Mennyire egészséges a mák?

Ködpiszkáló
megjelent:

A sokak által kedvelt mákról eddig is tudni lehetett, hogy fontos gyógynövény, hiszen a mai napig az egyik legerősebb fájdalomcsillapító, a morfin forrása, és más, fontos gyógyszereket, pl. a köhögéscsillapító kodeint is a terméséből vagy szalmájából állítják elő.

Azt már talán kevesebben tudják, hogy a mák gyógyszeripari feldolgozásának úttörője Kabay János magyar gyógyszerész, akinek módszerét ma is a világ számos országában sikerrel alkalmazzák, és valószínűleg arról sem sokan hallottak, hogy a mák kémiai vizsgálatában is jelentős szerepet játszottak hazai kutatók.

A mákkutatás hazai vonatkozásai azonban soha nem kerültek annyira reflektorfénybe, mint egy jelenleg is keringő, számos internetes oldalon is terjesztett iromány állításai:

Hát ezt jó tudni a mákról!

Szlovákiában több évvel ezelőtt egy egész temetőnyi sírt kellett exhumálni, mert áthelyezték azt a falu túlsó oldalára. Mindenki legnagyobb meglepetésére a csontok teljesen ép állapotban voltak, olyannyira, hogy tudományos vizsgálatot indítottak az okok felderítésére. Az eredmény egyszerre volt banális és megdöbbentő. Kiderült, hogy a helyi lakosság rendszeresen, heti 3-5 alkalommal fogyasztott étkezési mákot különböző ételek formájában, mivel épp a máktermesztés volt a falu egyik fő bevételi forrása. A további tudományos kutatások kiderítették, hogy a mák olajának rendkívül magas foszfor tartalma volt a "felelős" a kalcium hatékony felszívódásáért, és a csontokba beépüléséért.

Az állítólagos exhumálásról (hol, mikor?) nem sikerült hitelt érdemlő adatokat találnom. A csontok épsége és a mákfogyasztás közötti összefüggés felfedezéséhez pedig legalább egy zsenire lenne szükség, mivel mindaz, amit a mákról tudunk, nem ad magyarázatot az állítólagos megfigyelésre.

Az igaz, hogy a csontok épüléséhez szükség van foszforra, de nem mindegy, hogy ez az elem milyen formában kerül be a szervezetbe: elsősorban foszfátként hasznosul, a csont alapállományának nagy részét ugyanis kalcium-foszfát teszi ki.

És itt következik két tévedés vagy csúsztatás:

  • a foszfor nem befolyásolja a kalcium felszívódását; azt elsősorban a kalcitriol, a parathormon és a kalcitonin szabályozza,
  • a mákmag foszfortartalma egyáltalán nem magas, mindössze mintegy 0,9 g/100 g. Mákból ritkán eszünk meg egyszerre 10 dekányit, de a benne található foszformennyiség könnyedén elfogyasztható pl. hal-, máj vagy lencseételekkel, vagy három csésze tejjel... És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a mákban található foszforvegyületek vízoldékonyak, így a mákolajban legfeljebb nyomnyi mennyiségben található foszfor.

Mi a helyzet a mákolajjal?

A kutatások során létrehoztak két, egyenként 20-20 fős csoportot, melynek tagjai előrehaladott csontritkulásban szenvedő nők voltak. Az egyik csoport hagyományos kezelést kapott, míg a másik napi 1-1 = mokkáskanálnyi mákolajat szedett. Az eredmény mindenkit meggyőzött! A mákolajjal "kezelt" csoport valamennyi tagjának csontozata normális értéket mutatott már 12-16 hónapos kezelést követően.

Erről a kutatásról jó lenne többet megtudni. A klinikai vizsgálatok legtöbbjét referáló PubMed-en nyoma sincs. Valószínűsítem, hogy az elmélet alátámasztását szolgáló, jól hangzó lódításról van szó. Sajnos, mai tudásunk szerint egy előrehaladott csontritkulásos beteg "értékeit" - mákkal, gyógyszerrel, vagy akár a kettő kombinációjával - lehetetlen a "normális" tartományba visszaterelni... A legtöbb, amit a legmodernebb szerekkel el lehet érni, az az állapot romlásának lassítása.

Tanácsom tehát: hetente 3-szor fogyasszon mákos ételeket, vagy rendszeresen alkalmazza a gyógynövény szaküzletekben is kapható mák-olajat. Vigyázat! Levegővel érintkezve gyorsan avasodik, ezért mihamarabb zárja vissza a kupakot, és tegye hűtőbe! A csontritkulás megelőzésére vagy az állapot javítására ugyancsak kedvező hatású a gyógynövényboltokban kapható medvehagyma alkoholos kivonatának tartós szedése. (...)

A mák, a mákolaj telítetlen zsírsavakban gazdag (ezért avasodhat), kalcium- és magnéziumtartalma jelentős, méltán tekinthetjük az egészséges étrend részének. A mákolajjal (és a medvehagymával) azonban a csontritkulás nem előzhető meg - ez tény. Egyébként ez a bekezdés inkább tűnik marketingszövegnek (és több, mákolajat forgalmazó ilyen céllal is használja), mint ismeretterjesztésnek... Pedig a mák nem szorulna rá az ilyen talmi csillogásra: bizonyított értékei alapján is helye van a legfontosabb gyógy- és tápláléknövények között.

Csontritkulás teszt
Mennyire nagy a kockázata a csontritkulásnak?
Csontritkulás teszt

(kodpiszkalo.hu, Dr. Csupor Dezső)

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Dr. Szabó Roxana belgyógyász szakorvosjelölt

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Varga Dóra

Varga Dóra

Dietetikus

Budapest

Cikkajánló