Immunterápia a neuroblasztóma kezelésében

MTI
megjelent:

Kísérleti antitest-terápiájukról számoltak be hétfőn brit kutatók: a kezelés reményeik szerint feltölti az immunrendszert, hogy a szervezet hatékonyan vehesse fel a harcot egyes ráktípusokkal szemben.

Laboratóriumi tesztekben egy gyerekeknél előforduló, idegrendszeri tumor, a neuroblasztóma sejtjeinek, valamint egészséges sejteknek a túlélését vizsgálták.

Megállapították, hogy az antitestek bevetésekor jelentősen javult az egészséges sejtek túlélése a neuroblasztómával szemben. Juliet Gray, a Southamptoni Egyetem onkológusa kutatócsoportjával két monoklonális antitestet fejlesztett ki.

A monoklonális antitestek klónozással, laboratóriumban készített ellenanyagok, melyek célzottan kötődnek a daganatsejtekhez, és befolyásolják a bennük zajló folyamatokat. A most előállított antitestek (anti-41BB, anti-CD40 és anti-CTLA4) azonban az immunrendszer molekuláihoz kötődnek.

Eredményes tesztek az antitestekkel

A tesztekben a kezelt tumorok 40-60 százaléka elpusztult az antitestekkel való kezelés következtében.

A kutatók elmondása szerint az antitesteket úgy tervezték meg, hogy ne csak felismerjék a szervezet által létrehozott immunválaszt, hanem stimulálják is azt, hogy hatékonyabban támadja meg a ráksejteket. "Reményeink szerint ezek az antitestek használhatók lesznek a szervezet immunrendszerének erősítésére vagy feltöltésére, hogy segítsék a rák elleni küzdelmét" - írták jelentésükben a kutatók.

A neuroblasztóma, amely a fejlődő idegszöveteket érinti, a gyerekkori rákos halálozások mintegy 15 százalékáért felelős. A gyerekek közel kétharmada jól reagál a kemoterápiára, a többieken segíthet az új immunkezelés, amelynek kifejlesztése azonban még kezdeti stádiumnál tart. Felnőtteknél előforduló rákokra már több méretre szabott fehérjét, monoklonális antitestet szabadalmaztattak.

Ezek felismerik a ráksejtekhez kapcsolódó fehérjéket, és blokkolják a tumorsejtek növekedését. Az új kutatási eredményeket a Nemzeti Rákkutatási Intézet (NCRI) birminghami konferenciáján hétfőn ismertették.

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.