Hiperventilláció?

Tisztelt Webdoktor! Másodszor fordult elő velem hiperventilláció. Sajnos sokat dolgozok, s közben a hétvégéim sem pihenéssel, hanem tanulással telik. Legelső alkalommal, Debrecenben egy vizsga közben jött rám a roham. Először nyelvzsibbadás, utána arc zsibbadás, végtagok elzsibbadása volt a tünet, majd pedig görcsös remegés is lejetkezett a végtagoknál. A lélegzetvétel szapora volt. Mentő vitt át az egyetemről a kórházba, ahol különféle vizsgálatok alá vetettek. A vizsgáatok alapján a fiatal orvos megállapította, hogy hiperventillációs rohamom volt. Azt mondták, hogy ez nem egy annyira komoly dolog, de nagyon megilyedtem. A második rohamom ma este volt épp az M3-as autópálya kellős közepén. Hasonlóképp történt, mint az előző, kivéve a nyelv zsibbadását. Legelőször a végtagok, majd az arcom zsibbadt el. Később már a leállósávra állva kezdett görcsbe állni a kezem is. 30 perc múlva elmúlt, de megint ilyesztő volt a dolog. Különösen a zsibbadás előtt a látással is problémák voltak. A visszapillantó tükörből visszaverődő lámpák okoztak gondot. Máskor ezzel nem szokott probléma lenni, sokat vezettem már este, éjszaka. Tehát a látászavar után jöttek a problémák. Később sikerült lekeveredni a pályáról és nem annyira forgalmas úton jöttem haza. Útközben még egyszer rámjött már egy kisebb roham, akkor egy autóspihenőnél álltam meg, de itt már ki is szálltam és sétáltam egyet (autópályán nem lett volna szerencsés) . Ennél nem volt már akkora probléma, a friss levegő és a járkálás rendbe hozott. Elég pörgős életet élek (több helyen dolgozom, hétvégén pedig iskolába járok). Lelki téren változó vagyok, jellemzőek a hangulatváltozások. Általában ez egyedüllétnél jelentkezik. Ezt a hiperventillációs rohamokat mivel tudnám kezelni? Van-e megoldás, hogy ne jelentkezzen többet? Nagyon ilyesztő tud lenni: (

Dr. Csuth Ágnes válasza rosszullét témában

Kedves Kérdező! A fény provokálta rosszullét miatt javasolt lenne neurológiai szakvizsgálat. A hyperventillatios rosszullét miatt még pszichiátriai szakrendelés felkeresése is javasolt, először a rosszullétek okát kell tisztázni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. február 15.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Hírtelen elesés
Tisztelt szakértők! Nem tudom mi okozhatja édsanyám bizarr trüneteit, a háziorvos nem hajlandó vele foglalkozni, mondván hog yőt már úgy sem vizsgálják meg...
Vérkép [LDH, GPT, GGT]
Szép napot! Az utóbbi két évben lassan 20 kilót fogytam, nem iszok alkoholt, gyógyszert sem szedek. Rekeszsérv műtét előtti vizsgálatkor jött ki ez a...
Éjszakai rosszullétek
Tisztelt Hölgyem/Uram! Az utóbbi pár hétben, hajnalban mindig arra ébredek, hogy nyugtalanul forgolódom, szomjas vagyok, majd, amikor felkelek akkor érzem...
Evés utáni rosszullét
Tisztelt Doktornő! Egy olyan problémám van, hogy étkezés után sokszor erős szédülés,nehézlégzés,remegés tör rám., Amit megfigyeltem, hogy ezek a tünetek...
Tartós rosszullét
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! A következő a panaszom: már évek óta kétheti/havi rendszerességgel megbízhatóan törnek rám rosszullétek: émelygés, hányinger,...
Nyomó érzés a torokban
Néhány napja torkomon nyomó érzést észleltem és néha nehezen is légzek., Mintha valami nyomná össze és meglehetősen rossz érzés, nehezebb lesz a légzés....