Viszkető fityma, vörös folt (ok) a makkon.

Tisztelt Doktor Úr! A nyár végén észre vettem fürdés közben, hogy a makkomon apró vörös foltok vannak. Nem érzékeny, nem viszketett, ezért csak arra gondoltam, hogy irritáció, ezért nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet. Arra gondoltam, hogy mivel télen-nyáron hosszú, zárt ruházatban dolgozok 16 órában talán ez miatt lehet. Azóta viszont egyre többször megjelent, és mostmár folyamatosan jelen van a vörös folt és a fitymám viszket is. A nemi életem jelenleg az önkielégítésben maximalizálódik, tehát mástól nem kaphattam el semmit. Nem tudom, hogy nem befolyásolja, de szűk a fitymafékem, és gyermekkorom óta vannak a makkom szélén fehér kis zsírzacskók talán. Mit tehetek ezek ellen? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Papos István válasza balanitis témában

Tisztelt Kérdező! Ezek gombás gyulladásra jellemző tünetek. Canesten oldat használata javasolt külsőleg! üdvözlettel jobbulást,

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2023. december 13.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Makkon enyhe pirosság/foltok
Tisztelt Doktornő! Már korábban kérdeztem Öntől, azóta voltam kontroll vizsgálaton is és szerencsére javult a panaszom is. A fitymám bőre rendbe jött,...
Megijedjek?
Tisztelt Doktor úr! 3 évig nem maszturbáltam, de nemi kapcsolatom volt. Pár hete megtörtént. Aztán újra egy héttel később. A második után azonban kb 12...
Piros folt
Tisztelt Doktor Úr! Kb. két hete a péniszemen oldalt a fityma alatt pirosas vöröses foltszerű elváltozás jelent meg, ami egy egészen kis részben a makkra is...
Bőrelváltozás a makkon
Tisztelt Doktor Úr! Kb. fél éve tűnt fel, hogy a makkomat borító bőr több helyen is vöröses színű lett, illetve az utóbbi időben egy nagyon kicsit, mintha...
Allergia, vagy újabb betegség?
A nyár közepén a balatonon nyaraltam, és szeretkezés után mentem a vízbe, ami miatt kialakult egy sebesedés a fitymámon. Jártam Bőr és Nemibeteg gondozónál,...
Fehér pöttyök
Üdvözlöm Fehér pöttyök / hólyagok vannak a barátom péniszén és a makkja is elég piros, ő nem érez semmi érzékemységet egyáltalán nem zavaró neki viszont nekem...