Vizelet rekedés

Tisztelt Doktor Nő/ Úr! 59 éves vagyok. Vizelési panaszaimmal (sűrű vizelési inger) először 2000-ben, majd ezt követően 2008-ban fordultam urológushoz. A vizsgálatok során megállapították, hogy szervi elváltozásom, fertőzésem nincs, valószínű, hogy ennek pszichés okai vannak. Ez a kellemetlenség nem jelentettek komolyabb életviteli problémát, ezzel együtt tudtam élni. Az igazi probléma az idén kezdődött, májusban, amikor is (valószínű egy felfázással párosulva) olyan alhasi és vizelési fájdalmaim lettek, hogy a falat kapartam. Éjszaka még vissza sem értem az ágyhoz, már újra ingerem volt. Azóta vagyok urológiai kezelés alatt., Amit megállapítottak: -hólyagfal igen erősen trabecularisalt, helyenként saccularisalt -prostata túltengés, de mind az UH, mind a rektalis vizsgálat megállapítása: nem nagy -PSA 3, 6 -mictio után 400ml residum Terápia: -katéter felhelyezése -Duamil szedése 4 hónap elteltével a helyzet nem javult. A katéter kivétele után kb. 3 órával, a közbenső vizelés ellenére ugyanúgy 4-500ml maradt a hólyagomban. Ezek után az urológus egyetlen javaslata a TURP műtét. Ön szerint ez az egyetlen és biztos megoldás. Olvastam ennek a kockázati tényezőiről, ill. esetleges következményeiről, ami némi aggodalommal tölt el. Különösen, hogy az idén, sajnálatos módon két balesetem is volt, alig tudtam dolgozni, és ahogy olvasom ez a műtét is 2-6 hét lábadozási időszakkal jár. Mi a véleménye a TUMT beavatkozásról? Önöknél végzik ezt a fajta műtétet, vannak erről tapasztalataik? Várom mielőbbi válaszát. Tisztelettel: Tyutyi

Dr. Papos István válasza vizelet panasz témában

Amennyiben a gyógyszeres kezelés hatástalan, valóban a legjobb választás a TURP műtét. Természetesen magam is végzek ilyen beavatkozás nagy számmal. A mikrohullámú termoterápiás kezelés ezekben az esetekben általában hatástalan. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. október 02.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Bizsergés és vizelési inger
Kedves Doktor! 2021 auguszutában szültem, és a múlt hónaptól kezdődően napokon keresztül, konstans olyan érzésem van a csiklónál, mintha orgazmus előtti...
Miért sok a pisi?
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Egy hónapja kb.sokszor kell pisilni járnom, ha tartogatom, v nem megyek el azonnal wc re megfájdul a hólyagom, petefészkem körül....
Felfázás sürgős kezelése
Tisztelt Doktornő! A problémám, hogy körülbelül három héttel ezelőtt nagyon felfáztam (hideg kövön álltam hosszú ideig egy ruhapróba miatt). Már este éreztem...
Terhesség alatt gyakori vizelés
30hetes kismama vagyok. A 22.héten egy sztent helyeztek fel, mert a baba elnyomta a vesevezetéket és vesetágulatom lett. Most viszont elviselhetetlen lett a...
Alhasi fájdalom
Tisztelt Szakértő! A problémám a következő. Már több, mint egy éve szültem császármetszéssel. Azóta gyakran érzek pisilés közben olyan érzést az alhasamban,...
Menstruáció alatti felfázás érzet
Olyan panasszal fordulnék Önhöz, hogy a havi vérzés alatt felfázás szerű tüneteim jelentkeztek az elmúlt 3 hónapban (fájdalomérzet vizeléskor, illetve azt...