Mélyen fekvő méhlepény

Tisztelt Szakértő!

Úgy tűnik, sokan járunk hasonló cipőben, már, ami a méhlepény helyzetét illeti. Esetemben is mellső fali,  minimálisan fedi a méhszájat. A 19. hétben járok. Volt már 7 hete vérzésem is miatta. Semmit nem mozdul felfelé: - (Sokmindent elolvastam a témában, így kérdésem is kissé más jellegű lenne:

Mennyiben kell másképp élni a hétköznapokat, mint normál fekvésű lepény esetén? Gondolok itt terhestornára, lépcsőzésre (hegyen lakunk), nemi életre. Elnézést, de utóbbira vonatkoztatva egy konkrét kérdés is felmerül bennem: már maga a behatolás, vagy csak az orgazmus által kiváltott méhösszehúzódás jelentheti a veszélyt?

Orvosom semmilyen óvintézkedésre nem szólított fel, de én azért a fent említettek midegyikétől ösztönösen távol tartom magam.

Ja, és majd' meghalok az aggodalomtól.

Válaszát előre is köszönöm: Orsi

Dr. Farkas Ágnes válasza méhlepény témában

Kedves Orsi! Azért lenne jó, ha ezeket a kérdéseket orvosával is megbeszélné, mert a pontos UH-ot ő tudja a legjobban megítélni. Aggódni még azért nem kell, mert még nagyon, nagyon sokat nő a méhe, hiszen még csak 19 hetes, bőven van idő arra, hogy fentebb csússzon, csak reményxkedjen kitartóan. A kérdésekre azért általánosságban próbálok változtatni. Az együttlét során a behatoláskor a méhszájat is, és a méhet is "mozgatják", így nem kifejezetten az orgazmus általi enyhe összegúzódások okoznak vérzést. Azonban ez valamennyire egyéni dolog is, hiszen akár ez is okozhat vérzést, de nem ez a jellemző. Általánosságban véve kímélnie kell magát, és egy normál életvitelben megengedhető torna, munka már nem alkalmas erre. Ha szigorú ágynyugalomra lenne szükség, akkor ezt orvosa mondta volna, így nem fogom ágyba parancsolni.:), De pihenjen többet, és amit picit is megerőltetőnek, vagy fárasztónak érez már ne csinálja. A konkrét szabályokat inkább az orvosa mondja meg, kérdezzen rá bátran, hiszen ő tudja, milyen volt a vérzés, pontosan, hogyan "áll" most a lepény helyzete. Vigyázzon magára, és beszéljen orvosával.  Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. november 11.

Kérdések és válaszok: Terhesség, gyermekágy

Méhlepény a korábbi császármetszés...
Tisztelt Doktor úr/nő! Két évvel ezelőtt egy fertőzésnek köszönhetően volt egy 24 hetes extrém koraszülésem, ami miatt a méhemen corporalis longitudinalis...
Mélyen tapad
Kedves webbeteg! 24 hetes terhes vagyok, 34 éves, a második babánkat várjuk. a tegnapi ultrahang vizsgálaton kiderült, hogy a lepény a hátsó falon mélyen...
Ez normális?
37 hetes kismama vagyok! Pár napja voltam Ultrahangon ahol megállapították, hogy a méhlepény érettsége G I-es. Csodálkoztam rajta mivel a kislányomnál ilyen...
Méhszájat fedő méhlepényem van....
Tisztelt Doktornő/ Doktor Úr! 12+6 ultrahang vizsgálaton a következő diagnózist állították fel: lepény mellső falon, mélyen, a méhszájat fedi. Az ultrahangot...
Méhlepény
Tisztelt Dr Úr/Dr Nő! 25 hetes kismama vagyok a lepényem eléri a méhszájat. Az orvosom eltiltott a házasélettől és minden nemű házimunkától. Kérdésem az lenne...
Várandóság
Tisztelt Dr Úr/Dr Nő! 25 hetes kismama vagyok a lepényem eléri a méhszájat. Az orvosom eltiltott a házasélettől és minden nemű házimunkától. Kérdésem az lenne...