Herebiopsia

Tisztelt Doktor Úr!

Páromnak 2009. jún- ban volt prosztata tumor miatt prosztata eltávolító műtétje, valamint akkor le is kötötték az ondóvezetékeket. Szerencsére elegendő volt a műtét, kemo- ill. sugárkezelést nem igényelt.

Szeretnénk kisbabát, ezért már csak a lombikbébi program maradt, mint megoldás. Ott tájékozattak bennünket, hogy ehhez a páromnál szükség lesz herebiopsiára. Azt szeretném megtuni, hogy mi ennek a vizsgálatnak a menete, milyen érzéstelenítésben törénik.

Válát előre is köszönöm.

Dr. Csuth Ágnes válasza herebiopszia témában

A herebiopszia történhet helyi érzéstelenítésben vagy altatásban. A herezacskó bőrén ejetett kis metszésből a heréből szövetminta nyerhető. Ezt a, mintát szövettanilag vizsgálhatják, lefagyaszthatják (későbbi megtermékenyítésre) ill. azonnali megtermékenyítés végezthető belőle. A beteg általában a műtét napján már hazamehet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Csuth Ágnes
Dr. Csuth Ágnes
Megválaszolva: 2010. január 18.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Kismedencei fájdalom szindróma?
Tisztelt Doktor Úr! 69 éves nő vagyok és 10 hónapja vannak húgyúti panaszaim. Egy (látszólag) egyszerű hólyaghuruttal kezdődött, de a...
Elhúzódó akkut herefájdalom, mi lehet...
Tiszteletem! Röviden az történt velem, hogy egy sexuális aktus után már másnap elkezdtem érezni egy kellemetlen érzést a heréimben. Mivel...
Műtét utáni inkontinencia
T. Doktor Úr! November 21-én végeztek prosztata eltávolító műtétet. A műtét előtt tájékoztattak az inkontinencia lehetőségéről, azonban...
Vizelési problémák, prosztata...
Tisztelt Doktor Úr! Tanácsát szeretném kérni az alábbi problémákkal kapcsolatban. Éjszaka legalább ötször kell vizelnem, valamint...
Nyirokcsomó a vesében mit jelent?
Tisztelt Doktor! 73 éves nő vagyok. Rendszeresen vannak veseköveim. A legutóbbi CT leletemben a köveken kivül nyirokcsomókat találtak....
BEP Kezelés (heredaganat)
Tisztelt Doktornő! Tavaly októberben heredaganatot diagnosztizáltak nálam. Ezt követően Műtéti úton eltávolították az egyik herémet. Minden...