Alkoholos tudatzavarban felszínre törő elfojtott személyiségek

Havonta-kéthavonta megtörténik velem valami mostanában. A túlzott alkoholfogyasztás miatt tudatom meghasadt, egy új személyiség lépett elő és uralta el testem, majd minden esemény, amely ez alatt történt kiesett az emlékezetemből. Ugyanakkor a részegség hagyományos tünetei (pl. hányás, imbolygó járás stb.) elkerültek. Tudtam telefonálni, közlekedni stb. Ugyanakkor csak homályos, kellemetlen foltok jutnak eszembe, egy antiszociális, deviáns ember, mintaképe. Ugyanakkor olyan dolgokról beszéltem ez idő alatt, amiről amúgy nem lett volna szabad. Eltitkolt, erkölcstelen szakmai titkaim, elfojtott nézetek, a lelkiismeretem. Minderre a társaim figyelmeztettek, mert magam semmire nem emlékszem. Mi a teendő, hogy a hasonló eseményeket elkerüljem? Van –e mód arra, hogy a kontrollt megtartsam a testem és a tudatom felett? Visszakaphatom –ezen az elveszett emlékeket? Nem tudom, hogy összefüggésben van ezzel, de ismerőseim szerint amúgy is vékony testalkatomhoz képest sokat fogytam. Ezzel párhuzamosan gyakran érzem úgy, hogy semmi iránt nem érzek semmit. Olyan korábbi ügyek, amiket fontosnak tartottam, most érdektelenek számomra. Mindehhez az anyagi racionalitás szemszögéből igyekszem közelíteni. Beteg vagyok –e? Ha, igen, milyen kórképek jöhetnek szóba?

Nagy Rudolf válasza alkoholfogyasztás témában

Kedves Kérdező! Az Ön által felsorolt tünetek utalhatnak alkohol okozta zavarokra, de egyéb pszichés problémákra is. Próbálja meg teljes mértékben korlátozni az alkohol fogyasztását, figyelje meg, hogy tünetei megszünnek-e ennek hatására. Ha igen, akkor megtalálta a megoldást, ami az életmódváltásban keresendő. Amennyiben panaszai továbbra is fennállnak forduljon bizalommal a területileg illetékes pszichiátriai gondozóhoz, ahol problémáját, vizsgálatokkal, tesztekkel diagnosztizálni majd orvosolni tudják. A betegséget, mint fogalmat nem egyszerű meghatározni. Talán pontosabb válasz adható ha az ember azt kérdezi magától, hogy egészséges-e? Ugyanis az egészség nemcsak a betegség hiánya, hanem a teljes pszichikai (lelki), fizikai (testi) és szociális (család, barátok, munka, anyagiak...) jólét állapota. Az erre való törekvés pedig sok betegség kialakulását megelőzi.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. november 11.

Kérdések és válaszok: Szenvedélybetegségek

Alkoholizmus folyamata
Tiszteletem! A kérdésem az lenne, hogy hány hétig kell egyfolytába mindennap egy keveset (nem részegségig) alkoholt inni ahhoz, hogy az ember rákapjon, és...
Ez már alkoholizmus?
Kedves Doktor! A kérdésem nem rám, hanem a férjemre vonatkozik, aki 33 éves. Ő egy többműszakos (3 nap 12 óra, 3 nap pihenő) munkarendben dolgozó 2 gyerekes...
Mi történhetett velem azon az estén?
Tisztelt Doktornő/Doktorúr! Egyik este kint voltunk a barátaimmal a városban, nyárzáró összeröffenést tartottunk. Nem szoktam túlzásokba esni, tudom, hogy...
Meforal és alkohol
Meforal-t kell szednem és arra rá van írva, hogy nem lehet mellete alkoholt fogyasztani, de nekem jövő héten lenne a leánybúcsúm és meg szeretném kérdezni,...
Alkoholizmus
Orvosilag lehet e kimutatni és bizonyítani, hogy az alkoholista beteg nem iszik alkoholt 3-4 éve. Szeretném tudni ennek módját. Köszönöm.
Ihatok-e alkoholt szilveszterkor...
Még október elején volt egyetlen db rohamom. Epilepsziás rohamra gyanakodtak az orvosok, de több vizsgálat után kiderült (EEG, Koponya MR, Alvásmegvonásos...