Húgycső candyloma kezelése

Kedves Válaszoló, Körülbelül 1 éve egy kinövés-szerűség jelent meg a nemiszervem felett, kezdetben csak szőrtüszőgyulladásnak véltem majd növekedésével, alakjával világossá vált, hogy hpv okozta szemölcs. Rá fél évre megjelent a húgycsőnyilásából kitüremkedő papiloma. Orvos megállapította, hogy Candyloma, melyre sejtszaporodást gátló kenőcsöt (Condyline) írt fel illetve 2 doboz immunerősítőt. A duzzanat pár hét kezelés után el is tűnt (ez szeptember végén volt), de 1 hete felfedeztem, hogy a húgycsövemben, mintegy 5 mm mélyen kiújult/új nőtt. Elmentem urológiára, ahol látlelet után műtétre írtak ki. Elmondások során valahogy az érintett területet kihajtva (?), ékes bevágással kimetszik, majd a begyógyulás után endoszkópikus vizsgálatot végeznek a húgycsövemen, hogy, mennyire elterjedt a fertőzés. Ezután amennyiben találnak még, akkor belső húgycsövi műtét következik, rosszabb esetben felnyitásos. Nem nagyon részletezték ezen műtétek folyamatát, de talán mondanom sem kell, hogy nagyon rémült és elkeseredett vagyok. Az érdekelne, hogy az említett ék alakban kivágásos műtét, hogyan is zajlik, mi az, hogy kihajtják? Mik a kockázatai, milyen sérüléseket okozhat. Illetve érdekelne, hogy valóban ez-e a leghatékonyabb kezelése a betegségnek, illetve a további ideális lépések mik lennének? Milyen következményekkel járhat a betegségem? Mostantól mindig az ilyen műtétek lehetőségével kell együttélnem? A témában picit kutakodva találtam egy angol nyelvű orvosi cikket, ahol valamilyen immunerősitő hatását (Imiquimod) vizsgálták talán ha jól értelmeztem. Sok benne az orvosi szöveg. Elkeseredetten várom válaszát.

Dr. Papos István válasza műtét témában

A húgycsőben lévő condyloma csak úgy távolítható el biztonságosan, ha a húgycsőnyílás feltárásra kerül. Ha nem történik meg a maradéktalan eltávolítás, akkor a betegség fertőz és tovább terjed.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. november 12.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Hangszál.polip mütét után
Tisztelt Dr Úr! Az előző kérdésemhez még szeretném meg kérdezni, hogy a füleim is fájnak, a fejem szinte állandóan! Sokat szenvedek! mellékelem a zárót...
Hangszál.polip mütét után
Tiszrelt Dr Úr Egy hete műtöttek hangszál polippal még mindig nagyon fáj, fáj a fülem.is , a fejem. Már nagyon elkeseredtem, semilyen tanáccsal nemmláttak...
Parotis műtét után
Tisztelt Doktor Úr! Lassan két hete (február 21.-én) parotis műtéten estem át, mely során egy jóindulatú, 2 cm-es retenciós cystát távolítottak el a bal...
Kezelés várható és milyen?
Üdvözlöm! Édesapámat augusztus 11-én műtötték, jobb alsó tüdő lebenyből vettek ki és még nyirokcsomókat, amiket látott a dr Úr, hogy nem jók. Megjött a...
Nyitott arcüreg Fess műtét
Köszönöm szépen a választ a kérdésemre! Viszont volna egy kis problémám aug. 10re várom a menstruációmat. A Fess műtétem arcüreg aug. 13-án lesz. A...
Csont áttéttel melldaganat műthető?
Tisztelt Dr.Úr! 2019.augusztusban csomót tapintottam a jobb mellem külső határaban. Vastag tűs biopszia után 2.5 cm X9.6 mm Kétgócú tripla negatív...