Kevesebb kalória, jobb memória?

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Jóna Angelika megjelent:

Kutatók azt tapasztalták, hogy azok az idősek, akik csökkentett kalóriatartalmú diétán élnek, jobban teljesítenek a szóbeli memóriateszteken, mint azok a társaik, akik nem változtattak táplálkozási szokásaikon.

Egy új kutatás szerint a csökkentett kalória-bevitel segít karbantartani az idősebbek memóriáját. Korábbi állatkísérletek már kimutatták, hogy az alacsony kalória- és a telítetlen zsírsavakban gazdag étrend lassítják az agy öregedési folyamatait.

Veronica Witte és kollégái, a német Münster Egyetem dolgozóinak kutatása három hónapon keresztül vizsgált 50 olyan túlsúlyos nőt és férfit, akik átlagos életkora 60.5 év volt.

Három csoportba osztották őket:

• az első csoport tagjai 30 százalékkal csökkentették a kalóriabevitelt,
• a második csoport tagjai sokkal több telítetlen zsírsavban gazdag ételt fogyasztottak (halakat, olívaolajat),
• a harmadik csoport tagjai nem változtattak addigi étkezési szokásaikon.

Három hónap elteltével a csökkentett kalórián élők sokkal jobban teljesítettek a memóriateszteken, ami többek között abból állt, hogy percek elteltével kellett pl. egy lista szavaira visszaemlékezni. A 2. és 3. csoport tagjai, akik étkezésében nem volt kalóriacsökkenés, nem mutattak semmilyen jelentős memóriafejlődést.

A vértesztek alacsony inzulinszintet és kisebb mennyiségű gyulladásokért felelős anyagot mutattak ki azok között, akik csökkentett kalórián éltek. Közülük is a diétát szigorúan betartóknak voltak a legjobb eredményeik.

A kutatók úgy vélik, hogy a megnövekedett inzulin-érzékenység és a csökkent gyulladásos folyamatok jelentős szerepet játszanak a memória-aktivitásban. Természetesen még további kutatások szükségesek a folyamat pontos megértéséhez, ám mindenképpen jelentős szerepe lehet a kutatásnak az időskori elbutulás megelőzésében és terápiájában.

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg
Cs. K., fordító; WebMD
Lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.