• Remegés

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Kedves Doktornő! Szeretnék érdeklődni hogy az alábbi tünetek alapján mi lehet a fiammal Decemberben a fiam aki 17 éves elmúlt részvett egy ottalvós bulin alkoholt nem fogyasztanak viszont nagyon sokáig fenn voltak majdnem reggelig és számítógépes játékokat játszottak, pár órára lefeküdtek, de nem igazán tudott aludni(idegen hely) mikor fel kellett kelni a lefekvéstől számított pár óra múlva elfogta a remegés(be be remegett) hányingere volt és rövid idő múlva rajött a nagydolog végig beszéltem vele telefonon próbáltam megnyugtatni majd miután jobban lett hazajött evett ivott majd kialudta magát, aztán pár hét múlva éjjel már aludt megijedt (hirtelen zaj amit a szomszéd okozott) akkor is remegett, de rövid idő múlva megnyugodott (itt nem volt más tünet) és visszaaludt, azóta volt még egy rosszulléte szintén remegés magas pulzus hasgörcs és hasmenés végig magánál volt tudtam vele kommunikálni bár meg volt ilyedve. A gyerekorvos másnap megvizsgálta volt labor minden rendbe talált, de miután nem nyugtatott meg felhivott egy pszichiáter aki azt mondta hogy panikroham és felirt egy Floxet nevű antidepresszánst amirőlsok negatívumot olvastam éjszakára pedig egy sanval 10 mg nevű altatót amiből egyszer adtam neki mert össze vissza beszélt tőle,és bár nem vagyok orvos nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás vinném én más orvoshoz, de a jelenlegi helyzet nem teszi lehetővé ön mit tanácsol mit tegyek adjam neki a gyógyszert vagy esetleg javasol másikat ami nem okoz ennyi mellékhatást? Már minden rossz az eszemben jutott még az epilepszia is pedig végig tudatanál van és soha nem volt más tünete nagyon aggódom érte mert amióta ezek megtörténtek ő is szorong főleg esténként talán fél a következő rosszulléttöl ilyenkor próbálom elterelni a figyelmet de nekem sem könnyű ezt a helyzetet kezelni lassan egy hónapja valójában azt se tisztázódott számomra, hogy az első rosszullétnek van-e közé a többihez vagy az egészen más volt bár a tünetek hasonlók köszönöm válaszát üdvözlettel Juhászné

        Dr. Pálvölgyi Rita válasza a Pánikbetegség témában

        Tisztelt Kérdező, Én is valószínűnek tartom, hogy pánikrohamok jelentkezhettek a fiánál. Az ott-alvós buli aktiválhatta a szorongást, ami később különböző ingerek re ismét aktiválódott. A Floxet antidepresszáns, alkalmas a fenti pánik rohamok oldására. a Sanval erős altató, inkább az elhagyását javaslom. A Floxet is segíthet az alvásban, ha kifejlődött már a hatása. Ez azonban akár egy hónap is lehet. Meg lehet próbálni akár mindkét gyógyszer elhagyását is, hiszen lehet, hogy lassan magától is oldódik a szorongás. Üdvözlettel: Dr. Pálvölgyi Rita

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2020. április 04., 21:40; Megválaszolva: 2020. április 06., 18:48

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő! Mi a véleménye a cipralex szedésérő terhesség alatt(pánikbetegség)?Illetve mennyi idő után ürül ki a szetvezetből ha 5 éve szedtem.köszönöm
        Tisztelt Doktor /Doktornő! Nagyon régóta tudom hogy más vagyok, nem tudok beilleszkedni társaságolban, munkahelyeken. Az utóbbi időben egyre jobban előjött ez. Nem tudok, beszélgetni az emberekkel. Egyszerűen nem tudok mit mondani hosszú távon,...
        Üdv.fiamnal kb.egy jó fél éve nyelvvizsga elött jelentkezett a gyomorideg,pánik,szorongás. Ami remegés.szapora szívverés..gombóc gyomorban. Azóta is többször elöjön és most érettségi után két héttel is reggelente nem bír enni és...
        Tisztelt Doktorúr/nő! Nagyon nehéz időszakon vagyok túl. Ebben a hónapban érettségiztem, és mivel maximálista vagyok rengeteget készültem rá. Viszont egy ideje rosszul érzem magam.Sokszor remegek és nyugtalan, fáradt vagyok. Sokszor...
        Tisztelt Doktornő! Másfél éve szedek Escitil antidepresszánsbol fél szemet, 5mg-t a 10mg helyett (plusz minden nap egy szem 0,25os Frontint elalvás előtt, de ez nem tudom mennyire számit). Pánikra, szorongásra kaptam. Az orvos szerint abszolút nem...
        Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! Egy 24 éves egyetemista vagyok. Ritkán szoktam dohányozni és alkoholt fogyasztani, de ezen kivül egészségesen élek, vitaminokat szedek, próbálok gyakran mozogni. Enyhe gerincferdülésem van, illetve pár éve úgy...
        Tisztelt doktornő! 5 napja szedem a ductilia nevű gyógyszert és jelentkeztek mellékhatások. Hányingerem van, nagyon izzadok, éjjel csak xanax-tól xanaxig alszom, és szorongok. Pánikrohamok gyötörnek. Szorongás miatt írta fel nekem az orvosom....
        Tanácsát kérném,lányom 18,5 éves, pár éve pánikroham ami, depresszió ja van, most kB 2 hónapja került pszichológushoz, pszcihiáterhez, sajnos a helyzet miatt nehéz lépni, viszont 5 hete nem eszik szinte semmit, minden kijön belőle, leves...
        Kedves Doktor Úr/ Doktor nő! Yarocen 30 mg tablettát irt fel a neurológusom pszichoszomatikus mechanizmus diagnosztizálása után. Pénteken lesz egy hónapja, hogy szedem. Mivel orvosom a járványügyi helyzetre hivatkozva nem dolgozik, nem tudok...
        Kedves Doktornő! Szeretnék érdeklődni hogy az alábbi tünetek alapján mi lehet a fiammal Decemberben a fiam aki 17 éves elmúlt részvett egy ottalvós bulin alkoholt nem fogyasztanak viszont nagyon sokáig fenn voltak majdnem reggelig és...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        A tüdő vitaminja
        A folyamatos, tudatos vitaminpótlással sokat tehetünk egészségünkért.
        Füstmentes jövő?
        Az ártalomcsökkentés a társadalom, és így végső soron mindannyiunk érdeke. (x)
        Új - Távkonzultáció
        Válasszon szakterületet, foglaljon percek alatt az otthonából, kényelmesen!