Pszichés alapon?

Tisztelt doktornő, Azzal kapcsolatban tennék fel kérdést, hogy magas vérnyomásom lehet-e a coaxil nevű antidepresszáns szedésétől? Mostanában méregetem gyakrabban a vérnyomásom, és elég magas, 31 éves vagyok. Ma reggel 141/52 volt, kb. két hete 130/85, de pár nappal ezelőtt 135/85-öt mértek, és felidegesítettem magam rajta, hogy túl magas az ideálértékhez képest, és addig aggódtam és mértem, hogy negyedjére már 191/105 lett. 2, 5 évig dolgoztam egy munkahelyen (épp most küldtek el két hete) , ahol nagyon idegőrlő, stresszes környezetben dolgoztam. Rossz volt a kollektíva is, gyakran éjszakáztam, (éjfélig dolgoztam, és másnap reggel 7-re már kellett visszamennem+hétvégék) , nem aludtam eleget, nem mozogtam, egészségtelenül ettem, és az alkoholt sem vetettem meg. Azonban most, hogy tudom, hogy már nem kell ott dolgoznom, nem kellett volna megnyugodnom már? Igaz, hogy így meg munkám nincs, az is lehet tudat alatt idegesítő, bár ezt nem érzem. Mostanában ijesztő tüneteim vannak, mint pl. néha homályos látás, kis mozgó pöttyök megjelenése a szemem előtt, fejfájás, szédelgés, fülcsengés, fáradtságérzet, elnehezült végtagok érzése (mintha nehezebben használnám) , a nyakamnál is fájnak sokszor az izmok. Nem alszom kielégítően, korán felébredek (általában a szorongás miatt, hogy ma milyen lesz a vérnyomásom, az egészségem…) , illetve kar-néha lábzsibbadás is mostanában gyakrabban előfordul, hol az egyik, hol másik oldalon. Pánik és szorongás/hipochondria miatt kezdtem el szedni a coaxilt. Súlyfelesleggel is rendelkezem. Nem tudom, nem-e lehetnek a tünetek attól esetleg, hogy az antidepresszánst még csak 13 napja szedem, és olvastam, hogy ilyenkor mellékhatásként van, hogy átmenetileg rosszabbul érezheti magát az ember. Meddig szabad várni-méregetni a vérnyomást, ha ilyen magasabb az érték? Bevallom, néha félek tőle, nehogy stroke-ot vagy agyvérzést, vagy valami más nagyobb bajt okozzon, ilyen értéknél elég, ha az életmódomon változtatok? Elképzelhető, hogy pszichés alapon maga

Dr. Veress Dóra válasza antidepresszáns témában

Kedves Kérdező!

A jelenlegi tüneteit valószínűleg szorongás okozza. Azt azonban nagyon nehéz megmondani, hogy pontosan mi vezetett a tünetek megjelenéséhez. A korábbi stresszes munkahely és egészségtelen életmód okozhat ilyen tüneteket, még akkor is, ha éppen megszabadult ettől a stresszforrástól. A szervezete eddig "csúcsra volt járatva" és most jött el az idő, hogy leeresszen, de ez azzal is együttjár, hogy előjönnek az eddig elnyomott szorongásos tünetek. A helyzeten ront, hogy jelenleg nincs munkája és a jövője is bizonytalan. A szabadidejét és a felesleges energiáit önvizsgálatra fordítja, ami csak fokozza az aggodalmaskodását. Ezek alapján azt gondolom, hogy ezen hatások összessége váltja ki a mostani tüneteit. A kérdésére válaszolva a Coaxil nem emeli a vérnyomását, viszont a stressz és a túlsúly igen. Éppen ezért én azt javaslom, hogy a gyógyszerszedés mellett kezdjen el rendszeresen mozogni, vezesse le az energiáit valamilyen sporttevékenységben. A jóga nagyon jó stresszoldó, az egész testet is átmozgatja, és otthon is végezhető. A 14o/9o-es vérnyomástól még nem lesz stroke-ja, így ezzel most ne foglalkozzon. Próbáljon egészségesen táplálkozni, menjen a friss levegőre, sétáljon, pihenjen. Közben gondolja végig, milyen lépéseket tesz azért, hogy ismét dolgozni tudjon. Fogja fel úgy, hogy jelenleg a munkakeresés a munkája. Fejlődjön, képezze magát, rendezze a magánéleti konfliktusokat, ha vannak. MIndezek a lépések oldják a szorongását, és idővel a vérnyomásproblémái is meg fognak szűnni. Ha mindezek ellenére gyakran mér magasabb értékeket, vagy tartósan 14o feletti vérnyomása van, akkor keresse fel a háziorvosát és beszéljék meg a további kivizsgálás lépéseit, ill. az esetleges gyógyszeres kezelést.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2013. december 28., 07:47; Megválaszolva: 2013. december 31., 22:57
Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség
Rexetin szerotonin szindróma
Kedves Doktornő! Reggelente 10 mh Rexetint szedek szorongásra. Hollandiai nyaraláson fél marihuánás sütemény elfogyasztása után 4-5 órán át...
Pánikbetegség
Tisztelt Doktornő/Úr! 21 éves nő vagyok. A problémám tavaly évben kezdődött amikor az első panikrohamom előjött. Mivel én magam se tudtam, hogy...
Szociális fóbia
Üdvözlöm! Nekem olyan problémám van, hogy körülbelül másfél éve észrevettem magamon, hogy rettenetesen szorongok társaságban, illetve elég...
Miként kezelhető az alvászavarom?
Tisztelt Doktornő! Évtizedek óta szorongó (iskolai bántalmazás, párkapcsolati bántalmazás, stresszes munkahely tíz évig) miatt, súlyosan...
Citalopram kiváltása
Jónapod Doktornő,3 éve szedek citalopram 20mg os ssri-t.Szeretném fokozatosan abbahagyni,illetve kiváltani egy szerintem barátságosabb...