WPW-szindróma?

Tisztelt Doktornő! 25 éves nő vagyok, körülbelül 1, 5 éve főleg éjszakánként jelentkező pulzusemelkedésre szoktam ébredni. Változó gyakoriságú, van, hogy 2-3 hetente, néha 2-3 havonta jelentkezik. Kb130-170 közötti pulzusszám szokott jelentkezni, 5-10 perces időtartamra, néha 1 órára. A legutóbbi esetben kb 170-180-as pulzusom volt, akkor annyira megijjedtem, hogy kihívtam a mentőket, és éjszakára benntartottak a sürgősségin, ott ismét felugrott a pulzusom, ekkor EKG vizsgálatot is csináltak. Másnap elküldtek a sürgősségi kardiológiára, ott azt mondták, hogy ingerületzavar lép fel, és esetenként gyógyszerrel kezeljem. Voltam már előtte is kardiológiai vizsgálaton, készült szív ultrahang és holter is, de konkrétat nem állapítottak meg, csak sinus tach. Gyakran szoktam extra ütést is érezni. Ahogy utána olvastam, hasonló tüneteket mutat a WPW szindróma is, de az orvos nekem erről semmit nem mondott, csupán a katéterezés lehetőségét vetette fel, ha nagyon kellemetlen lenne a roham. Lehetséges hogy ez lennem nekem? Köszönöm szépen a választ!

Dr. Molnár Dóra válasza ritmuszavar érzése témában

Kedves Kérdező, a WPW-szindróma diagnózisa a fenti leírás alapján nem állítható fel. Többféle ritmuszavar létezik, sokszor nem látható ennek a jele a panaszmentes állapotban készült EKG-n, néha csak egészen enyhe elváltozások vannak. Az elektrofiziológiai vizsgálattal (egy bizonyos típusú szívkatéterezés) meg lehet állapítani, hogy pontosan mi az elektromos hiba a szívben (ha ez eddig nem, derült ki egyértelműen), illetve sok esetben terápiás lehetőséget is jelent a beavatkozás. Jobbulást kívánok! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. március 12.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Magas pulzus ébred után
Tisztelt Doktornő! Hat évvel ezelőtt végeztek rajtam ablatiot, ahol AVNRT igazólodott be. Azóta naponta szedem a Concort, az 5 mg-os egy negyedét. Egy ideje...
Pitvarfibrilláció?
Tisztelt Doktornő! Mitrális prolapsusom (MI I.) van, amely az utóbbi 1 hónapban egyre több panaszt okoz. Hirtelen kialakuló fulladást, mellkasi nyomásérzést....
Mitralis prolapsus
Tisztelt Cimzett! Ket eve tudok arrol (teljes kivizsgalason estem at), hogy mitralis prolapsusom van. Ezen okbol kifolyolag holter is volt rajtam, ahol egy...
Szívritmus zavarok
Tisztelt Doktornő!, Amióta az eszemet tudom, van extraszisztolé szívritmus zavarom. Diagnosztizált és hosszú időn át kezelt szorongásos beteg is vagyok, az...
Szívritmuszavar és állandó feszültség
Tisztelt Doktornő! Előre is elnézését kérem, ha írásom kissé hosszabb lesz, de úgy gondolom, hogy az előzményeket is ismernie kell. 38 éves, 160 cm magas...
EKG értékek
Kedves Doktornő! Két éve szülés (császármetszés altatásban) alatt bal kamrai tachykardiám volt, azt követően két hétig voltam az intenzív o. többszöri...