Meddig tartson a probiotikum kúra?

Tisztelt Doktor Úr! Néhány napja már kaptam öntől egy választ, amiben probiutikum kúrát javasolt, amit szeretnék megköszönni, illetve felmerült még bennem további kérdés., Amint akkor írtam önnek, az elmúlt 5-6 évben nagyjából húsz alkalommal szedtem probiutikum alkalmazása nélkül antibiotikumot endocarditis megelőzése miatt. Előző kérdésemben említettem, hogy észleltem két nyomásérzékeny pontot a köldököm körül, illetve azt, hogy más lokalizációban érzek valamiféle szúrást. Akkori válaszában írta, hogy ezt minden további okozhatják a beszedett antibiotikumok. Kiegészíteném most azzal a panaszaimat, hogy bár szorongós, hipochonderként lehet, hogy olykor csak beképzelem magamnak, vagy mivel SM beteg is vagyok, talán idegrendszeri okok is állnak a háttérben, de bizonyos fokú bizsergést, enyhe csípés szerű dolgokat napi szinten érzek hasszerte étkezéstől függetlenül. Nem kevés aggodalom van bennem, de gondolom a súlyosabb dolgoknak, mint pl. a Crohn, durvább tünetei lennének és 42 év alatt kiderült volna, pláne, hogy a vérképeim félévente nem szoktak gyulladásra utalni, talán 2016-ban volt egyszer emelkedett süllyedés rajta. Továbbá hidegrázásom, lázam. sem volt hosszú évek óta. Hasmenésem, székrekedésem nem szokott lenni, a székletemet megfelelő színűnek szoktam látni, szerencsére vér és nyálka nélkül, és a Bristol skálán 4-es, 5-ös-nek vélelmezem. Időközben egyébként lett egy friss hasi ultrahangom, ami negatív. Egyelőre a háziorvossal egyeztetve, az ön tanácsa alapján, most probiotikumot szedek. Gondolom ha a panaszaim nem szűnnek, akkor egy székletteszttel kiegészített labor után egy CT, vagy inkább egy MR lehetne célszerű, nem tudom. Feltételezem egy calprotectin teszt is informatív tud lenni., De ami most a leginkább érdekelne az az, hogy javaslata szerint, mennyi ideig szedjem a Biokultot, illetve elegendő-e 2-szer 1-et szedni, vagy meg kellene duplázni a dózist? Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Plósz János válasza probiotikum témában

A 2x1 dózis elegendő, de a kúra időtartama legalább 2, de inkább 3 hónap kellene, hogy legyen. A negatív calprotectin teszt aktív gyulladásos folyamatot kizárhat, MR enterographia vékonybél-érintettség diagnosztizálására alkalmas.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. április 09.

Kérdések és válaszok: Probiotikumok

Gyomohurut
Tisztelt Doktor Úr! Hasi panaszaimra (puffadás,hasi fájdalom) a háziorvosom 2x40mg-ra emelte a refluxomra szedett Esomeprazolt. Ön a kérdésemre (milyen...
Gyomorhurut
Tisztelt Doktor Úr! Refluxos vagyok. Az utóbbi hetek stresszesebbek voltak. Kb. 3 hete kezdődtek a hasi panaszaim (puffadás, nyákos széklet, hasi fájdalom)...
Probiotikum
Tisztelt Doktornő! Érdeklődni szeretnék, hogy a Neogrand 800 és a Votrient 400 szedése mellett probiotikum szedhető e? Ha igen, akkor melyiket ajánlja
Probiotikum szedése autoimmun betegség...
Kedves Doktor Úr! Azt szeretném kérdezni, hogy milyen probiotikumot szedhetnék biztonságosan, antibiotikum mellé? (Jelenleg Linex van itthon.) Gondoltam...
Probiotikum szedése
Olyan kérdésem van, hogy protexin restore vagy balance és egyéb szimbiotikum vagy pro- illetve prebiotikum alkalmazása miért nem szabad, ha pl.: Crohn...
Probiotikum meddig?
Tisztelt Doktor Úr! 5 hónapja volt rekeszműtétem, aminek kapcsán rengeteg antibiotikumot kaptam. Abban kérném a segítségét, hogy az ennek hatására kialakult...