Önbecsülési probléma vagy stessz okozta leblokkolás?

Tisztelt Doktor nő! Egy érdekes dologra lettem figyelmes családomban, ami kapcsán kérni szeretném véleményét. Unokaöcsém 8 éves 2 osztályos kisdiák, sokat beszélgetek vele, egyik ilyen alkalommal rákérdeztem melyik tantárgyat nem szereti, a testnevelés órát felelte, kérdeztem miért, elmondta, hogy mert nem érzi jól magát az órán, ujra kérdeztem miért? elpanaszolta, hogy a téli hidegek miatt tornaterembe kényszerülnek és olyankor ha velük együtt más osztályok diákjai is jelen vannak, folyton szorongó érzése támad, felgyorsul a szivverése, elönti a forróság, és ugy érzi, mintha minden figyelő tekintet csak rá szegezödne és ez nagyon zavarja, és következményként földbe gyökerezik a lába és nem tud felhötlenül eggyütt tornázni diáktársaival. Furcsa az is hogy elmondása szerint mikor egyedül az ö osztálya van jelen a teremben nem érzi szorongva magát, csak ha mások elött kell produkálnia magát. Nem tudom mien okbol lehet ez nála és ugyanakkor félek nem e tölem örökölte mivel anno iskolás éveim idelyén hasonló dolgokon mentem jomagam is át, de én igy közel a negyedik x hez, már kinöttem, Szóval ön szerint az önbecsülésével lehetnek problémák vagy csak valami rossz beidegzödés miatt érzi magát igy a kis fiu? és mit lehet tenni, amivel megszüntethetö ez a szorongó érzése sportolás mozgás közben? válaszát köszönve, Tamás.

Kovács Piroska válasza szorongás témában

Kedves Tamás!, Amit leírt az unokaöccsénél az egyfajta idegen szociális közegben adott pánikreakció. Ez részben egyéni adottság (szorongó, befelé forduló személyiségvonás), másrészt viszont tanult cselekvés. A stresszre adott reakció, a megoldás, a válasz mivel tanult viselkedés, ami az önök családjánál valószínűleg nem megfelelő, ezért "átadható" a következő generációnak. Mivel tanult, ezért megváltoztatható. Gyerekek esetében a szülőket szoktuk megtanítani arra, hogyan és mit tegyenek, amivel "átprogramozhatják" és ezzel megváltoztathatják a nem kívánt viselkedést, ezzel egyben megszakítják a "negatív kört" is. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. február 17.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Pánik/gyógyszer
Kedves Doktornő, Évekkel korábban többször volt pánikrohamom, amire 0,25-ös Frontint kaptam. Rohamok elmúltak, gyógyszert letettem, pár elkerülő "manőver"...
Szorongás okozta gyomorpanasz?
Tisztelt Doktornő! Olyan problémám van, hogy április legeleje óta gyomorpanaszaim vannak. Kezdetben csak, fura rossz érzés volt, “mocorgott”, hangokat...
PÁNIKBETEGSÉG?
Tavaly tavaszal volt egy nagyobb lelki megrázkodtatásom, azóta sokszor mostanában naponta többször is remegés jön rám. Elsőnek csak gyomor idegra gondoltam, de...
Szédülés MRI lelet
Kedves Doktor úr! 2 éve szédüléses panaszom.ami enyhe egyensúlyzavarral jár, imbolygó járással. Ebből 6 hónap tünetmentes voltam. Tavaly nyáron. Számtalan...
Miért érzem rossznak magam és az...
Tisztelt doktornő/úr! 21 éves lány vagyok. Egy ideje foglalkoztat a kérdés, hogy miért becsülöm le ennyire magam és miért érzem rossznak az életem! Egész...
Depresszió
Kedves Doktornő! Nekem az a problémám, hogy refluxom és gasztritiszem van, ami már másodjára újult ki. Nem értem miért, hiszen szedtem kellő ideig a...