• Életem az SM-el

        Malu blogja

        Kedves Borisz! Igen elbúcsúzot, méghozzá személyesen.Már ha ezt búcsúzásnak lehet nevezni.Nem igazán tudtam mit mondani neki, csak egy jó utat és egy ölelés!Ennyi fért bele.Úgy érzem, hogy utoljára láttam.Szerintem Ő jobban fog hányozni nekem, mint ahogy én neki.

        Még soha nem írtam ki magamból azt a napot, amikor megtudtam, hogy mi a bajom.Tisztán emlékszem mindenre.Terheségem alatt semmi problémém nem volt.Szuper volt minden.Megszületett a fiam.Azt hittem, hogy a szerencsések közé tartozom és mesébe illő életem lesz.De rögtön az első hetekben megindult a lavina.Császárral szültem, a kórházban elkaptam egy fertőzést és szétnyílt a sebem.Becsövesztek és minden másnap mennem kellett kötözésre.Ez ment hetekig.Közben is éreztem, hogy szédülök és valami nem stimmel.Beszéltem orvossal és azt mondta szülés utáni deprsszióm van.Hát jó.Akkor majd jobban leszek.De gyanus volt.Rendszeresen elestem, két lépcsőfokot sem tudtam megtenni, a lábaim nem engedelmeskedtek.Rendszeresen összecsuklodtam.Pihentem.Ettől jobban lettem.Elmentünk krándulni Szilvásváradra.Ami eddig kellemes séta volt most küzdelem lett.Alig vártam, hogy hazaérjünk.Ahogy beléptünk az ajtón abban a pillanatban megvakultam a bal szememre.Mivel édesanyám is sm-s tudta, hogy azonnal kórházba kell mennünk.A lelke mélyén tudta, hogy mi a bajom, de nem mondta, csak láttam rajta, hogy baj van.Innentől felgyorsultak az események.Befeküdtem a kórházba.Rengeteg unfúziót kaptam.Jöttek a vizsgálatok.S bár a steroidok hatsára úgy éreztem újra önmagam vagyok és meggyógyultam, végig tombolt bennem a betegség.A legszörnyübb az volt, hogy az akkor két hónapos kisfiamat otthon kellett hagynom.Számoltam a napokat, hogy mikor ölelhetem meg.A párom 100%-ban mellettem állt.Sosem tudom ezt meghálálni neki.Igaz nem is várja el.Hosszú várakozás következett.Csütörtöki napon kellett visszamennem a kórházba, hogy megtudjam az eredményt.Anya jött el velem.A doki kiértékelte az erdményeket és őszintén,de keményen kimondta, hogy sajnos Sklerózis Multplex.Emlékszem arra is, hogy anya megszorította a kezem.Erős akartam lenni.Ránéztem és láttam, hogy alig tudja visszatartani a sírást.Ekkor kitört belőlem.A doktornő megsimogatta az arcom és azt mondta mindenben segít.Alig vártam, hogy egyedül legyek és kisirjam magam.Hát nem jött össze.Az anyósom beült hozzám és úgy gondolta, hogy el kell terelni a fgyelmem olyan dologról amivel alig pár perce szembsültem.Szerettem volna zokogni mint egy kisgyerek, de nem adott rá lehetséget.Soha nem bocsájtom meg neki.Bár tudom, hogy jót akat. Ezek után szinte két havonta kórházban voltam.Ekkor kaptam meg a Copaxon imnjekciót, ami valóban csökkentette a shubok számát.De ott a másik oldal, hogy nem engdi, hogy egy picit megfeledkezzem a betegségről.A kisfiam most három éves.Azóta élek együtt ezzel az átkozott kórral.De visszagondolva, annyi minden történt ez idő alatt, hogy sokkal hosszabb időnek tünik. Hát ennyi nagyvonalakban.Túl tiszta még az emlék, és rámtör a sírás amkor bevillannak az emlékképek.Remélem az idő múlásával ez enyhülni fog.

        Hú!Nagyon régen írtam.Nem vagyok beteg, sőt!Most nagyon jól érzem magam.Ilyenkor egy kicsit megfeledkezem a problémámról. Kiváncsi vagyok, hogy Mézy fölhív-e telefonon, hogy legalább így elbcsúzzon.Utolsó információm szerint, holnap indul Angliába.Mióta új barátai vannak már eszébe sem jutok.Mindig csak ha bajban van.De tartom magam ahhoz az elhatározásomhoz, hogy nem leszek negatív.Mindennek a jó oldalát nézem!!!Tényleg örülök, hogy sikerül kimennie és minden jót kívánok neki!!!

        Ma reggel firssen és kipihenten ébredtem.Ritkaság.Már el is végeztem a házmunkám.Szeretek takarítani, főleg amikor nem kell félóránként pihenőt tartani.Tegnap este eljött hozzám a gyerekkori barátnőm.Éjfélig itt volt és rengeteget nevettünk, és ami a legfontosabb, hogy " BESZÉLGETTÜNK" nem pedig hallgattam.Igaz a mondás, hogy az az igazi barát akivel évek múlva is ott folytatod ahol abbahagytad.Kár, hogy ritkán találkozunk.Ő az aki minden titkomat ismeri, és nem itél el a hibáimért amiből szép számmal volt a 20 éves barátságunk alatt.De én sem török pálcát fölötte a közös barátainkal ellentétben.Szóval köszönöm a Drága Manómnak, hogy itt volt. Ma viszont újra fogorvoshoz kell mennem.Bízom benne, hogy utoljára.A családomat is ki kell engesztelnem mert az elmúlt napokban nem a kedvességemről voltam híres.De legalább beismerem, és tudok bocsánatot kérni.Szerintem becsülendő dolog.

        Újra itt vagyok.Elképzelésem sincs, hogy hova tünt az előző bejegyzésem... Letesztelem magam.Kiváncsi voltam, hogy mennyit bírok fizikálisan és idegileg.Sajnos rosszul sült el.Időnként elhomályosodik a látásom.Ilyenkor úgy érzem magam mintha átkerültem volna egy másik dimenzó és egy tök idegen helyen lennék, annak elenére, hogy itthon vagyok.Ráadásul a jobb lábam is nagyon fáj.Igyekszem pihenni, de reménytelen.A kisfiam most is itt ugrál körülöttem. Dühös vagyok egyrészt a tehetetlenségem miatt, másrészt, hogy senki nem vigyáz a gyerekre amíg én kicsit rendbeszedem magam.Szükségem lenne egy kiadós alvásra.De nem is tudom mit várok.Rosszul esik ha valaki arra sem méltat, hogy leüljön velem beszélgetni, megkérdezze, hogy mi is ez a betegség tulajdonképpen.Azt hiszik, hogy 1-2 hét kórház kezelés után már meg is gyógyultam csak azért mert tudatlanok és nem merik bevallani, hogy magasról tesznek rá, hogy mi a bajom.De akkor ne sápítozzanak ha hirtelen történik velem valami.Mert így szokták.Nincs szükségem senki sajnálatára.Csak arra, hogy merjenek a szemembe nézni és egyszer meghallgatni amit mondani szeretnék.Unom már a "csevegjünk a semmiről" találkozókat.Nem vagyok pszchológus, hogy mindenki nyavajgását hallgassam.Én sem szoktam siránkozni!Sőt!Csak itt mert nem élnek vissza vele. Kedves Cattier! Köszönöm, hogy írtál.Az a véleményem, hogy a masszázs valóban segít.Amikor legutóbbi shubom alkalmával lebénult az arcom bal oldala, minden nap masszázsra jártam.9 nap alatt tökéletesen rendbe jött, annak ellenére, hogy egy szem gyógyszert sem vettem be(a vitaminokat kivéve)és orvos sem látott.Ha az ember hisz (márpedig más lehetségünk nincs)bármi segíthet.A lábfájásom is ezzel enyhítem.Mivel én is masszőr vagyok, tudom mit és hogyan csináljam.Fürdés közben egy pár perc is elég. Az, hogy nem sokat tudsz a betegségről ne zavarjon.Nekem az is elég lenne ha néha valakivel beszélhetnék róla.Talán Ilinek is jól esne. Az interneten rengeteg dolgot találsz az sm-ről.pl:smkontrol.hu-n. Mégegyszer köszönöm, hogy írtál, és minden jót kívánk!

        Újra hétfő.Nem tarozik a kedvenc napjaim közé.Szerencsére a fogam már nem fáj.Féltem, hogy a sok gyógyszer és az antbiotikum majd megindít valami folyamatot.Egyenlőre megúsztam.Szeretnék már egy kicsit fellélegezni, és újult erővel élvezni a tavaszt. Ma beírattam a gyereket az oviba.Rossz érzés.Rohannak a napok.Észre sem veszem és már érettségzik.Még sokáig szeretném élvezni, hogy kicsi, ölelhető.Úgy szeretem!!!!

        Túlságosan beleéltem magam, hogy minden szuper.Kész a fogam együtt a család stb. Az egész hétvégét azzal töltöttem, hogy saját magamon végeztem kisérleteket, hogy melyik a legerősebb fájdalomcsillapító.Fájt a fogam piszkosul.Ráadásul be is dagadt.Úgy néztem ki mint egy hörcsög.Vasárnap reggel rohanás az orvoshoz, (szegény biztos a pokolba kívánt)ott újabb kínzás.De a nehezén túl vagyok, és remélem semmi következménye nem lesz ennek a gyulladásnak.

        Végre péntek!Annak ellenér, hogy ma is nagyon korán kelltem, sokkal jobban vagyok.Tudom, hogy holnap már együtt lesz a család.Rengeteg dolgot meg kell még csinálnom.Azt sem tudom hol kezdjem.Természetesen ma is fáj a fejem és az új fogam is idegesít.De így már tökéletes a mosolyom.Ezért a fájdalom ellenére csak mosolygok és mosolygok...Tegnap a Frderikusz műsorban az őssejtekről vot szó.Annak ellenére, hogy a felét nem értettem, le tudtam szűrni, hogy nagyon messze vagyunk még a gyógyuláshoz.Ovastam valahol, hogy az sm betegeknek azért nem segít az őssejt beültetés mert nekünk nem ez kell.Tudnia kell, hogy mi a dolga.Egyenlőre csak a hibás sejteket építené újra.Vagy valami ilyesmi.Egy nagyon kedves és lekiismretes orvos elmagyarázta nekem, de már nem tudom pontosan idézni.Egy biztos.Van remény!Csak kérdés, hogy meddig kell várni.

        Elismerem, hogy sokat változtam az elmúlt három évben, de azon kívül, hogy túl őszinte vagyok,és olykor cinikus, nem tettem semmi rosszat.Napok óta érik bennem, hogy családom egy bizonyos tagjának megmondom a véleményem.Nem ad rá lehetőséget.Így majd ez is el lesz felejtve és inkább ölklöm nyelem, csak ne okozzak fájdalmat annak aki nem is tehet róla.Szeretem ha velem szemben is őszinték az emberek.De írtózom tőle, hogy ha kapok egy mosolyt ,és hátsó gondolat van mögötte.Mindig is különc voltam egy kicsit.De így jó.Senki nem akarjon megváltoztatni, csak mert nem felelek meg az elvárásainak.Most egyedül vagyok.A Kicsit elvitte az apja a nagymamához.Hiába , hogy most pihenhetnék, remeg a gyomrom és nem találom a helyem.Már most hányzik.Így méginkébb a gondolataimba és a dühömbe merülök.Senki rám nem nyitná az ajtót, hogy mi újság van velem, vagy hogy a napi 15 kávéból csak egyet ne egyedül kelljen meginnom. A telefonom is süket. Hiányoznak a barátaim is.Ha-ha!Barátok.Ki az igaz barát?Aki megcáfolja az érzéseimet, vagy aki végighalgat szó nélkül, és nem hangoztatja, hogy ne hadjam el magam, mert másnak sokkal rosszabb.Többnyre nem panaszkodom.De időnként jól esne elmondani valakinek, hogy mennyire félek és szükségem van rá, hogy átöltljem.Mert én fordtott helyzetben megteszem.Együtt nevetek és sírok is ha kell.Lebénult arcal is nevettem.Persze saját magamon, hogy milyen viccesen (nevetségesen)nézek ki.Nevetett mindenk, hogy így fogom föl.Pedig inkbb elmenkültem volna a világ elől.Persze ezt nem tudta senk.Még a közvetlen környezetem sem.Nem vagyok befelé forduló.Sőt!De nem hangoztatom naponta, hogy fáradt vagyok, szédülök, nem látok jobb oldalra rendesen vagy, hogy annyira remegek délelőtt, hogy minden kiesik a kezemből.Nem számolok be róla senkinek, hogy hány szem nyugtatót szedek.Valószínű, hogy ezért is nem hiszk el, hogy beteg vagyok.Csak az a beteg akinek kihullik a haja a kezelésektől?De meg fogok gyógyulni!!!És akkor én is úgy nevetek ahogy a "barátaim".

        Kedves Gábor! Köszönöm a kedves szavakat.Azt gondolom, hogy segít ha írhatok.Rengeteg naplót teleírtam már.Könnyebb mint kimondani, amit úgy sem lehet megfogalmazni.Aki nem élte át amit "mi" úgysem érti.Édesanyám is sm-es, így néha az Ő vállán sírok.De ezt sem lehet mindig.Jó tudni, hogy van akit valóban érdekelnek az érzéseim.

        A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!