Az "Év orvosa": egy díj nem képes a változtatásra

Az elismerésben részesülő doktorok többsége általában azt mondja: „csak a munkámat végeztem”. Dr. Vástyán Attila gyermeksebész szakorvos, az Év Orvosa 2008 pályázat egyik díjazottja még ennél is szerényebb. Interjú.

Dr. Vástyán Attila úgy véli, inkább a munkahelyének, a Pécsi Gyermekklinika Sebészeti osztályának járna a díj.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

Névjegy

Vástyán doktor 1996-tól 2 évig Angliában, a Sheffieldi Gyermekkórházban dolgozott gyermeksebészként, az Angol Királyi Sebésztársaság Training Programjának keretében. 1999 óta a pécsi Ajak- és Szájpadhasadékos Munkacsoport koordinátoraként tevékenykedik, a 2005-ben alakult Országos Archasadék Munkacsoport alapító tagja és titkára.

Mit gondol, miért pont Önre esett a választás?
- A pécsi gyermekklinikán bárki érdemes lett volna erre a díjra, hiszen mindannyian egyformán, csak a munkánkat végezzük. A gyermekekkel foglalkozóknak egyébként általában nagyobb megbecsülésben van részük, mivel az ő gyógyításukra többen és jobban odafigyelnek. A társadalom fogékonyabb a személyes történeteikre, mint egy felnőttére. Mint gyermeksebész, ezzel magyarázhatom csak azt, hogy elnyertem a díjat.

Egy ilyen elismerésnek az igazi értelme, ha referenciaként szolgál. Ön mit tesz azért, hogy szűkebb-tágabb környezetében tudomást szerezzenek a díjról?
- Úgy gondolom, hogy az engem jelölők nemcsak a pályázat kapcsán fogalmazták meg a velem kapcsolatos tapasztalataikat, hanem azt elmondják a szomszédnak, a családnak, az ismerősöknek. Ettől függetlenül azt tudomásul kell venni, hogy ezt a díjat most átveszem, de holnap, holnapután ugyanúgy végzem a dolgom, mint előtte.

A másik díjazott

Tóth Tibor kiskunmajsai háziorvos, Sirák András, aki háziorvosként és mentőorvosként is szolgál a Máltai Szeretetszolgálat sürgősségi kocsiján, valamint Vástyán Attila pécsi gyermeksebész lettek az Év orvosai. Az Astellas díjra kiírt pályázatára több száz beteg küldte be történetét, amellyel megindokolták, miért pont az ő orvosuk érdemli meg az Év orvosa kitüntetést. A Magyar Tudományos Akadémián rendezett keddi ünnepélyes díjátadón Székely Tamás egészségügyi miniszter egy különdíjat is átadott a sok "névtelen mentőorvost" képviselő Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatójának. A betegek november óta a www.dijazorvosokert.hu internetes oldalon szavazathattak arra az orvosra, aki véleményük szerint nemcsak szakmailag, hanem emberileg is a legtöbbet nyújtotta. A díjat 2 évvel ezelőtt azért alapították, hogy javuljon az orvosok és betegek kapcsolata, ugyanis felmérések igazolják: a kölcsönös bizalmon alapuló viszony segíti a betegek gyógyulását. A díj nem titkolt másik célja, hogy javuljon az orvosi hivatás megbecsülése.

A gyereksebészet előtt általános sebészként dolgozott. Mi késztette a váltásra?
- Részben szakmai okokból döntöttem így. Mindenekelőtt az fogott meg, hogy a gyermeksebészet sokrétű feladat, egy-egy probléma megoldása jóval szélesebb körű tudást igényel, mint a felnőttek esetében.

Csaknem két évtizede viseli a fehér köpenyt. Az elmúlt időszakban Ön szerint miként változott az orvos-beteg viszony Magyarországon?
- A betegek és a hozzátartozók is jóval többet várnak el a kórházaktól és az orvosoktól, mint korábban. Erre a megnövekedett igényre azonban az intézmények nem mindig vannak felkészülve. Nálunk az egyik leggyakoribb – és hozzáteszem, jogos – elvárás, hogy a szülő ott maradhasson a gyermekével éjszaka. Ám ezt egy hatszor nyolcméteres kórteremben nem lehet megoldani. További általános gond, hogy a média inkább csak a negatívumokra fókuszál, a műhibáktól hangosak a híradók. Ez a bizalmatlanságot fokozza, ami viszont jelentősen rontja az orvos-beteg viszonyt.

Manapság tudatosabbak a betegek, sokan kész diagnózissal jelentkeznek az orvosnál. Ez inkább segíti, vagy hátráltatja  a gyógyító munkát?
- Ez fokozottan igaz akkor, ha valakinek a gyermeke lesz beteg. A legtöbb szülő pontosan tudni akarja, mi és miért történik majd a kezelés során. Részletes felvilágosítást akarnak, ami szerintem természetes. A sok kérdés pedig nem a bizalmatlanság jele. Számunkra is szerencsésebb, ha a szülő tisztában van egy-egy beavatkozás esetleges szövődményével, kockázatával. Fontosnak tartom, hogy a gyerek is – életkorának megfelelő szinten – tudja, mi vár rá. Tapasztalataim szerint ez nagymértékben előmozdítja a kis betegek együttműködését, és bizony gyorsítja a gyógyulást.

Az Astellas-díj és a hasonló elismerések segítenek-e abban, hogy az utóbbi időben igencsak megromlott szakmai presztízsét visszanyerje a hazai orvostársadalom?
- A szakma megállíthatatlanul veszít az értékéből, amit a leginkább az orvosi egyetemekre való jelentkezések drasztikus csökkenése jelez. Minden pozitív megközelítése a szakmának kedvezően hat az orvoslás presztízsére, ám naivitás volna a részemről, ha azt mondanám, hogy ez vagy más díjak érezhető módon javítják a gyógyítók társadalmi elismertségét.

Részlet a díjazott történetet beküldő nagymama tollából

"Reggeltől estig bent lehettünk kis unokánk mellett, lányommal váltottuk egymást az ágya szélén és nem volt olyan idő, hogy a Doktor Úrral ne futottam volna össze. Ilyenkor mindig megállt pár szóra, visszaadta hitemet, bíztatott, erőt adott, noha magam sem tudom Ő honnan merítette az energiát. Egy olyan osztályon dolgozik, ahol szinte mindig kint lehetne, a TELTHÁZ VAN felirat. És mégis mindig mindenkire szakít időt, figyelmet. Türelmes, még ha századszor is tesszük fel ugyanazt a kérdést… Elérte azt, amit kevés orvosnak sikerülhet, kislánykánk nem félt, a mai napig szeretettel gondol a Doktor Bácsira. A Doktor Bácsira, aki Miki egeres köpenyt hord, aki mindig mosolyog a gyermekekre.

(WEBBeteg - Szigeti Ildikó)