Nagyon magas pulzus

Édesanyám 60 éves, és gyakran előfordul, hogy a pulzusa felmegy 160-ig is, ez eltart akár több órán keresztül is. Nagyon aggódok, mert egyszer azt mondták neki, ilyenkor szétpattanhatnak az erei. Egyébként jár kardiológushoz régóta, ez már nem az első orvosa, ő azt mondta, nem tud mit csinálni vele. Magas vérnyomásra Kovarexet szed, ezen kívül Nebilet tablettát és Aspirin protectet, ugyanis genetikai vizsgálattal megállapították, hogy érgörcsre hajlamos. Nagyon visszeresek a lábai - egyszer már megműtöték, de ugyanúgy visszajött -, a nyirokkeringésével is probléma van, nagyon dagadtak a lábai, ezzel sem tudnak mit kezdeni. A legjobban ez a hirtelen nagyon magas pulzus aggaszt, szeretném tudni, jó gyógyszereket szed-e és kezelhető-e ez a probléma.

WEBBeteg Szakértő válasza pulzus témában

Az Ön édesanyja kap gyógyszereket egyrészt a magas vérnyomásra, másrészt arra, hogy a pulzusszáma is kontroll alatt legyen, valamint olyan gyógyszert is kap, ami segít annak elkerülésében, hogy az artériákban a vérrög képződés induljon meg. Sajnos a visszérbetegség egy nehezen kezelhető probléma, segíthet a panaszok enyhítésében például kompressziós harisnya viselése, fogyás, fájdalom csillapítok szedése (nem szabad túlzásba vinni). Azt tudnám javasolni, hogyha édesanyjának kiugrik a pulzusszáma, üljön le és várja meg amíg vissza csökken a pulzusszáma, ne végezzen fárasztó fizikai munkát, ha egy mód van rá kerülje az idegeskedést, a stresszt. Tisztelettel, Dr. Kocsis Erika

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 03.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Lisonorm 20/5mg
Tisztelt Doktor úr/nő Következő a problémám. Mikor mérem a vérnyomásom a pulzusom össze vissza ver. Mikor szívveréssre pityog a mérő állandóan azt látom meg...
Vernyomas
Kedves Doktor Nő/Úr. Azt szeretném kérdezni nekem nyugalmi állapotban a vérnyomásom 100/60 átlagban a pulzusom pedig 70-80. Enyhe séta után a vérnyomásom...
Alacsony pulzus este
Tisztelt Doktor Nő / Doktor Úr! 6 évvel ezelőtt diagnosztizáltak nálam magas vérnyomás betegséget, már az elejétől kezdve Valsartan-t szedek rá. Tavaly...
Látszódik a pulzus lüktetése
Tisztelt Doktornő/ur! Miért látszik a csuklóm belsején a pulzis lüktezése és a nyakamom is? Ránézek és erősen látszik. Szabad szemmel megtudnám számolni. Még a...
Alacsony pulzus
Üdvözlöm! A pulzusom egyre gyakrabban leesik 60 alá. Szív ultrahangon nem találtak eltérést. Szédülök, fehér foltok jelennek meg, gyengeség. Szeretném...
Pulzus a kézfejen
Létezik-e, hogy kitapintható a pulzusom a jobb KÉZFEJEMEN is? Érezhető és szabad szemmel látható is. Létezik ilyen, vagy ijedjek meg?