzett” beteg. Jó ez Önöknek? Segíti vagy gátolja a munkájukat az a tény, hogy a paciensek egyre „ öntudatosabbak”?
Ez csak jó lehet. A törvények ugyanis nemcsak nekünk és rólunk szólnak. Sőt, az volna az ideális, ha az egészségügyi és adatvédelmi jogszabályokat minél többen ismernék. Orvosok és betegek egyaránt. Ettől eltekintve a betegnek nemcsak a jogait kell ismernie. A mai magyar egészségügy kissé poroszos rendszere túlságosan zárt, nem enged betekintést a kívülállók számára.

A betegek a kórházban fekve is azt érzékelik csupán, hogy ezekben az intézményekben csupa fehér köpenyes szent ember dolgozik, akik soha nem hibáznak és természetüknél fogva tévedhetetlenek. Ez a feltétlen hit sok beteget megakadályoz abban, hogy esetleg ő maga hívja fel az orvos figyelmét valamilyen problémára. Ezért fontos, hogy a betegnek érthetően elmondjuk, hogy mi történik vele. Egy felvilágosult beteggel jóval könnyebb dolgozni.

Az orvosok közül Ön beszél a legtöbbször és a legtöbbet a sajtóban. Miért szereti ezt a szerepet?
Úgy vélem, hogy az a szakmai tudás, aminek én a birtokában vagyok, sokat segíthet az embereknek. Magától értetődőnek tartom, hogy az általam hasznosnak ítélt információkat megosszam másokkal. Ha erre van némi képességem, akkor ez nem lehetőség, hanem kötelesség.

(WEBBeteg - Szigeti Ildikó)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Miként változtatja meg az eltérő...

Nem egyszerű meghatározni és megmagyarázni a csökkenő nemi vágy jelentését a párok közt, mivel el kell fogadni, hogy annak ereje, intenzitása egy...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.