Vakság után

Tisztelt Cím! Van egy 5 éves kisfiam, 6 hete érte egy baleset, amelyben a jobb szemgolyója megrepedt, össze kellett varrni, de a sérülés olyan nagyfokú volt, hogy megvakult. Két dolog van, ami miatt nagyon aggódom. Az egyik az, hogy a szemrés ezen a szemén szűkebb és nem tudom, hogy, mennyi idő alatt regenerálódik a szemhéj (vagy az azt mozgató izom), mikortól kell gondolkodnom egy esetleges korrekciós műtéten. A másik kérdésem annyi lenne, hogy erre a szemére kell e különösen vigyázni az életmódja során, értem ezalatt például, hogy járhat e strandra velünk, ugrálhat e a trambulinban.. Lehet, hogy ostobán hangzanak a kérdéseim, de ő még pici gyerek, szeretne mindezekben részt venni, csak én nagyon féltem.. Válaszukat köszönöm szépen.

Dr. Juhász Levente Ákos válasza szemsérülés témában

Tisztelt kérdező! A súlyos szemsérülések után gyakori, hogy a megvakult szem kisebb méretű és emiatt a szemhéjak műödése, zárófunkciója, valamint a szemrés sem szimmetrikus. 3-6 hónapot érdemes várni, hogy milyen a gyógyulás üteme, a regenerálódási képesség stb. Általában ezt követően lehet a korrekciós műtét szükségességén gondolkodni. Mi mindent csinlálhat? kérdésre a válasz, szinte mindent vigyázva, óvatossággal. Nagyon fontos, főleg a legelején mérlegelni, hogy egyetlen szemmel lát, tehát megszűnt a térlátása. Nehéz térlátás nélkül megszokni, megbecsülni a távolságokat stb. Emellett vigyázni kell minden olyan sporttal is ahol ütés érheti, labda, stb. találhatja el a szemet. Külön nem tért ki, hogy szemüveges-e a fiatalember, de ettől függetlenül is érdemes lenne speciális sportszemüveget viselnie.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. május 09.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Chorioretinális gyulladás
Tisztelt Doktor úr! Chorioretinális gyulladással lettem diagnosztizálva, lassan két éve fennálló szemproblémáim miatt, amely a héten újra "fellángolt". 11...
Pupillatágítás fájdalmas utóhatása?
Tisztelt Doktor Úr! Nemrég szemészeti vizsgálaton vettem részt. Kezdődő presbyopián kívül minden rendben találtak, a szemnyomás optimális, a szemfenék...
Homályos látás szemüveggel
Tisztelt Doktorúr! Nagyjából 7-8 éve vagyok szemüveges, távolra nem látok jól. Augusztusban voltam egy szemészeti-orvosi vizsgálaton, ahol kaptam egy új...
Látásromlás szemvizsgálat után
Tisztelt Doktor Úr! Szemészeti vizsgálat során, a Quadraspericus lencsés vizsgálatnál, nagyon erős fénnyel világítottak a szemembe. Azóta valamelyest romlott...
Magas szemnyomás és ocularis...
Tisztelt Doktor Úr! Kb 7 éve volt lézeres szemműtétem (PRK) látásjavító, ekkor a előzetes vizsgálaton fény, derült, hogy magasabb a szemnyomásom kb 24 re...
Szemszárazság kérdés
Tisztelt Doktor Úr! A kétfajta szemszárazsággal kapcsolatos kérdésre szeretnék visszakérdezni. Említette, hogy lehet a pajzsmirigy vagy inzulin betegség...