Apró foltok a látótérben

Tisztelt Doktor Úr, olyan problémával fordulok Önhöz, hogy körülbelül 2 éve néhány apró folt jelent meg a látóteremben. Nagyon aprók, és mindkét szemben, a látóterem felső részén. Állandóan látható, és világosban még hangsúlyosabb, sötétebb időben viszont szinte nem is észrevehető. Évekig nem foglalkoztam vele, azonban nemrég ijesztő betegségek tüneteként is olvastam róluk, ezért felkerestem egy szemész szakorvost. Alapos vizsgálat alapján megállapította, hogy a szememben nincs semmi, ne foglalkozzak vele, van ilyen, azért látom jobban mert figyelem. Kicsit megnyugodtam, ugyanakkor észrevettem, hogy a papírra azt írta, hogy szemészeti teendő nincs. Ez jelentheti azt, hogy más szakorvost, esetleg neurológust érdemes felkeresni? Nemrég ott is jártam más okból (emelkedett aluszékonyság, fejfájás) , és alapos kivizsgálás alapján szerinte nincs idegrendszeri problémám. Azt még mindenképp meg kell említenem, hogy a munkám miatt legalább 8 órát képernyő előtt töltök. Köszönöm a válaszát!

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Cserháti Zoltán válasza a úszkáló homály, üvegtest témában

Kedves Uram! Az Ön által említett panaszok mögött általában úszkáló, üvegtesti homályok állnak. Ezek a szem belsejében lévő "kocsonyás" anyagban, az üvegtestben alakulnak ki, leginkább a kor előrehaladtával. (Természetesen fiatalokon is előfordulnak.) Teendőt nem igényelnek, vagyis inkább obszerválni kell őket, tudni róluk, valamint tájékoztatni a pácienseket, hogy ez mit is jelent. Nagyon fontos, hogy ha mennyiségük/méretük nő, valamint látásromlás alakul ki, akkor azonnal forduljon ahhoz a kollégához, aki korábban vizsgálta Önt. (Szoktam javasolni egy szemészeti UH vizsgálatot, hiszen az pontosabb képet ad a szemben lévő úszkáló homályokról.) Sajnos azonban más betegségek során is előfordulnak "apró foltok", pl. zöldhályog betegség, de ezeket szemészeti vizsgálatokkal ugyancsak ki lehet deríteni. A képernyő előtti munkavégzés miatt nem jellemzőek a fenti panaszok. Remélem segítettem!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2020. október 20., 17:31; Megválaszolva: 2020. október 28., 10:08
Kérdések és válaszok: A szem betegségei
Remeg egy pont a látótérben
Tisztelt Doktor Úr! Már egy jó ideje, azt vettem észre, ha nézek előre egy kicsi pont "remeg","rezeg". Ezt a panaszt inkább sötétebb szobában vettem...
Látótér vizsgálat
Tisztelt Doktor Nő/Úr! A mai napon látótér vizsgálaton vettem részt,zöldhályog gyanú miatt. Segítséget szeretnék kérni a lelet...
Oct vizsgàlat
Üdvözlöm! Az lenne a kèrdèsem hogy most voltam szemèszeti vizsgàlaton ahol kitàgitott pupillàval csinàltak vizsgàlatokat. A papirra az van írva...
Jégárpa műtét utáni gyógyulás
Üdvözlöm Doktor Úr. Az lenne a kérdésem , hogy 10.15-én volt egy ambuláns jégárpa eltávolításom a bal alsó szemhéjamnál . A műtét után le...