Generikus program - érvek és ellenérvek

Szigeti Ildikó
szerző: Szigeti Ildikó, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Noha egyre kevésbé váltja be a hozzá fűzött kormányzati reményeket, az egészségügyi kabinet folytatja a generikus programot. A betegeket tehát továbbra is az olcsóbb gyógyszerek fogyasztására kell ösztönözniük az orvosoknak és a patikusoknak, jóllehet, sokan kétségesnek tartják a helyettesíthetőséget.

Nem a gyógyszerrendelés racionálisabbá tétele ellen, hanem az orvosok szankcionálásának alapjául szolgáló rendelet tartalma ellen tiltakozott korábban több mint negyven szervezet, köztük szinte valamennyi szakmai kollégium.

Koncepcionális tévedésen alapul a hatékony gyógyszerrendelést ösztönző korbácsrendelet - állította a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság elnöke.
Kaló Zoltán szerint a rendelet címe és tartalma önmagában is ellentétes.

Korbácsrendelet - Egészségnyereség vagy költséghatákonyság?

A hatékonyság ugyanis leginkább a betegek gyógyulási arányával, illetve az állapotjavulással mérhető. A gyógyszerek ára is igencsak viszonylagos, hiszen gyakorta a drága készítmény valójában olcsóbbá válik, ha például a gyógyulási időt vesszük alapul. A látszólag költségesebb patikaszerből ugyanis kevesebbet kell szedni, mint a kevésbé hatékony, ám olcsóbb generikus megfelelőjéből - tette hozzá a szakember.

Generikus/originális

Az originális (eredeti) készítmények hatóanyaga új fejlesztés eredménye, s sokáig szabadalom védi. Ha a szabadalom lejár, a cég köteles nyilvánosságra hozni a molekulára vonatkozó főbb ismereteit és az utángyártható lesz, ezek lesznek az úgynevezett generikus gyógyszerek.
Generikus kontra originális gyógyszerek

Az egészségügyi közgazdász szerint a rendelet megfogalmazásának komoly problémája, hogy nem számol az egészségnyereséggel. Ennek híján viszont a rendelet kizárólag a költségminimalizálásra ösztönzi az orvosokat, nem a valódi hatékonyságra.

Az intézkedés felfüggesztését, illetve a szabály módosítását követelő szakmai szervezetek rámutattak: a rendelet alkotmányossági, jogalkotási, orvos szakmai, etikai és egészség-gazdaságtani szempontból aggályos és hátráltatja a minőségi és hatékony gyógyszerrendelés gyakorlatát.

A tapasztalatok alátámasztották, hogy bizonyos terápiás területeken sokkal kevesebb gyógyszert fogyasztottak a betegek, a visszaesésnek pedig sem ésszerű szakmai, sem népegészségügyi magyarázata nincs.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elégedett a generikus programmal

Az egészségbiztosítónál másképp látják. Mint azt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szóvivője a WEBBetegnek elmondta: a generikus program bevezetésekor, vagyis 2007 első negyedévében stabilizálódott a gyógyszerkiadások összege.

A 2007-es év volt az első 1994 óta, amikor nem jelentkezett deficit, a tervezett összeget 1998 és 2006 között minden évben kétszámjegyű százalékos mértékben haladták meg a tényleges kifizetések.

Az előző évben viszont a kedvező növekedési ütemhez szuficit társult, ami lehetőséget adott az alapellátás, a járóbeteg-ellátás és a kórházi ellátás finanszírozásának javítására.

Idén a gyógyszerkasszában ugyan jelentős maradványra nem számítanak, azonban a tervezett források megfelelő fedezetet biztosítanak, nincs szükség más fontos területekről pénz átcsoportosításra.

10 lakosból 9 patikában vásárol gyógyszert

10 lakosdól 9 kizárólag patikában vásárol gyógyszert - derült ki a Sziapszis Kft. által végzett felmérésből. A patikán kívül vásárlók aránya Budapesten a legnagyobb, a patikahűség pedig az életkor előrehaladtával jelentősen nő.

Gyógyszertörvény és árcsökkenés

A lejárt szabadalmú gyógyszerek gyártói közötti verseny 2007-ben jelentősen felélénkült, majd 2008-ban és 2009-ben is folytatódott ez a tendencia. Az árcsökkentések száma és mértéke a várakozásoknak megfelelően konszolidálódott 2007-hez képest, azonban így is jelentős megtakarításokat hozott a betegeknek és a járulékfizetőknek. A gyógyszertörvény bevezetésének évében, azaz 2007-ben összesen 959 készítmény ára csökkent átlagosan 23 százalékkal.

Tavaly összesen 786 darab gyógyszert érintett az árcsökkenés, aminek a mértéke megközelítette a 15 százalékot. Ebben az esztendőben október 1-jéig 641 terméknek csökkent az ára átlagosan 7,5 százalékkal – tudatta Molnár Barbara.

Hozzátette azt is, hogy a kezdeti ellenállások leküzdése után az orvosok egyre inkább partnerek lettek a program megvalósításában. A generikus készítményekkel szerzett kedvező tapasztalatok, és a betegek pozitív visszajelzése a csökkenő térítési díjakról mind ösztönzőleg hatottak.

A betegek jó része nem kedveli a helyettesítést

Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott kutatás eredményei ennek ellenkezőjéről tanúskodnak. Általánosan megfigyelhető, hogy az orvosok jelentős része még akkor is ódzkodik a generikussal való helyettesítéstől, ha ezt a recepten nem jelzi.

A betegek jó része sem kedveli a helyettesítést. Egyrészt azért, mert a helyettesítő gyógyszert nem az orvosuk ajánlotta, másrészt azért, mert a gyógyszerelésükkel kapcsolatos orvosi és gyógyszerészi felelősségben nem akarnak osztozni.

A generikus program kezdetén Horváth Ágnes szakminiszter azzal próbálta megnyugtatni az aggódókat: azonos hatóanyagról lévén szó, mindegy, hogy a pirula sárga, avagy zöld.

A WEBBeteg által megkérdezett patikusok és háziorvosok szerint az ex tárcavezető kissé elnagyolta a dolgot.

A legtöbben a generikumok és az originális készítmények eltérő adalékanyagait említették a leggyakoribb problémának, amelynek különbözősége olykor radikálisan befolyásolja a gyógyszer hatását.

Gyógyszerek

A generikus program indulásával csaknem egy időben a gyártói lobbi is beindult.

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete „ragaszkodjon megszokott gyógyszeréhez!” mottóval ellenkampányt indított azzal a céllal, hogy a betegek ne engedjék befolyásolni magukat és ne legyenek partnerek a bevált terápiájuk gazdaságossági okokból való módosításában.

Noha számszerű adatok nincsenek, becslések szerint a paciensek döntő többsége nem váltott orvosságot, még akkor sem, ha a generikum olcsóbb lett volna.

(WEBBeteg - Szigeti Ildikó)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.