Élet az Alzheimer-kórral

Az öregkor természetes velejárója a képességek egy részének elvesztése - az egészséges idős ember ennek ellenére jól elboldogul a hétköznapokban. Ahogy a testi funkciók romlanak, ugyanúgy csökken a szellemi teljesítmény is - mindez azonban csak egy bizonyos mértékig egészséges.

A hozzátartozók számára sokszor természetes, hogy idős rokonuk feledékeny - nem jutnak eszébe a nevek, nehezen találja a szavakat. A helyzet akkor kezd aggasztóvá válni, amikor a "szórakozottság" mellett más, furcsább tünetek is megjelennek. Ilyen lehet például, hogy a beteget szemmel láthatóan nem érdekli semmi, csak mered maga elé, sírdogál - vagy éppen érthetetlen dolgokat művel: lehetetlen helyekre pakolja a tárgyakat, napi rutinja szétesik, nem boldogul a bevásárlással, főzéssel. Előfordulhat az is, hogy eltéved, az utcán vagy a lakáson belül bolyong.

Mindez már nem tudható be az életkor következményének, segítségre van szükség. A betegség neve ismert (Alzheimer), közhelyeket szinte mindenki hallott róla, de a laikusok többsége sokszor nem is gondol erre az eshetőségre, amikor szeretteiken az első tünetek megjelennek. Azt érzékelik csupán, hogy a szeretett személy megváltozik, "már nem az igazi" és a kapcsolat átalakul, egyre nagyobb terhet róva a családra.

Sajnos, sokszor ez az oka annak, hogy nem fordulnak időben orvoshoz.

A diagnózis: Alzheimer-kór

Kétségbeejtő és elszomorító, emellett hatalmas teher - mind lelkileg, mind gyakorlati értelemben.

Az Alzheimer-kóros betegek számát Magyarországon 150-300 ezer főre becsülik - ám közülük rendkívül alacsony a terápiában részesülők aránya. A betegek nagy része "kallódik", többségüknél soha nem kerül sor diagnózisra. Az Alzheimer-kór kezelésének csúcsintézményei az úgynevezett demencia centrumok, melyek országszerte pszichiátriai és neurológiai osztályokon találhatók - ide mindössze a betegek 2-3%-a jut el.

A legnagyobb probléma, hogy a demencia centrumban dolgozó szakorvosok általában már évek óta fennálló tünetekkel találkoznak, holott minél korábban elindítanák a terápiát, annál eredményesebben lehet a romlási folyamatot lassítani, és ezáltal tartalmasabb, szebb éveket, jobb életminőséget biztosítani a beteg és családtagjai számára. A beteg maga ugyan nem ismeri fel a betegség tényét, de azt érzékeli, hogy a külvilág idegen, és segítség nélkül nem boldogul.

Amikor igazán komollyá válik a helyzet, már sokkal kedvezőtlenebbek a kezelés nyújtotta kilátások. A hozzátartozók számára hatalmas próbatétel ez az időszak, mert ekkor már valóban nehéz elviselni a beteget: állapotuk 24 órás felügyeletet követel meg, melyet az önellátási funkciók (pl. étkezés, tisztálkodás, szobatisztaság) leépülése mellett hangulati ingadozásaik, indulati kitöréseik is nehezítek.

A családok mégis kötelességüknek érzik, hogy akár erejükön felül is részt vállaljanak a gondozásban.

Az Alzheimer-kór kezelése jelenleg egyáltalán nem megoldott: meggyógyítani egyelőre sajnos nem tudják a betegeket - de a gyógyszeres kezelés mellett ebben a betegségben (is) kiemelkedő jelentősége van a törődésnek, a betegről való rendszeres és folyamatos gondoskodásnak. Odafigyeléssel, memóriatréninggel, értelmes elfoglaltsággal javítható a beteg állapota.