Vörös kiütések a makkon. Mi a teendő?

Tisztelt Papos Úr! Azért fordulok Önhöz, mert a nyár végén apró vörös kiütések jelentek meg a makkom egész felületén. Nagyjából 6-7 vörös pontocska éktelenkedik rajta, amelyek időnként kissé visszahúzódnak, de teljesen nem tűnnek el. (Korábban ha túlságosan száraz volt, akkor könnyen kidörzsölődött, úgyhogy mindig figyelek a síkosításra, illetve gyakran az is előfordult, hogy kisebesedett, kivörösödött, vagy érdes lett a felszíne.) Ez az állapot több, mint két hónapja tart. A kiütésekkel nem jár együtt sem viszkető vagy égő érzés, semmiféle fájdalom. Mondhatni elsősorban esztétikai problémát okoz, emellett pedig bizonyos, hogy valami nem stimmel a szervezetemben. Nagyon hosszú ideje nem volt részem szexuális viszonyban, ezért nem gondolnám, hogy valamiféle nemi betegség lenne. Tudna kérem tanácsot adni? Esetleg valami bőrgyógyászati problémáról lehet szó, netalán gombás fertőzésről? Pusztán valamiféle vitaminhiány lenne? Mi a teendő ilyenkor? Az utóbbi hetekben egy aloe verás készítménnyel kenegettem, aminek a hatására úgy tűnt, végre eltűnik az elváltozás, de a napokban újból felerősödött. Válaszát és segítségét előre is köszönöm!

Dr. Papos István válasza balanitis témában

Az elmondott tüneteket gombás eredetű gyulladás okozza, de nem zárható ki, hogy valamilyen bőrgyógyászati kórkép része az elváltozás. Javaslom, hogy bőrgyógyászati szakrendelésen jelentkezzen vizsgálatra.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. október 17.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Viszkető fityma, vörös folt (ok) a...
Tisztelt Doktor Úr! A nyár végén észre vettem fürdés közben, hogy a makkomon apró vörös foltok vannak. Nem érzékeny, nem viszketett, ezért csak arra...
Makkon enyhe pirosság/foltok
Tisztelt Doktornő! Már korábban kérdeztem Öntől, azóta voltam kontroll vizsgálaton is és szerencsére javult a panaszom is. A fitymám bőre rendbe jött,...
Megijedjek?
Tisztelt Doktor úr! 3 évig nem maszturbáltam, de nemi kapcsolatom volt. Pár hete megtörtént. Aztán újra egy héttel később. A második után azonban kb 12...
Piros folt
Tisztelt Doktor Úr! Kb. két hete a péniszemen oldalt a fityma alatt pirosas vöröses foltszerű elváltozás jelent meg, ami egy egészen kis részben a makkra is...
Bőrelváltozás a makkon
Tisztelt Doktor Úr! Kb. fél éve tűnt fel, hogy a makkomat borító bőr több helyen is vöröses színű lett, illetve az utóbbi időben egy nagyon kicsit, mintha...
Allergia, vagy újabb betegség?
A nyár közepén a balatonon nyaraltam, és szeretkezés után mentem a vízbe, ami miatt kialakult egy sebesedés a fitymámon. Jártam Bőr és Nemibeteg gondozónál,...