Mennyire érintett a szív?

Kedves Doktornő! Szeretnék egy kis tisztánlátást kapni öntől, sajnos a kezelőorvossal nem volt alkalmam beszélni a kontroll alkalmával. 1998 májusa óta gondoznak a városmajori klinikán Marfan-szindróma gyanújával, meglepetésemre a mostani kontrollon mondta a doktornőm, hogy szerinte ez nem is Marfan-szindróma, csak Marfanoid, mert annyira magas nem vagyok, csak 193 cm. Izületi, csontozati, szemészeti, deformációk nem igazán jellemzőek rám. Mondjuk az arcom szerinte árulkodó, pláne az állam, no és vannak striáim és vékony vagyok. Most pocakosan 80 kg, régebben 75 - 76 voltam. 2001 óta eleinte 2 * 10 mg Betalocot szedtem, majd szexuális panaszok miatt 2007 óta 1 * 2,5 mm Concort szedek. Ennek az oka az, hogy 2001-ben a kontrollon 130/90-es vérnyomást mértek a vizsgálatom alkalmával és azt mondta a doktornő, hogy legyen 120/80, hogy ne nyomja szét az eret. Azóta a 80-at sikerül tartani, a 120-at ritkábban, de állítólag az kevésbé érdekes, mert így is szépen hat a gyógyszer. A másik indok akkor még a progresszió volt, ha jól hiszem leginkább az, hogy az aorta ascendens a 1998 májusában mért 27 mm helyett, 33 mm lett. Azóta ez az érték 25 - 34 mm között ingadozik, többnyire 30 alatti. Az aorta gyök pedig 19 - 24 mm közötti szokott lenni. Ezeken kívül megvastagodott billentyű, mitralis prolapsus van, továbbá haemodimikailag nem jelentős regurgitáció., Ami érdekes volt nekem az az, hogy elhangzott, hogy szerencsécs vagyok, mert a szívem nem érintett. Ez mit jelenthet., Ami az aortámban van, az egy aneurizma, de jelentéktelen? Vagy nem is aneurizma? Azt olvastam, hogy alapvetően 5,5 cm-nél szoktak műteni, Marfanosoknál már 4,5 cm-nél, hogy nehogy szakadás legyen. Ez vajon az aorta ascendensre vonatkozik, ami nekem eddig maximum 34 mm volt vagy félreértem? Ha ez így van, akkor jól gondolom, hogy vélhetően nem vagyok nagy veszélyben és csak a kötőszövet, az érfal esetleges gyengesége miatt érdemes óvatosan élnem, mert a szedett bétablokkoló valóban remekül működik esetemben? Ha nem kezdek el mondjuk súlyt emelni vagy valami extrém sporteljesítménnyel próbálkozni felkészületlenül, akkor lényegében biztonságban érezhetem magam? Egyébként az aorta ív, a, descendens és az abdominális is teljesen normális szokott lenni. Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.

Dr. Molnár Dóra válasza aorta ascendens témában

Kedves Kérdező! Igen az ascendensre vonatkozik a fenti határérték, és valóban messze van ettől az aorta ascendensének mérete. Teljesen jól értelmezi, hogy az alapvető kötőszöveti gyengeség lehet adott esetben probléma, ezért kell az erőlködést kerülni és fokozottan ügyelni a jó vérnyomásra. Közvetlen veszély semmi esetre sincs, a normál tartományom belül van az ascendens mérete, évek óta nincs érdemi változás - így stabilnak nevezhető az állapota. Időszakos szív UH kontroll ennek ellenére továbbra is tanácsos. Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. július 10.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Vérnyomás csökkentés hogyan?
Tisztelt Doktor nő! Magas vérnyomásra évek óta szedem: Rawell 1,5 1x Nebovilol 5 1x Irabel 300 1x A héten voltam alkalmasságin magas volt a vérnyomásom...
Szívritmuszavar melletti sport?
Kedves Doktor Nő, szeretném a tanácsát kérni az alábbiakban. Korábban még nem tapasztaltam ilyen jellegű panaszokat. Néha nem rendszeres jelleggel, de úgy...
Mitrális insufficientia
Tisztelt Doktor Nő! 2022 ben stabil angina mellkasi szorító fájdalmam volt futás közben., Mint kiderült 90 % os szűkületem volt a koszorúérben és sztent...
Bal oldalon jelentkező bordák menti...
Tisztelt Doktor Nő! Kb 2-3 hete érzem, hogy a bal borda közepén oldalt inkább kifele a hát felé bizsergő érzést érzek, amit nem is tudok mihez hasonlítani,...
Negatív T hullám az EKG-n
Tisztelt Weborvos mit takar ez a friss EKG lelet? SR. fr.: 92/min, bal tengelyállás, PQ: 138, QRS: 92, QRc: 501 msec. I, aVL, V5-6 elvezetéseknem kis...
K2 vitamin -trombofília
Üdvözletem! Genetikai vizsgálaton kiderült, hogy fokozott hajlamom van trombòzisra (VTE). A vizsgálatban a R506Q génváltozat kimutatásra került, ami...