Maszturbáció gyermekkorban

Dr. Fáklya Mónika
szerző: Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus - WEBBeteg
megjelent:

A legtöbb szülő előbb-utóbb szembesül azzal, hogy a gyermeke a saját nemi szervével játszik és maszturbál. Talán meg is ijed, és valami kóros dolgot feltételez e mögött. De van-e ok az aggodalomra, vagy ez egy teljesen normális dolog a kicsik életében?

A gyermekek már nagyon korán felfedezik a saját nemi szerveiket, mivel természetes kíváncsiság él bennük a testükkel kapcsolatban. Rájönnek arra is, hogy ezeknek a testrészeknek a simogatásával kellemes élményhez juthatnak. Így szembesülhetnek már az akár 3-4 éves kisgyermekek szülei is azzal, hogy a gyermek pl. elalvás előtt, a takarót a lába közé szorítja, és ütemesen ringatózik. Azaz maszturbál.

Persze más helyzetek is adódhatnak, mindenesetre nyilvánvaló a szülők számára, hogy mit is csinál épp a kicsi. Többnyire a szülők zavarba jönnek, és nem tudják mit tegyenek.

A szülő ne keltsen bűntudatot a gyermekében!

A legjobb az, ha a szülő nyugodt marad, és nem kelt bűntudatot a gyermekben. Ha ez a tevékenység nem a mindennapi játék helyett fordul elő, alkalomszerű, nincs ok az aggodalomra.

Szexuális élet: mikor kezdjék?

Az első szexuális együttlétet követően az öröm, lelkesedés, boldogság mellett gyakran előfordul a csalódás, bűntudat, akár teljes kiábrándulás is. Minél felkészületlenebbül érik ezek az élmények a kamaszt, annál nagyobb kárt okoznak.
Szexuális élet: mikor kezdjék?

Tulajdonképpen ez a normális fejlődés részjelensége. Ha rákiáltunk a gyerekre vagy bűntudatot keltünk benne, az a későbbi pszichoszexuális fejlődésére is hatással lehet.

Így ezt semmiképpen ne tegyük! Szerencsére a legtöbb szülő manapság már elég felvilágosult és nem tekinti bűnnek ezt a dolgot, így a gyermeket sem bántja érte.

Amikor a gyermek a maszturbációt nyilvánosan, mindenki előtt végzi, nyugodtan, de határozottan el kell neki magyarázni, hogy ez nem mások szeme elé való, inkább csak a hálószobába, akkor, amikor egyedül van.

Mi az oka a nagyon gyakori önkielégítésnek?

Ha a gyermek önkielégítése nagyon gyakori, szinte elnyomja a mindennapi normális tevékenységét, akkor valami probléma van a háttérben.

A kezdő szülők 10 leggyakoribb hibája

Ha tisztában van a leggyakrabban elkövetett hibákkal, illetve azzal, hogyan kerülheti el őket, talán könnyebb lesz a szülőszerepbe beleszokni.
A kezdő szülők 10 leggyakoribb hibája

Többnyire szorongás miatti önvigasztalás, de az elhanyagolt gyermekek is fordulhatnak ehhez az örömszerző tevékenységhez.

A szülők válása, kistestvér születése, amikor kevesebb idő marad az addig egyke kicsire, de akár egy költözés is zavart okozhat a gyermek lelkivilágában, amire így reagál.

Első körben fordítsunk sok személyes figyelmet a gyermekre, játsszunk, beszélgessünk vele és éreztessük vele, mennyire szeretjük.

Természetesen ilyenkor sem helyénvaló a szidás, inkább figyelemeltereléssel hagyassuk vele abba az önkielégítést. Ha a lelki egyensúlya helyreáll, ismét normális mederbe terelődik ez a fajta viselkedés.

Szexualtás - Fontos tudni!

  • A gyerek pont annyit kérdez, amennyi ismeretre szüksége van!
  • A gyereknek a szexualitás is ugyanolyan természetes, mint bármi más megtanulandó dolog.
  • WC-használat előtt is mossanak kezet gyermekeink!
  • Tanítsuk meg a nemi szervek tisztántartását is!
  • Már a szexuális érés előtt legyen felkészült gyermekünk a változásra!
  • Az önkielégítés nem jár káros hatással, és ma már erkölcstelennek sem tekintik. Bővebben a maszturbációról

Mikor érdemes gyermekpszichológushoz fordulni?

Amennyiben nem boldogulunk, és komolyabb a gond, érdemes gyermekpszichológus szakemberhez fordulni. Ő felderíti az okot, és segít a megoldásban is. A serdülőkori maszturbáció már a felnőttkori szexualitás kialakulásának részjelensége.

Régebben sok megbélyegző és félelmet keltő tévhittel próbálták ezt a tevékenységet gátolni. Olyan butaságokkal ijesztgették a fiatalokat, hogy nem lesz majd gyerekük, vagy hogy gerincsorvadást kapnak. Ezek nyilvánvalóan nem igazak, csak gátlásokat építettek ki a fiatalokban, ami hatással volt a későbbi életükre. Fogadjuk el, hogy gyermekeink is felnőnek egyszer, és a vágyaik is hasonlóak lesznek a felnőttekéhez.

(WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika gyermekgyógyász, endokrinológus)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Pécsi Balázs, sebész, mellkassebész, klinikai onkológus
WEBBeteg - Dr. Borsi-Lieber Katalin
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.