A vesedaganatos betegek életkilátásai

Dr. Szanyi Andrea
Szerző: WEBBeteg - Dr. Szanyi Andrea, belgyógyász, háziorvos, geriáter

A daganatos betegségekben szenvedőknél - így a vesedaganatok esetében is - az életkilátásokat az öt éves túlélés statisztikai arányában jellemzik. Ez azt jelenti, hogy sok eset követése során a diagnózis felállításától és a kezelés megkezdésétől számított 5 éven belül a betegek hány százaléka van életben.

A túlélési esélyeket a korai felfedezés segíti, amit nehezít, hogy sok esetben teljesen tünetmentesek is lehetnek, és csak más okból végzett vizsgálatok során derülnek ki. A vesedaganatok inkább idősebb korban, 60-65 év felett alakulnak ki, az összes rosszindulatú daganatok között 2-3 százalékos gyakorisággal fordulnak elő. 45 éves életkor alatt igen ritkán alakulnak ki, és férfiak esetében gyakoribbak.

A TNM rendszer

Más daganatokhoz hasonlóan a vesedaganatok kiterjedését is az úgynevezett TNM rendszer alapján osztályozzuk, melyben a T a daganatot, annak nagyságát és a környező szövetek érintettségét jelzi, az N a nyirokcsomó érintettséget, és az M a távoli szervi áttéteket. Ennek alapján állítják fel a stádiumbeosztást.

  • Az 1. stádium a legkevésbé kiterjedt állapotú, a daganat 7 cm-nél kisebb, és csak a vesét érinti. Műtétet követően ezek esetében a legnagyobb az öt éves túlélés aránya, ami a rizikófaktoroktól függően 62-97 százalék lehet, átlagosan 81 százalék.
  • 2. stádiumban a daganat nagysága meghaladja a 7 centimétert, de nincsenek kimutatható áttétek, az öt éves túlélés 74 százalékos.
  • 3. stádiumban a tumor a közvetlen környezetébe, vagy a vesevénába terjed és/vagy érintettek a környező nyirokcsomók, az öt éves túlélés 53 százalékos.
  • A 4. stádiumban távoli áttétek mutathatók ki, vagy a környező nyirokcsomók nagy kiterjedésben érintettek, és a vese határait jelentősebben meghaladja a daganat. Az öt éves túlélés már csak 8 százalék.

A daganat kiterjedésén és az áttéteken túlmenően az életkilátásokat befolyásolhatja még többek között a daganat szövettani típusa, a rosszindulatú hajlam mértéke, a beteg általános állapota, esetleg fennálló vérszegénység, és a műtétet (a vese eltávolítását) követően az ép vese megfelelő működése.A beteg életminősége sikeres műtétet követően sok esetben ugyanolyan lehet, mint a daganat kialakulása előtt, hiszen a vese páros szerv, és egy jól működő vesével is teljes élet élhető.

1. stádiumú daganatok esetében, amennyiben a daganat helyzete és egyéb körülmények ezt lehetővé teszik, van esély a vesét megtartó műtétre, a daganatos rész eltávolításra, aminek nem rosszabbak a túlélési esélyei, mintha az egész vesét eltávolítanák, a vese kiválasztó funkciója részlegesen, de megmarad.

Olvasson tovább! Mit mutat a laboreredmény? - A vesefunkció

Dr. Szanyi Andrea, belgyógyász, háziorvos, geriáterForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Szanyi Andrea, belgyógyász, háziorvos, geriáter

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Egészségügy Egészségügy

Zárva lesznek pénteken a szak- és háziorvosi rendelők, gyógyszertárak.

HPV és méhnyakrák HPV és méhnyakrák

Hazánkban több, mint 1500 új esetet észlelnek évente.

Megtörtént az első hazai...

Hazánkban elsőként egy 80 éves férfi részesült a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinikáján abban az izotópos infúziós...

Teendők kemoterápiás kezelés alatt...

Neutropéniás (kórosan csökkent fehérvérsejtszámú) betegek citosztatikus kemoterápiás kezelése során - akár a kezelés alatt, akár a kezelés...

A világossejtes veserák tünetei és...

A felnőttkori rosszindulatú daganatok 3 százaléka vesedaganat, előfordulási gyakorisága az elmúlt évtizedekben folyamatosan, évi 2-4 százalékkal...

A nyelőcsőrákos betegek...

A daganatos betegségeknél a gyógyulási esélyeket, prognózist az öt éves túlélés százalékos arányában szokás meghatározni. A nyelőcsődaganat...

Az olajban sült ételek növelik a...

"Miénk az első olyan kutatás, mely egyértelműen bizonyítja az összefüggést az akrilamid- bevitel és a veserák között"- mondja Janneke Hogervorst...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.