Sziv

nstemi miatt coronagráfia: LAD mpx stenosia és subtotális occlusio, illetve stenosis multiplex RCA - st, depresszió. Szeretném megkérdezni, hogy ezek a kifejezések azt jelentik, hogy baloldali koszorúér szinte teljesen elzárodott a jobb oldali kevésbé és igy alakult ki az infarktus, illetve az enyhe vagy sulyosabb infarktus volt? A szivenzimek egy kicsit magasak voltak a Troporin 2, 134 CK-MB tömeg 12, 50 CK 18o

Dr. Bene Orsolya válasza koronáriaszűkület témában

Kedves kérdező! Ennyi leletből nehéz megbecsülni az infarktus kiterjedését. A subtotalis occlusio azt jelenti, hogy a bal elülső leszálló koszorúér közel teljesen elzáródott (lehet, hogy el is volt záródva, csak a katéterezés idejére már kinyílt), a jobbon többszörös szűkületek vannak, de ezek mértéke nem, derül ki. Jó lenne látni egy szívultrahangos leletet (falmozgászavar, kamrafunkció), illetve az enzimkinetikát - ha csak a CK-t vesszük, az még normál tartományban van, ez alapján nem lenne nagy az infarktus, de ennek az értéke az elzáródást követően több órával szokott megemelkedni, inkább a későbbi értékek mutatják az elhalt szívizom nagyságát (a legmagasabb CK-t kell nézni). A troponin ugyan magas, de ebből is a későbbi érték mutatná az infarktus kiterjedését, bár ezt általában nem szokták ismételgetni-kontrollálni, inkább a diagnózis felállításában van szerepe.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. május 18.

Kérdések és válaszok: Szívinfarktus

Nagy baj lehet?
Üdvözlöm! Egy olyan kérdéssel fordulok önhöz, hogy 2022 nyarán illetve pár napja bevittek az sbo-ra mellkasi fájdalom miatt. Azt tudni kell, hogy nagyon...
Hirtelen halál
Kedves Dóra, Azt szeretném kérdezni, hogy a "hirtelen halál" alatt a szívhalál-t értjük, ügye. "leggyakrabban bizonyos öröklődő szívbetegségek, a koszorúér...
Magnerot szedése javasolt kúraszerűen?
Tisztelt Doktornő! 2 évvel ezelőtt voltam terheléses EKG vizsgálaton, ahol semmilyen rendellenességet sem találtak. A doktornő akkor javasolta, hogy szedjek...
Infaktus gyanú?
Tisztelt Doktornő! 33 éves férfi vagyok. 2 éve mellkasi fájdalom miatt mentő vitt el az SBO-ra. Ott nem találtak semmit, túlhajszoltság, stressz,...
Szívelégtelenségre utaló jelek
Tisztelt Doktornő, 2019, 2020-ban volt szívkatéterezésem, ahol beépítésre került 1-1 sztent. Magasvérnyomásra szedek Coverx AS 5/1,25 mg 1/nap és Zillt 75mg...
Szívinfarktus
Tisztelt Dr. Molnár Dóra! 28 éves vagyok. Nem nagyon szeretnék feleslegesen és nem a témával kapcsolatban írni, úgyhogy próbálok rövid lenni. 10 évvel ezelőtt...