• Urológia - Enyhe, de majdnem folyamatos fájdalom a bal herénél

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Jó néhány hónapja kisebb-nagyobb kihagyásokkal, inkább kellemetlen, mint tényleges fájdalmat érzek a bal herém tájékáról. Tappintásom alapján duzzanatot a herén nem tapasztalok, inkább a here tetején lévő (talán mellékhere) rész érintésekor tudom "lokalizálni" a lehetséges forrást, de a here alján is hasonlót tapasztalok. A kellemetlen érzés időnként megszűnik akár fél napra is, de aztán ismét előjön. Volt olyan is, hogy kb. 2-3 napig nem jelentkezett. Jól behatárolhatóan a bal herémnél érzem. Előzmény, hogy kb. 1,5 éve sikeresen kikezeltek nálam ureaplasma fertőzést. Erről negatív lelet is készült. 2010 elején voltam utoljára urológus orvosnál, akinek már jeleztem e problémámat, de sokat sajnos nem mondott. Amikor először vizsgált, az utlrahangokon minden rendben volt, igaz akkor még ez a tünet nem volt meg. Tudom, már korábban orvoshoz kellett volna mennem. Ma kértem időpontot, de csak januárra tudnak adni, én pedig szeretnék valamit addig is megtudni. Más jelenség nincs egyébént. Talán a sperma színem egy kicsit sárgásabb időnként, de úgy tudom ez sok minden mástól is lehet (étkezés, víz bevitelének mennyisége, szexuális élet). Kérem, ha valami támpontot tud mondani, segítsen! Köszönöm!

        Dr. Kocsis István válasza a herefájdalom témában

        Tisztelt Olvasónk! A legtöbb esetben az ilyen típusú heretájra sugárzó fájdalom mozgásszervi eredetű. Rendszeres edzés hiányában hirtelen impulzusszerű terhelés (pl. foci, cipekedés, bútormozgatás, autóvezetés nagy távra) az alhasi izmokat és a combtő izomzatát megterhelik, ebből szokott származni a bizonytalan, vissza-visszatérő heretáji fájdalom.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Kocsis István
        urológus

        Dr. Kocsis István
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2010. november 22., 14:55; Megválaszolva: 2010. november 29., 08:28

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        A bal herem alatt nagy duzzadt erek talalhatok, foleg a napvegere mikor egesznap edzettem mar mar fajnak es zsibado huzo erzest erzek. Fekve es ulve nem nagyon erzem oket. Ha nem volt kemeny napom akkor nem erzem es nem is olyan duzzadtak. Nekem a munkam hogy...
        Tisztelt Doktor Úr! Körülbelül egy hete egy buli után volt egy egyéjszakás kalandom egy számomra ismeretlen hölggyel és sajnos az aktus közben kiszakadt a gumióvszer. Azonnal megszakítottam az aktust de sajnos csak később kezdtem el...
        Már egészen kis korom óta vannak ezek a fehér pontok a péniszemen amik nem tudom hogy mik. Nem volt még szexuális kapcsolatom, szóval nem értem hogy ezek hogy jöhettek elő rajta. Nem fájnak csak elég visszataszító kinézetük van és szeretném...
        Tisztelt Doktor Úr! Azoospermiát állapítottak meg nálam, voltam hormonvizsgálaton es, cytogenetikai illetve y-kromoszómás vizsgálaton is , minden rendben volt . A következő lépés a herebiopszia lenne, de mivel még nem aktuális a...
        Tisztelt doktornő/úr! Én egy merevedési zavarral küzdő 25éves férfi vagyok. Van ugyan erekcióm, de nem minden esetben elég a merevedés a behatoláshoz. Esetenként az óvszer felhelyezésekor szűnik meg az erekció, de más esetekben egy ideig...
        Üdvözlöm! Kb, egy hetes több menetes intenzív óvszeres szeretkezés óta mikor felhúzom a bőrt a péniszemen, akkor a makkom fölött egy kb. fél cm-re egy borsószemnyi duzzanat tapintható ami nyomásra fáj.
        10 napja estem át teljes körülmetélésen afelől érdeklődnék hogy mikor lehet zuhany alatt fürdeni. A seb szépen gyógyul egy két varrat is ki esett már de nem mindegyik,válaszukat előrre is köszönöm.
        Tisztelt Doktorúr! Olyan problémám lenne ,hogy 6 éve vagyok a párommal imádom szeretem a testét mindenét ,de amikor szexre kerül a sor nem müködik a péniszem pedig reggelente van merevedésem.orvoshoz sajnos még nem mertem elmenni ezzel a...
        Kb: 1 hónapja gyakori vizelési ingerem van. 24 óra alatt kb:12.17 alkalom, éjszaka is kb:2-3-szor. A mennyisége sok esetben minimális, kb: 0,5 dl. Vizelés után is sok esetben úgy érzem, mintha a húgycsőben maradt volna a vizelet. Vizelés közben...
        Szeretném megtudni a véleményét a következő üggyel kapcsolatosan. A férjem és én gyermeket szeretnénk. Így elmentünk egy családtervező központba, ahol férjemet andrológiai vizsgálatra küldték. A következő eredményeket kapta: spermium...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
      • Infografika és videó
      • Hirdetés