Cipralex- pánikbetegség

Tisztelt doktorúr/doktornő! Olyan problémával fordulnék önhöz, hogy pánikbetegségre kaptam cipralex 10mg gyógyszert. Az orvosom utasítása szerint egy hétig negyed tablettát utana pedig fél tablettát kell szednem. Harmadik napja szedem es a panikrohamjaim csak erősödtek, nyugtalan vagyok, néha ég a bőröm es hullámokban jon ram az émelygés. Tudom, hogy az első héten még lehetnek ilyen mellekhatasai, de biztosan folytassam a szedését vagy inkább hagyjam abba? Az orvosom elutazott így ő vele nem tudok most beszelni. Válaszát előre is köszönöm szépen.

Dr. Veress Dóra válasza pánikbetegség témában

Kedves Kérdező! Még próbálja szedni néhány napig, hamarosan enyhülni fognak a tünetek. Ha nem érzi jól magát, akkor lassabban is lehet majd emelni a dózist, illetve érdemes kezdetben szorongásoldó készítménnyel kiegészíteni a hangulatjavító tabletta szedését, íhy elkerülhető a pánikrohamok szaporodása.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. augusztus 21.

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Mellkas, mellszúrás, összetett kérdés
Üdvözlöm! Az utóbbi években több sajátos problémával is szembe kellett és kell néznem, de sajnos a legtöbb esetben tanácstalanul, válaszok nélkül maradok. Az...
Mi allhat a zsibbadas mogott?
Udvozlom, kb 3 honapja egy ponton elkezdett fajni a, derekamba, ami kisugarzik a farizomba majd vegig fut a labamba es a zsibbadas van a labszarba es a...
Nyomás érzet
Tisztelt doktor úr! Nemrég hirtelen magas lett a pulzusom és nem éreztem túl jól magam ezzel be mentem az ügyletre ott pánikrohamnak nyilvánítottak, azóta...
Szorongás kivizsgálás
Kedves Doktornő! Elnézést hosszabb leszek. 2021. január közepén történt, hogy egyik éjszaka 11 körül felriadtam arra, hogy fázom, remegek, izzadok,...
Felírt gyógyszerek
Szép jó napot Pánik problémákkal felírtak nekem most scippát illetve napi 3*1 frontint Létezik, hogy semmi más gyógyszert nem szükséges szednem csak ezzel a...
Van-e egyéb teendőm?
Tisztelt Dr. Nő! 2021.08.31-én pánikrohammal erkeztem a sűrgősségi osztályra, ahol azt mondták adnak egy nyugtatót.. Voltam magán úton kardiológiára (a szívem...