Tesztoszteron pótlás

Tisztelt Doktor Úr! Néhány hete urológushoz fordultunk a párommal potenciazavarok következtében. Egy vérvizsgálat során megállapították, hogy a tesztoszteronszintem alacsonyabb a normálisnál (kb. 8.08 nmol/l), mindennek ellenére a doktor nem javasolt tesztoszteron pótlást, mert állítása szerint még fiatal (30 éves) vagyok. A gondom viszont az, hogy egyrészt a tesztoszteron hiány okozta időnként előforduló "nemi vágy hiányt" szeretném megszüntetni - másrészt egyre több olyan problémám van, amit ez a betegség állítólag okozhat. Pl. túlzott fáradékonyság, koncentrációhiány, letörtség, fizikai és szellemi gyengeség, stb. Kérdésem az lenne, hogy Ön szerint indokolt lenne-e a tesztoszteronszintem helyreállítása, illetve van-e erre valami olyan recept nélkül is kapható gyógyszer, amit ajánlani tud? Előre is köszönöm válaszát!

Dr. Fekete Ferenc válasza merevedési zavar témában

Kell még egy hormonvizsgálat ha az is alacsony akkor mérlegelni lehet a testosteron pótlást, de csak az esetben ha nem akarnak gyermeket, mert a nemzőképességet ronthatja. Nagy változást ne reméljen tőle a nemi élet terén. Addig receptre kapható potenciajavitót irasson, attól javulhat, a recept nélküli szerek nem hatékonyak, vagy hamisitott viagrát tartalmaznak, amit mondanak róluk az nagyrészt félrevezetés.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 30.

Kérdések és válaszok: Potenciazavar

Túl nagy refrakter periódus, gyenge...
Tisztelt Doktornő! 28 éves vagyok. Az utóbbi időben azt tapasztaltam, hogy naponta mindössze csak 1 alkalommal tudok ejakulálni, orgazmust elérni. Aggasztónak...
Tesztoszteronszint, laboreredmény
Kedves Doktornő, Merevedési gondom van. Kb. 1 héttel ezelőtt javaslatra Sildenafil Teva 50mg-os tabletta felét bevettem egyszer. Akkor éppen nem szeretkeztünk...
Kockázatos?
Tisztelt Doktor Nő! 43 éves férfi vagyok kezelt beállított magas vérnyomással. Babát szeretnénk és a merevedésemmel néha gondok vannak. Urológus Bonton 20 írt...
Melyik természetes étrendkiegeszitő...
Tisztelt Uram/Hölgyem! Azzal a kérdéssel szeretnék önhöz fordulni, hogy létezik e olyan természetes étrendkiegészítő, ami segíteni tudna a merevedés...
Használhatom e...!
Kedves Doktornő! Két-három éve merevedési problémákkal küszködöm! Mindkét bokám elszíneződött, édesanyámtól örökölt értágulataim okán és a véna billentyűim...
Miért nem áll fel néha?
Kedves Doktor úr/ Doktor nő! Nagyon kellemetlen érzések kavarognak bennem (20 éves vagyok). Le kell szögeznem, hogy csak lányokkal voltam, csak lányokat...