Rossz közérzet, félelem, és szédülés érzése.

Tisztelt doktor úr/nő. Körülbelül egy éve kezdődtek a problémáim. Eleinte este sokszor elalvás előtt, amikor már szinte félálomban voltam akkor jött rám egy érzés, hogy nem kapok levegőt. Meg rémülten vettem utána levegőt, és elmúlt. Eleinte csak havonta egyszer, viszont egyre gyakoribb lett. Később már napközben is rám jött egy olyan érzés, mintha egy pillanatra meg szédülnék, valamint körülöttem lévők szerint fehér voltam, mint a fal. Később sikeresen kaptam egy pánikrohamot, mert nagyon beparáztam magam egy ilyen esetnél. (Remegés, hidegrázás, halálfélelem, menekülési vágy, rémület, vérnyomás az egekben). Ekkor már bementem az ügyeletre, ahol mindent rendben találtak, sedacur fortét ajánlottak. Ki is váltottam, viszont semmi nem változott tőle. Akkoriban minden egyes nap éreztem ezt. Sokszor olyan érzés volt, mintha egy nyomás a hasam közepéről ment volna fel a mellkasomba. Elmentem egy labor vizsgálatra. Vizelet, vér rendben volt, magas értékeim: Basophil, Basophil abszolút, Koleszterin, Kreatinin. Házi orvosom szerint minden rendben van. Elmentem kardiológushoz, mivel magas vérnyomásom van (Kezelem Valsartan sandoz 80mg-os tablettával). Szintén mindent rendben talált az ultrahangon, viszont 24 órást kapni fogok, mivel még mindig enyhén magas a vérnyomásom. Viszont ezek a tünetek csak nem múlnak el, és sajnos már én sem tudom kezelni. Javuló a tendenciám, mivel a folyamatos “rosszullét” már “csak” napi pár óra. Viszont mondanom sem kell, hogy még mindig inesztő. Sosem voltak hasonló problémáim, mellkasom nem fáj, csak ez a légszomj szerű érzésem van ilyenkor. Valamint néha, mintha kimaradna egy pillanat, amikor hirtelen nézek valahova. Elnézést, ha egy katyvasznak hat a levél, csak sajnos nehéz leírni, hogy mit is érzek. Merre kellene fordulnom ezzel a problémával? Vagy mi lehet ez egyáltalán? Válaszát előre is köszönöm, sok tisztelettel!

Dr. Szabó Zsuzsanna válasza pánikroham témában

Tisztelt Kérdező! Amennyiben az orvosi vizsgálatok negatív eredménnyel zárulnak, illetve talán most már ezzel párhuzamosan is, talán jó volna, pszichológiai, pszichoterápiás segítséget kérni, elképzelhető, hogy a panaszi hátterében valamilyen érzelmi, pszichés probléma, konfliktus, élmény is állhat. Pszichoterápia, konzultáció segítségével ezek feltárhatóak, átdolgozhatóak. Amennyiben van is a háttérben valamilyen testi betegség is, azt gondolom, mivel a panaszok már egy éve tartanak, és érezhetően érzelmileg is megviselik, ennek a feldolgozásában is segítséget nyújthat a fentebb említett segítség, akár online formában is van erre mód (pl. onlinepszichologus.net). Mielőbbi javulást kívánok, üdvözlettel:

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. május 25.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Roham ellen
Kedves Doktornő! 18 éves vagyok pánikbeteg. 1 éve kezdődött újra a pánikbetegségem 12 evesen lette az 14 re kigyógyultam. Majd pszichiáter segitségével...
Pánikroham és IBS
Tisztelt Doktornő! 24 éves férfi vagyok. A munkahelyem elég stresszes illetve az itthoni körülmények is elég rosszak, mivel édesanyám rákos beteg és elég...
Szorongás
Tisztelt doktornő! Tegnap este 7 kor elkezdődött egy pánikrohamom, de azt hittem nem élem túl, a pánikroham összes létező tünetével. 160/100 ra felment a...
Feszültség
Kb két éve enyhén magas a vérnyomásom, este fél Tenaxumot szedtem rá. egy hónapja elkaptam egy húgyúti vírust, ami miatt megugrott a vérnyomásom, ezért az...
Klausztrofóbia/pánikbetegség
Üdvözlöm! Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy az utóbbi időben furcsa dolgokat vettem észre magamon, nem tudom miért és mitől van vagy mitől alakult ki...
Pánik vagy vitamintúladagolás?
Tisztelt Doktor Úr / Nő! Kérdésem volna, hogy kb egy hónapja volt éjszaka álmomból felkelve pánikrohamom. Elég stresszes életet élek mivel vállalkozó vagyok....