Alacsony pulzus magas vérnyomás

Tisztelt Doktor Úr, 24 éves tanuló vagyok. Pár hete kezdtem dolgozni, de a korábbi vizsgaidőszakaim eléggé megviseltek idegileg, 24-25 vizsgám volt és mivel öröklötten stresszelős és szorongós vagyok május közepére idegileg kikészültem. Voltam több vizsgátlaton is minden rendben volt, a koleszterinem 5.6 volt, kardiologusnál is voltam, ő azt mondta ha továbbra is nyugalomi állapotban 8O körül marad a pulzusom szedjek napi fél 5mg-os Bisoprololt. Junius elején el is kezdtem, kb 4 hete szedem plusz e mellé Quamatelt meg még 1 gyomorsav lekötőt és szedek még fél 25mg-os Ataraxot szintén 1 honapja, amit most hagyok abba a napokban. A kérdésem az, hogy a vérnyomásom nyugalomban este felé 11O / 65 körül van, a pulzusom pedig 5O körüli. Napközben is 6O körül van kb esetleg 7O, a vérnyomás is 125 / 75 körül. Szóval azon godolkodtam nem túl alacsony e ez a pulzusszám? 9Okg és 178 cm vagyok, épp most kezdtem 1 hónapja edzeni, futni, és étrendet váltani. Kicsit fáradtnak érzem magam napközben mikor beveszem reggel 9kor a gyógyszert, de csak úgy 1ig., De nem zavaróan! Csak kicsit félek, hogy nem túl alacsony e ez az 5Oes pulzus? Gyógyszer nélkül előtte 85 körül volt állandóan és 138 / 88 volt a vérnyomásom! Illetve fél évig szedtem másfél éve Reductilt:S! Válaszát előre is köszönöm! üdvözlettel Péter

Dr. Bene Orsolya válasza szívbetegség témában

Kedves kérdező! Nem vészesen alacsony sem a vérnyomás, sem a pulzus (fiataloknál, sportolóknál gyakran gyógyszer nélkül is ilyen), főleg, ha nem okoz panaszt, ellenben a gyógyszer előtti vérnyomás már közel sem volt optimális. HA jól értem, volt/van egy kis túlsúlya (Reductil), ezt kellene rendezni, nagyon jó, hogy elkezdett sportolni. Én nem vagyok az azonnali gyógyszeradás híve ilyen fiatal korban, a 80 körüli nyugalmi pulzus sem egetrengetően magas, maga a rendszeres mozgás, fogyás is segíthet csökkenteni mind a pulzust, mind a vérnyomást. Egyeztessen a kezelőorvossal, hogy életmódváltás mellett is szükség van-e a tablettára.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bene Orsolya
Dr. Bene Orsolya
Megválaszolva: 2011. július 06.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Kaphatok-e adókedvezményt a 335/2009....
Kórtörténetem 22 éve kezelnek magas vérnyomással. 2012. október 31-én szívinfarktust kaptam, a területi szívklinikán sikeres katéteres beavatkozás történt. A...
Szív leállítása
Tisztelt Doktornő! Barátom szívbeteg, közben a tüdeje megtelt vízzel. Most hívott a rendelőből, azonnal kórház, leállítják a szívét és kezelés. Nagyon...
Adókedvezmény
Tisztelt Hölgyem/Uram! A párom diagnózisa érkatéter után: I2590 idült ischaemiás szívbetegség k.m.n A zárójelentésén a következő: Scler. art. coron (I2480)....
Állhat e szív probléma a háttérben?
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 24 éves 164cm magas, 47kg nő vagyok, dohányzok. Alapbetegségként Pánik betegséget állapítottak meg. ABPM-en, szemészeti, vérvételi,...
Valóban gyors beavatkozást igényel az...
Tisztelt Dr Úr/Nő! Kérem a megerősítését, valóban sürgős-e a beavatkozás, vagy van más alternatíva? Leleteim: Echokardiographia: Bal pitvar: 44*54 Jobb...
Vörösbor
Tisztelt Doktor úr - Doktor nő! Szeretném megkérdezni, hogy szabad - e innom napi 2 dl vörösbort a már 10 éve diagnosztizált betegségem mellett? A bal aorta...